Modern Talking

  • Nádasdy Ádám
  • 2006. február 16.

Egotrip

A bölcsőtől a koporsóig

A bölcsőtől a koporsóig

A nyelvész gyakran dohog, hogy az emberek a nyelvet élőlénynek tekintik, mely táplálkozik, fejlődik s a többi. Mondogatjuk, hogy ez té-ves, hiszen a nyelv nem anyagi természetű, és ezért ilyen dolgai nincsenek. No, de - szokták mondani - csak meg kellett egyszer születniük a mai nyelveknek, hiszen nem öröktől fogva léteztek! És a nyelvek szemlátomást meg is szoktak halni, hiszen tudunk számos nyelvről, amelyet egykor beszéltek, s ma már nem.

Hát igen, erre már hümmögve bólint a nyelvész, igen, van nyelvszületés és nyelvhalál, pontosabban vannak helyzetek és események, amelyeket így nevezünk. De mégiscsak bődületes nagy metaforák ezek, valamikor a 18. század végén találták ki őket (Herder, ezek), csak sajnos túl jók, és nehéz tőlük megszabadulni. Az antropológia például azt mondja, hogy egy hagyomány vagy szokás "megszületett", majd "élt", majd "kihalt". A zenetudomány is mond ilyeneket: "A rupucdoatl-dallamok ma is élnek az Andok eldugott völgyeiben." Tárgyakkal, néprajzi objektumokkal nem szokás az "élet" metaforát használni, azaz nem mondunk olyat, hogy "A bakelitlemezes gramofon gyakorlatilag kihalt a 20. század végére." Vagy: "A Trabant az NDK összeomlásával hamar kihalt." Ha ez utóbbi két mondatot halljuk, arra gondolunk: juj, de kreatív metafora, mert tárgyaknak életet-halált tulajdonít, mint egy népszokásnak vagy egy nyelvnek. Hoppá, csakhogy a népszokásnak, nyelvnek sincs élete-halála, ezeket is mi tulajdonítjuk neki.

Nyelvszületés kizárólag szétválással lehetséges, tehát ami eredetileg egy nyelv volt, az széthasad kettőre vagy többre. Minden nyelvnek - legalábbis ha pár ezernél többen beszélik - van belső tagozódása, változatai, nyelvjárásai. Ha az egyik nyelvjárás beszélői távolabb költöznek, vagy mint önálló csoportot kezdik meghatározni magukat (azaz identitásra tesznek szert), akkor előfordul, hogy nyelvjárásukat már nem a nagyobb nyelv változatának, hanem önálló nyelvnek érzik. E folyamatban a kérdéses változat tényleges vonásai, szerkezete, hangállománya nem játszik szerepet. A holland nyelv a németből hasadt le, s bár máig nagyon hasonlít a németre, más nyelvnek tekintjük - mert a hollandok annak tekintik. A Fishman-tétel kimondja: a nyelv olyan dialektus, mely mögött hadsereg is áll. A szerb és a horvát ugyanaz a nyelv, mégis az eltérő vallási hagyomány (és hadsereg) miatt más-más nyelvnek hívják. Ez az írásukban is megnyilvánul: a katolikus horvátok a latin betűt, a pravoszláv szerbek inkább a cirill betűt használják. A nyelvész - inkább tapin-tatból és kényelmességből, mint tudományos megfontolásból - elfogadja a népek nyelvi önmeghatározását. Ha nekik nyelv kell, legyen nekik nyelv. De lássuk be: hogy mi nyelv és mi csak nyelvváltozat, az nem nyelvészeti kérdés.

