Az első néhány év leginkább vaskos csalódást hozott: csak nem jöttek a felmentő seregek Brüsszelből, hogy megvédjenek minket Orbántól. A rezsim mesterkedéseiben az EU lomha, konszenzuskereső folyamatai alig tettek kárt. E passzivitás motivációiról csak spekulálni tudunk. Meglehet, egyszerű bürokratikus tehetetlenség volt az oka. Vagy az EU kivárásra játszott – végső soron Berlusconi is elmúlt magától. Talán azért volt tétlen az unió, mert egy furcsa nyelvű, kisebb ország belső folyamatai ritkán csaptak Brüsszelig érő hullámokat. S a Fidesz amúgy is ügyesen fészkelte be magát a legerősebb összeurópai pártcsaládba: az Európai Parlament (EP) szavazásain a jelentős kontingens a Magyarországot nem érintő dolgokban fegyelmezetten az Európai Néppárttal (EPP) szavazott. De az is lehet, hogy az itt működő német nagyvállalatoknak tetszett meg a munkaadók és a nagyipar barátjaként fellépő új rezsim; és –
pechünkre – az Európában legbefolyásosabb német politikusok, Merkellel az élen, hallgattak (hallgatnak?) rájuk.
De akárhogyan is történt – néhány éve alaposan megváltozott a brüsszeli tenor. Az EP 2018-ban a 7. cikk szerinti vizsgálatot javasolt országunk ellen, az Európai Bizottság pedig 2020-ban rendelettel a jogállamisághoz kötötte a 2020–2027-ben a tagállamoknak esedékes pénzeket. (És a Fidesz 2021-ben „kilépett” az EPP frakciójából.) A Bizottság is felvette tehát a kesztyűt, s nyomban kontúrokat kapott is a konfliktus. Amely tagország megpróbálja felszámolni a liberális demokráciát… – vagyis nem: amely ország nem jogállami keretek között költi az EU-tól kapott pénzt, attól az EU visszatartja a neki szánt támogatásokat; tőlünk most mintegy 8–9 milliárd eurót.
Nos, hogyan állunk akkor most? Csak pantomimoznak a brüsszeliek? Vagy ha késve is, de végre elindultak azok a szimbolikus seregek, hogy megvédjék a magyar demokráciát?
A szkeptikus megfigyelő most is lát jeleket arra, hogy a Bizottság bürokratái továbbra sem akarnak balhét, és ha nem muszáj, nem kötözködnének Magyarországgal (és Lengyelországgal). Tanulságos példa az Alapjogi Ügynökség (Fundamental Rights Agency, FRA) pályázatáé. E programban a Bizottság és az Európai Tanács vonzáskörzetébe tartozó, de tőlük függetlenül tevékenykedő FRA az egyes tagállamokban független, hozzáértő partnerekkel szerződik az ottani alapjogi helyzet monitorozására. Vajon a szakmai és pénzügyi kritériumok alapján ki nyerte el 2022-ben ezt a feladatot Magyarországon? Talán a Helsinki Bizottság? Vagy a TASZ? Független kutatók? Dehogy. A legkedvezőbb, nyertes ajánlatot a rendőrfőiskolából lett NKE és a fogatlansága miatt nemzetközileg lefokozott Alapvető Jogok Biztosának Hivatala alkotta konzorcium tette. Vajon miért engedték ezt a „brüsszeliek”? Nem akartak politikai konfliktust vállalni, még ha ezzel arcon köpik is az FRA küldetését? Vagy hanyagság és inkompetencia okán nem jutott eszükbe olyan kritériumokkal meghirdetni a feladatot, amelyek kizárják a rendszertől függő szervezeteket? A válasz valószínűleg a kettő kombinációja.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
