Farkas Katalin: Filofaxni (A szoritész paradoxon)

publikálva
1999/24. (06. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Elkezdeni vagy abbahagyni valamit közismerten nehéz. Ez különösen igaz olyan helyzetekre, ahol a döntés egy kicsivel mindig elodázható. Egyetlen percig még fekhetek az ágyban, és biztosan nem kések el, hiszen a találkozóm csak másfél óra múlva lesz. És le fogok szokni a dohányzásról is, csak még erre az egyetlen cigarettára rágyújtok, az biztosan nem visz a sírba. A fordításnak is nekiülök, mondjuk holnap, de ma este még nyugodtan megnézhetem az új Bruce Willis-filmet, egy nap ide vagy oda nem számít. Ezek az állítások mind tökéletesen helytállóak, de azt is tudjuk, hova vezetnek: a hamutartó teli csikkel, reménytelenül késünk, a felbőszült szerkesztők jogos szidalmaitól való félelmünkben napok óta nem merjük felvenni a telefont.

A szoritészparadoxon

Elkezdeni vagy abbahagyni valamit közismerten nehéz. Ez különösen igaz olyan helyzetekre, ahol a döntés egy kicsivel mindig elodázható. Egyetlen percig még fekhetek az ágyban, és biztosan nem kések el, hiszen a találkozóm csak másfél óra múlva lesz. És le fogok szokni a dohányzásról is, csak még erre az egyetlen cigarettára rágyújtok, az biztosan nem visz a sírba. A fordításnak is nekiülök, mondjuk holnap, de ma este még nyugodtan megnézhetem az új Bruce Willis-filmet, egy nap ide vagy oda nem számít. Ezek az állítások mind tökéletesen helytállóak, de azt is tudjuk, hova vezetnek: a hamutartó teli csikkel, reménytelenül késünk, a felbőszült szerkesztők jogos szidalmaitól való félelmünkben napok óta nem merjük felvenni a telefont.

Filozófiai tanulmányok hiányában itt beszélhetnénk holmi lustaságról, akaratgyengeségről, ám ha helyesen közelítjük meg a kérdést, kiderül, egész másról van szó: egy olyan csapdába szaladtunk bele kikerülhetetlenül, amelyet az ész és a nyelv önnönmagának állít. Bizony, egy paradoxonnal állunk szemben, és egy paradoxon áldozatának lenni, abban van valami heroikus. Az ókori görögök, akiknek az Ödipusz-komplexus mellett a nyugati filozófia megalapozását is köszönhetjük, már ismerték a problémát. A paradoxont a következő példával világították meg.

Tegyük fel, hogy van valahol egy homokhalom. Ha egyetlen homokszemet elveszünk belőle, a homokhalom homokhalom marad: egyetlen homokszem elvétele nem változtathat egy halmot nem-halommá. Ezen általános elvvel felszerelkezve, ismét elveszünk egy szemet; a halom még mindig megvan, merthogy - amint abban megállapodtunk - egyetlen szem elvétele nem szüntet meg halmokat. Némi türelemmel, és megkockáztatva, hogy mindenki hülyének néz minket, amint egy csipesszel rakosgatunk homokszemeket, végül eljutunk oda, hogy egyetlen szem homok maradt, és ezt bizony kénytelenek leszünk halomnak nyilvánítani: a halmot ugyanis általános elvünk következtében nem szüntettük meg.

Márpedig egyetlen szem homok nyilván nem alkot halmot. A görög "szorosz" szóból - amely halmot jelent - származik az efféle paradoxonok általános neve, a kérdés kapcsán pszichiátriai kezelésre utalt filozófusok meghitten így emlegetik a problémát: szoritész paradoxon. Szoritész paradoxont számos tulajdonsággal kapcsolatban lehet gyártani. Egyetlen hajszál elvesztése nem tesz valakit kopasszá; egy sovány ember nem lesz kövér egyetlen gramm felszedésétől, és talán a MaNcs sem fog csődbe menni, ha még ezen a héten nem fizetünk rá elő. (De igen. A szerk.) Csakhogy nyilván vannak kopaszok és kövérek, és kedvenc lapunkat is elveszítjük, ha nem cselekszünk idejében. Nagyon téved, aki azt hiszi, hogy mindezt pusztán a Bánfi-hajszesszel és a fogyókúrás tablettákkal csődöt mondottak találták ki, hogy bebizonyítsák, voltaképpen senki nem kopasz vagy kövér. Itt igenis mély filozófiai problémák örvényébe tekinthet az olvasó. Azokat a feltevéseket ugyanis, amelyek a paradoxonhoz vezetnek, nagyon nehéz lenne feladni. Tagadhatatlanul van egy csomó olyan tulajdonság, amely megenged határeseteket. A gondolatmenetben alkalmazott elvek pedig a logikai érvelés tiszteletre méltó, számos próbát kiállt elemei. A paradoxonra adott válaszok ezért elkerülhetetlenül valami olyasminek a feladásához vezetnek, amihez más körülmények között körömszakadtáig ragaszkodnánk.

A Zénón-paradoxon korábbi tárgyalásánál már utaltam arra, hogy a filozófiai stúdiumok örvendetes módon a világról alkotott szokatlan felfogásokkal ismertetnek meg minket. A szoritész paradoxonnal kapcsolatos kedvenc elméletem is ezek közé tartozik. Az elmélet szülőatyja egy rendkívül vékony angol filozófus (onnan tudom, hogy már volt szerencsém őt életnagyságban is látni, alig vet árnyékot az írásvetítőre), aki makacsul amellett érvel, hogy lehetséges, hogy ő nem is sovány - csak mi ezt sajnos nem tudjuk. Szerinte igenis van egy századmilligrammra pontosan meghatározható érték, amitől lefelé sovány, felfele meg kövér valaki; és bizony van egy pontos szám, aminél több hajszál esetében nincs ok az aggodalomra, kevesebbnél azonban el lehet kezdeni a hajátültetés költségeinek fontolgatását - a probléma csak az, hogy ezeknek a számoknak az ismerete örökre a véges emberi tudás körén kívül marad.

Úgyhogy én most rá is gyújtanék.

publikálva
1999/24. (06. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk