Csakhogy fel tetszettek ébredni! A lakossági bankügyeket vizsgáló szakértői bizottság már 2006 végi jelentésében felvetette a „felelős és fair banki magatartás erősítésének” szükségességét. Első menetben egy – az érintett szövetségek, mindenekelőtt a bankszövetség tagjaira kötelező – magatartási kódexre tett javaslatot, amely a felelős hitelezés, a diszkriminációmentes ügyfélkezelés és a fair szerződési feltételek alapelveire épül. A bizottság tagjai (köztük jómagam) bíztak ugyan az önszabályozás erejében, de nem akkor jöttek le a falvédőről, így a korlátait is látták. Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét jogszabályban is indokoltnak tartottuk korlátozni, mivel tapasztalataink szerint ez „jelentős piaci hatalmat teremt a pénzügyi szolgáltatók oldalán”, ami miatt „a fogyasztók teljesen kiszolgáltatottak az ilyen jellegű módosításokkal szemben”.
A hatóság által is elfogadott magatartási kódex végül 2009 őszén született meg, a hitelintézeti törvénybe pedig 2010 elejétől emelték be. A kötelező erejű kódex a transzparencia, a szabályszerűség és a szimmetria elveinek kimondása mellett az egyoldalú szerződésmódosítást is korlátozta, tételesen felsorolt okokhoz (oklista) kötötte. A Kúria idén nyári jogegységi határozata is ezeket a 2010-től előírt követelményeket jelölte meg a „tisztességes” banki magatartás kritériumaiként, amelyeket azonban a rá hivatkozó devizahiteles törvény már 2004-ig visszamenően kér számon.
A visszamenőleges hatályú rendelkezés több mint unfair: a jogállamiság elvét veszi semmibe. Az sem éppen tisztességes, hogy a törvény generálisan tisztességtelennek minősítette a hitelnyújtó szervezeteket, amelyeknek mindössze 30 napos időkeretet adott arra, hogy e vélelmet bírósági eljárásban megdönthessék. Ezek után több mint pofátlanság Orbán kijelentése: „ha fair bankrendszert akarunk, azt csak fair küzdelemben szabad kikényszerítenünk”.
De a bankrendszert megregulázó korábbi intézkedések sem sorolhatók a „fair küzdelem” kategóriájába. A kormány ahelyett, hogy hathatós szabályozással gátolta volna meg a bankok visszaéléseit a nekik kiszolgáltatott ügyfeleikkel szemben, maga is unfair eszközökkel: erőfölényével és a jogrenddel visszaélve intézkedett. A célja láthatóan nem is a méltányos banki magatartás erősítése volt, hanem a banktulajdonosok lerablása (bankadó, tranzakciós illeték), illetve a klientúra és a szavazóbázis megsegítése (kedvezményes végtörlesztés). Az utóbbi során ráadásul olyan árfolyamveszteséget hárítottak a bankokra, amely még a Kúria szerint is az – alacsonyabb kamat fejében az árfolyamgyengülés kockázatát vállaló – devizahiteleseket terheli.
A deviza- és forinthitelesek sokaságát érintő egyoldalú szerződésmódosítások szabályozási problémáival viszont már csak a 2014-es választások közeledtekor kezdtek foglalkozni. Ám ekkor is előbb vágtak, s a szabást későbbre hagyták. Mivel a választópolgárokat megnyerő, látványos eredmény már csak visszamenőleges szabályozással volt felmutatható, gátlástalanul (és rutinosan) hágtak át jogállamiságot, alaptörvényt és uniós kötelezettséget. Most, a piszkos munka elvégzése után már lehet papolni a tisztességről.
És persze kell is. Csak éppen nem árt tudni, hogy a bankok fair magatartása nem erkölcsi, hanem jogi kategória: csak olyan viselkedés kérhető számon rajtuk, amit jogszabály előír, vagy amit szerződésben, megállapodásban vállaltak. Az EU fogyasztói jogokkal foglalkozó csoportja akkor tekinti a banki szolgáltatásokkal kapcsolatos szerződési feltételeket fairnek, ha figyelembe veszik az ügyfél jogos érdekeit. A jogszabályban előírt konkrét követelményeket az egyes szolgáltatások természetéhez igazítva kell megfogalmazni – feltételezem, hogy a kormány illetékesei éppen ezen dolgoznak gőzerővel.
Soha nem késő tisztába tenni a dolgokat, ám azt a tényt már nem lehet semmissé tenni, hogy ezt a lovat fordítva ülte meg a kormány. Ezután sem hozható olyan jogszabály, amely a múltbeli laza szabályozásból fakadó károkat orvosolná, az illegális szer viszont, amit a kuruzsló kormány most bead, legalább annyit árt, mint amennyit használ. A bankokból erővel kipasszírozott újabb ezermilliárd forint – a hitelezési képességük és hajlandóságuk további erodálása miatt – hamar megbosszulja magát.
Rendesen is megülhették volna a lovat, csak az nyilván kisebb politikai hozadékkal kecsegtetett. Már 2010-ben meghirdethették volna, hogy „jogállami és demokratikus küzdelemben” akarják legyőzni a bankokat, ám ezt csak most, az unfair küzdelem lezajlása után jelentette ki a kormányfő. A bíróságokra bízhatták volna annak megítélését, hogy az adott jogszabályi környezetben milyen jogsértésekkel károsították meg ügyfeleiket a bankok, parlamenti többségüket pedig a fogyasztóvédelem erősítésére használhatták volna fel: régen megalkothatták volna a most – leginkább szavazatszerzési céllal – beharangozott törvényt a tisztességes banki magatartásról. A devizahitelesek társadalmi méretű, akut problémáit ettől elkülönítve, a terheket a hitelezők, a kormány és az adósok között megosztó egyezménnyel, jogállami módon is enyhíthették volna. (Erre történt is kísérlet 2011 telén – ám a kormány végül jobbnak látta, ha kiütéses győzelmet arat a bankok fölött.)
Hogy nem így történt, azon persze nincs okunk meglepődni. A centrális erőtérben egyre felszabadultabban fickándozó élcsapat minden ügyben az erőpolitikát választja. Erővel herélte ki a jogállami fékeket jelentő intézményeket, nyomta víz alá a médiát. Erővel gyűrte maga alá az oktatást és a kultúrát, üresítette ki az önkormányzatiságot, félemlíti meg a neki nem gazsuláló civil szervezeteket. Erővel szipolyoz ki hazai fogyasztókat kiszolgáló, „röghöz kötött” energetikai, telekommunikációs és pénzügyi szolgáltatókat, hogy aztán állami kézbe vehesse vagy saját klientúrájának ajándékozhassa őket.
Ha senki fiával szemben nem tisztességes a kormány, akkor miért éppen a bankokkal vívott küzdelmében legyen az? Ezt igazán nem várhatjuk tőle; bár annyit talán igen, hogy legalább kalapot ne kelljen emelnünk a tisztessége előtt. Nyitva áll még persze a lehetőség, hogy a fair bankrendszer megteremtését követően a fair kormányzás is napirendre kerüljön. Merjünk nagyot álmodni!
