Egotrip

A többéves érlelési folyamat ellenére fura egy vádirat született a Postabank-ügyben. (Vö.: Princz, a derék katona, Magyar Narancs, 2004. október 28. és Intro, Magyar Narancs, 2004. december 2.) A bankvilágban kicsit is járatos ember számára helyenként olybá tûnik, mintha nem a vád, hanem a védelem iratát olvasná: vádirat helyett védiratot. A Fõvárosi Fõügyészség olyan cselekedeteket is felró a Postabank egykori vezetõinek, amelyek egy bank létfeltételét jelentik. Bármennyire haragszunk is a bank súlyos társadalmi veszteséget okozó vezetõire, nehéz egyetértõen bólogatnunk a vádirat azon megállapí-tásaira, amelyek a betétgyûjtést, a kamatemelést vagy éppen a hálózatbõvítést nehezményezik.

Ahogy a társadalom egyre bonyolultabbá válik, úgy lesz azzá a jogrendszer is. A felfoghatatlan mennyiségû joganyagot szinte senki nem látja át: csak törvényekbõl több mint száz születik évente, a rendeleteket számba venni sem érdemes. Nincs, aki minden jogszabályt egyszerre ismerhetne, aki rendet teremthetne közöttük.

1998 óta létezik a Nagy Testvér Díj (Big Brother Award), amelyet ma már 17 országban osztanak ki évente azoknak, akik abban az évben legtöbbet tettek az emberek magánszférájának megsértéséért. 2001 óta Magyarországon is kiadják ezt a díjat, nemrég volt a negyedik díjkiosztó. Ebben az évben a közönségdíjat Péterfalvi Attila, a Magyar Köztársaság adatvédelmi biztosa kapta.

A városrészt, ahol élek, õsidõktõl kezdve a halál mezejének nevezték. Az összes itt vívott csata rendre úgy végzõdött, hogy mindenki meghalt, beleértve a krónikást is, így aztán legalább ötszáz év telt, mire rossz hírét megismerte a világ. Persze akkoriban is akadtak bátrak: vallásháborúban edzõdött telepesek érkeztek, százötven évvel késõbb már itt mûködött Európa legnagyobb dögkútja. Amikor a XIX. század közepén bezárták az üzletet, teve, láma, sõt indiaielefánt-maradványokat is találtak. És egy kaszát szorongató emberi csontvázat.

Elöljáróban utoljára: Nem lehet kétszer ugyanabba a levesbe lépni. Az ízlést nem lehet fölpofozni, avagy ha az ízlések és pofonok különböznek, az nem annak a tagadása, hogy valamely ízlés azonos lehetne valamely pofonnal, hanem azt jelenti, hogy például pofonjaink, ha csak elenyészõ különbséggel is, de más és más fizikai paraméterek szerint érintik az orcát. Például egészen más víz alatt vagy langyos vaníliaöntetben pofozkodni. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ételeknek nincs ideája, bármely recept csupán kulinárfilozófiai útmutató. S még egy jó tanács: dühbõl ne olvassunk receptet, agresszív szakácsnak obszcén lesz a fõztje.

Még hogy ízetlenül vicceltem volna a múltkor! (Ahogy ezt nyilván nem is gondolta senki.) Hogyan tudnék én bármit is, pláne ilyesmit, kitalálni, amikor még azt is elfelejtem, ami egyszer ily fantáziaképemként megvolt! Például: "Pá, nem! És Circén sem!" Ez volt a mondás, én jól emlékeztem, hogy valami volt itt poén, csak arra nem emlékeztem jól, hogy a poén mi volt. Igen sok mindennel van ez a közéletben (és magánéletben, módjával) is így, ezért szerintem sem a közélet, sem a magánélet nem hitelesen egzisztencialista, és ezzel azt is meghatároztam, hogy a valódi egzisztencialista élet miféle. (Ah, még Duskónk sem mondaná, õ oly szerény volt, hogy: "Az enyém!" Ah, nem.)

Elmúltak az õszi versenyek... És Ben, az elcsapott zsoké kötõféket dugott a zsebébe, amelyre majd felhurkolja magát... ólmos novemberi ég alatt majdcsak talál egy helyet, ahová a kötõféket megerõsítheti... K. Dezsõ becsukta a Krúdy-kötetet, és egy képre gondolt.

A magyar társadalom tizenöt év alatt megtanult élni a véleménynyilvánítás szabadságával. Volt, aki már elõbb is ismerte, van, aki máig nem tudja, hogy mi az, de az összteljesítmény biztató. A véleményszabadság, bár mozgalmas gyermekkora volt, és még kamaszként is rúgták-pofozták, szépen felcseperedett. Büszkék lehetünk, hogy a miénk.

Minden nyelvben vannak olyan erõszakos szabályok, melyek a rendes szabályokat maguk alá gyûrik és magukhoz ragadják a vezetést. Úgy is mondhatjuk, hogy felülkerekednek a rendes szabályokon, ezért "felülkerekedõ" szabályoknak nevezzük õket. Vegyünk egy példát a hangsúlyozásból.

Amikor Amerikába fejlesztettünk játékprogramokat, elõször is mindenféle terveket kellett készítenünk. Például meg kellett becsülni, hogy melyik munkafázis hány munkaórát igényel majd a programozóktól, a grafikusoktól, a zenészektõl, a teszterektõl és így tovább. Ha nem volt ilyen terv, vagy feltûnõen szakszerûtlen volt, eleve nem kaphattuk meg a munkát, akkor sem, ha sokkal olcsóbban elvállaltuk, mint más, és korábban már bebizonyítottuk, hogy kiváló minõségben meg tudunk csinálni ilyesfajta programokat.

A környezetvédelmi termékdíjról szóló vitában - úgy tûnik - elvérzik az a javaslat, mely szerint a szatyrokra és a nem visszaváltható mûanyag palackokra, valamint az alumíniumdobozokra egységalapú adót vetnének ki. A kérdésrõl "komoly társadalmi vita" is folyt. A környezetvédõk szerint az intézkedés jó, mert csökken a szemét mennyisége.

Kezdjük mindjárt az elején! A szakácsmûvészet azért is fantasztikus dolog, mert olyanokról is beszélhetünk benne, ami fizikailag hiteles körülmények között aligha kerülné el az irracionális szürrealisztikusság vádját. Íme. A mesés tokány elkészítésekor kétfelé indulhatunk, de mert mind a két út ugyanoda vezet, különbséget csak az egyik vagy másik út választása jelent. Ne keseredjünk el, az efféle gondolkodás nem jár késõbb rossz testtartással!

Az utolsó pofon megáll a levegõben, a nyomozó az órájára néz, visszagyûri az ingujját és leroskad a székbe. - Tudja, melyik állat hord faszt a hátán? - kérdezi fáradt kíváncsisággal, miközben a mennyezetre fordítja a vallatólámpát, és bekapcsolja a ventilátort. A szórt fényben megváltoznak a vonásai: az árnyékvetõ inkvizítor köpcös mókamesterré puhul.

Bizony isten, nem akartam a jegybanktörvény módosításával terhelni a Narancs olvasóit, úgy gondoltam, a véleményem jobb helyen van a HVG-ben. Ide magasztosabb témát szántam: általában az ellensúlyintézményekét, amelynek csak egy eleme a Magyar Nemzeti Bank. Kaptam is némi écát ehhez Sárközy Tamás gondolatébresztõ tanulmányából, amelynek szakmai vitája éppen a múlt héten folyt a Pénzügykutató falai közt. Az élet, jelesül a Narancs, azonban közbeszólt.