Néha egy közösség juszt sem akar nyelvet szülni: saját, meglehetősen különböző nyelvváltozatát nem kívánja önállónak nevezni, inkább megmarad az eredeti köpenye alatt. Így tesznek a svájci németek: nyelvüket nyugodtan nevezhetnék önállónak, a politikai szuverenitás megvan, pénz is van hozzá, a svájciak mégis úgy kívánják címkézni magukat, mint akik németül beszélnek és írnak, még ha otthon a svájci németet használják is. Szándékosan nem akarnak leszakadni a németségről (szemben például a hollandokkal). Érdekesen különbözik Svájc egy másik nyelvváltozatának (nyelvének?), a rétorománnak a sorsa: ez az olasznak egy dialektusa, pontosan ugyanúgy, ahogy a svájci német a németnek, de mivel az a közösség, amely a rétorománt beszéli, kicsi, gyenge és kevéssé művelt, hagyja magát "önállósítani", nyelvváltozatát a nyelv rangjára emelni, mert ettől identitást, állami támogatást, általános emelkedést remél.

Akad példa erőszakos nyelvszülésre, kvázi császármetszésre is: a szovjet időben a moldvai románoknak kéretlenül megadták az önálló nyelv státust, "moldvai nyelv", azaz limba moldovenyaszka néven (direkt írom így, mert cirill betűkkel kellett írniuk), holott szegények egyszerűen románul beszéltek. Mondanom sem kell, hogy 1990 után szappanbuborékként pattant szét ez a csinálmány.

No és a halál? A nyelvhalálnak két formája lehet: vagy elpusztulnak a beszélői, vagy nyelvet cserélnek. Az első kisebb közösségeknél fordulhat elő (természeti csapás, háború, járvány). A nyelvhalál gyakoribb formája a nyelvcsere: az emberek maradnak, a nyelv nem. A csere akár egy-két generáció alatt is végbemehet. Az alföldi kunok elhagyták a nyelvüket, s magyarra váltottak. A bolgárok elhagyták eredeti törökös nyelvüket (a bolgár-törököt), és egy szláv dialektust vettek föl (külsőre ma is inkább törökök, mint szlávok). A gallok a középkor elején cserélték le eredeti gall (vagyis kelta) nyelvüket latinra. Fontos, hogy a nyelvhalál nem jelenti az illető nyelv romlását, leépülését: amíg beszélik, addig ugyanolyan nyelv, mint a többi. Még fontosabb, hogy a nyelvcsere sosem a nyelvek belső tulajdonságai miatt következik be, nem azért állnak át az emberek egy új nyelvre, mert az kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkezik, mert abban vannak nemek, vagy mert ott van névelő, vagy mert ott nincs meg a ronda "gy" hang, vagy mert ott az ige a mondat elején van.

A nyelvhalálnak eléggé gyakori oka, hogy egy úgynevezett korlátozott használatú nyelvet adnak föl a beszélői. A korlátozottság azt jelenti, hogy nincs kialakult szókincse az élet "magaskultúrás" területeinek, nem lehet jogról, tudományról, műszaki kérdésekről beszélni, esetleg nincsen írásbeliség. Ilyen korlátozott használatú ma a cigány nyelv, ilyen a Plattdeutsch (Észak-Németország nyelve), ilyen volt a reformkorig a magyar (nem volt magyar nyelvű egyetem, alig volt tudományos vagy műszaki nyelvhasználat), ilyen volt az angol is a normann-francia hódítás alatt, Robin Hood idején. Figyelem: a korlátozott használatú nyelveknek a nyelvtana, hangtana nem szegényes, költészetük, meséik gazdagok és hajlékonyak - de számos élethelyzetben a beszélők kénytelenek egy másik nyelvhez nyúlni. E vonatkozásban a magyar nyelv helyzete nem teljesen megnyugtató, mert beszélőinek kb. egyötöde kisebbségben él, ahol fennáll a veszély, hogy a magyar korlátozott használatú nyelvvé válik, ami hosszabb távon nyelvcseréhez vezethet. De persze - ha már belementünk a biológiai metaforákba - ez a magyar nyelv szempontjából nem halál volna, csak amputáció. Az se nagyon vidám dolog.

Neked ajánljuk