Ekotrip

Egotrip

Titok által homályosan

Kern Andrást plagizálva bejelentem, hogy elfogtam egy levelet. Bár ezt a virtuális térben, a világháló segítségével tettem, a levél valódinak látszik: Kiss Elemér MEH-miniszter írta 2002. október 9-én válaszul Veres János képviselő "Van-e a Miniszterelnöki Hivatal birtokában a Postabank 1998. évi konszolidációjáról szóló jelentés?" kérdésére. A levélből kiderül, hogy talán mégsem légből kapott hamisítvány a stop.hu-n a múlt héten közzétett fedőlap nélküli, de tartalma alapján a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak tulajdonított, 2000 végére datált iromány, bármennyire tagadja is a Kehi akkori elnöke, Sepsey Tamás és a hivatalát felügyelő kancelláriaminiszter, Stumpf István. Lehet persze, hogy csupán konspiráció e nagy titkolózás, hiszen a levélből megtudható, hogy a Postabank konszolidációjáról szóló, 1998. decemberi kormányhatározatban előírt vizsgálatról készült Összefoglaló ellenőrzési jelentés tervezete "szigorúan titkos" minősítést kapott, mielőtt észrevételezésre megküldték a vizsgált szerveknek.

Csak e levél kelte után fél évvel került nyilvánosságra valamicske információmorzsa a közérdeklődésre számot tartó jelentéstervezetből, amely akkor is botrányos ügyekről szól, ha a fele sem igaz. Keller László államtitkár korabeli beszámolója szerint (lásd origo.hu, 2003. 03. 14.) a Kehi szokásos éves iratselejtezése nyomán bukkant elő egy iktatószám nélküli, lezárt, lepecsételt boríték, amelyen ugyanakkor ott virított a Szigorúan titkos! felirat. A borítékban lapuló irományt a Kehi (sima) titkosra minősítette vissza, és kiszivárogtatta, hogy a vizsgálati jelentés szerint 1998 végén a Fidesz-kormány az indokoltnál tízmilliárdokkal több pénzt juttatott a Postabanknak a pénzintézet konszolidációja során, sőt a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó gazdasági döntésekre utaló jelek is felfedezhetők. Akkoriban még senki sem tagadta a Kehi-iromány létét, az még napirend előtti felszólalások tárgya is volt a parlamentben (lásd erről pl. a fideszfrakcio.hu, 2003. 03. 17-i írását).

A stop.hu-ra feltett, Kehi-jelentésszerű iromány olvastán meglepő (vagy éppen nem meglepő), hogy a Postabank-cégeket értékesítő PB Workout Kft.-nél törvény- és szabálysértéseket feltáró, pénzügyi visszaélésekre, milliárdos károkozásra utaló vizsgálati anyagot (a titkosításon kívül) semmilyen intézkedés nem követte. Ha csak azt nem tekintjük ilyennek, hogy egy az index.hu és a Népszabadság által közölt, bár az aláíró által hamisítványnak titulált levél szerint Stumpf miniszter felfüggesztette a további vizsgálódást, így a jelentéstervezet véglegesítésére már nem kerülhetett sor.

A sorozatos titkolózás miatt nem tudhatjuk, hogy helytállóak-e a stop.hu-n olvasható iromány megállapításai, vagy netán Auth Henriknek, a Postabank konszolidációkori vezérének van igaza, aki - saját, 2003-as állítása szerint - 60 oldalon cáfolta a Kehi 55 oldalnyi megállapításait. Ha titkos a jelentéstervezet, akkor nyilván a cáfolat is titkos - és máris benne vagyunk egyfajta 22-es csapdájában.

De más csavar is van a titoksztoriban. Bár Stumpf hamisítványnak nevezi a vizsgálatot leállító, neki tulajdonított levelet és perrel fenyegetőzik, valaminek mégiscsak történnie kellett a kormányhatározatban előírt vizsgálattal, amelynek a kancelláriaminiszter nemcsak a megrendelője volt, hanem a végrehajtásért is ő felelt, mivel - az államháztartási törvény értelmében - a Kehi felügyeletét is ő látta el. Ha leállították a vizsgálatot, akkor erre csak Stumpf Istvánnak vagy főnökének, Orbán Viktornak volt felhatalmazása. Ha viszont nem állították le, akkor a Kehi elszabotálta azt a feladatát, hogy a dolgok végére nézzen, és megválaszolja Auth Henrik észrevételeit, amelyek igen súlyosak lehettek, ha azok alapján dilettantizmussal vádolta meg a tekintélyes hivatalt. Ha nem állították le a vizsgálatot, akkor nemcsak egy iktatószám nélküli (de azért titkosított) jelentéstervezet maradt volna fönn, hanem maga a jelentés is, rendesen, iktatószámmal ellátva. És végül: ha befejeződött a vizsgálat, akkor vajon miért nem arra támaszkodott a Postabank konszolidációja ügyében később vizsgálódó Állami Számvevőszék?

Sok-sok kérdés, amelyekre nem tudhatjuk a választ, a titkosítók és titokgazdák pedig kedvükre kekeckedhetnek és fenyegetőzhetnek. Pedig nem jelentéktelen az ügy, amely elől elzárják a nyilvánosságot: a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb állami mentőakciója, amelyben egy aktussal 152 milliárd forintot használtak föl egyetlen bank hitelezőinek és betéteseinek védelmében. De azért sem jelentéktelen az ügy, mert a Postabank tőkepótlására kormánydöntéssel megállapított összeg egy hitelesítés nélküli könyvvizsgálói jelentésen alapult, miközben a felelősséget vállaló auditorok korábban 30-50 milliárd forinttal kisebb céltartalékhiányt állapítottak meg. Erre alapozódott a túlkonszolidálás miatti gyanakvásunk, és ez volt az oka annak, hogy az SZDSZ 1999-től kezdve szorgalmazta parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a pénz felhasználásának ellenőrzésére. A Fidesz-frakció azonban sorozatosan meggátolta ezt, arra hivatkozva, hogy az állami ellenőrzés a Kehi és az ÁSZ dolga. Amikor viszont a kormányváltást követően lehetővé vált a bizottság felállítása, a bank privatizációja érdekében kellett visszavonulót fújni.

A neten most olvasható, Kehi-jelentésszerű irományból kiderül, miért lehetett alapos oka a Fidesznek arra, hogy meggátolja a vizsgálóbizottság felállítását. Mert bár az irat helyenként valóban szakszerűtlenségről tanúskodik (miért ne lehetne egy cég veszteséges attól, hogy tetemes árbevétele van?, miért kell fennakadni azon, hogy a piaci érték inkább a saját tőkéhez, mint a befektetések értékéhez igazodik?), így is látható belőle, hogy a versenyeztetési szabályokat felrúgó vagy gyanúsan alacsony áron történő értékesítések során szép számmal bukkantak fel Fidesz közeli cégek és személyek. Ha sok tekintetben jogos lehetett is annak idején Auth Henrik kritikája, az iratok nyilvánossága nélkül az ő igazáról sem győződhetünk meg, a Postabankról szóló ÁSZ-jelentést pedig azért nem tarthatjuk megnyugtatónak (amint azt pl. Varga Mihály ajánlja), mert nem terjedt ki az ominózus Workout Kft. tevékenységére.

A most napvilágra került iromány a hibái ellenére is éppen elég okot ad arra, hogy előhúzzuk végre a titok homályából a Postabank költséges konszolidációjának tetszhalott lovát. Még jobb lett volna, ha korábban, a bank privatizációját követően, de még kicsit távolabb a finiséhez közeledő kampány hevétől került volna sor erre. De bárhogy alakult is, tudomásul kellene végre venni: ha nem akarunk naponta a nyakunkba kapni a nyilvánosság elől ilyen-olyan okokból eldugott, bár közérdeklődésre számot tartó csontvázakat, legyenek azok milliárdos közpénzfelhasználásokkal vagy köztiszteletben álló személyekkel kapcsolatosak, akkor nem tehetünk mást, mint hogy a titkolózás körét a jogállamiság indokolta minimumra szorítjuk. Mert most tutira nem ott van.

Neked ajánljuk