A népek meséi, mint szájhagyomány útján átörökített tradíciók, sokatmondóak az illető nép világképével, problémáik "szerkezetével" és problémamegoldó stratégiáikkal kapcsolatban. Egyik iskolai olvasókönyvemben például a preszovjet hős népével a sötétbe borult rengetegben bolyong (eleve, hogy kerül a nép az erdőbe?), a végpusztulás határán a hős arra a döntésre jut, hogy szívét - mely magától értetődő módon lángol - kitépve és magasra emelve mutatja az erdőből kivezető utat, hős meghal, nép megmenekül. Q.E.D. E kicsiny, egy mondatban elmondható mesében benne van a napfogyatkozásos kelet-európai felvilágosodás szürkülete, az értelmiségi messianizmus, a fényfakasztásra való hajlandóság magától értetődősége, továbbá minden kelet-európai entellektüel, önemésztő lumen, aki csontjában érzi, hogy ha nem ég, ha nem világosít fel, akkor itt minden meghal, vagy legalábbis továbbra is meghalásban fog szenvedni - és akire persze hallgatni kell, mert ő a letéteményese a kibontakozásnak a rengetegben. (És minthogy egyszer minden kapanyél elsül, Moldova csak jól mondta azt az egymillió pici krisztust.)
E nemes gondolatot az ógörög hagyomány közönségesen hübrisznek, közveszélyes kültelki felfuvalkodottságnak tartja, hisz az efféle bajnokok (Prométheusz, Héraklész) legalábbis ambivalens megítéléssel bírnak ott. Itt érdemes említeni Odüsszeusz csínyét a Küklopsz barlangjában, mivel ott is a fényviszonyok megváltoztatása jelentette a probléma megoldását. Odüsszeusz az instrumentális és analitikus nyugati problémakezelés egy mesterpéldányát mutatja, hisz nem nekiront az óriásnak izomból, hanem (lényeges különbség!) kiszúrja az óriás szemét, azaz megváltoztatja a probléma egyik peremfeltételét (fényviszonyok), majd szemantikai térbe helyezi a konfliktust (Senkiként mutatkozik be az egyszeműnek, akinek bosszúért kiáltó rokonai békésen hazatérnek, miután kérdésükre, hogy ki bánt el oly rútul vele, a Küklopsz így felel: Senki), és így kétszer megváltoztatva a játékszabályokat: nyer. (Persze, mondhatni, hogy jó, jó, a görög kereskedőnép. Azonban: mindenki kereskedőnép.)
Aztán a Mátyás király és az igazmondó juhász egy zavarba ejtően nem magyar mese. Adott ugye a helyzet, amikor az i. juhász a burkus királylány fekete szőrű bárányáért elcserélte Mátyás király általa felügyelt aranyszőrű bárányát. Elszámoláskor azonban (emlékszünk, ürgelyuk, a juhász botja és kalapja) a juhász - ahelyett, hogy hazudna egy irtó nagyot, vagy nekiállna a zsákutcás sorsa felől elmélkedni - a konfliktuskezelés tudományának egyik modern vívmányát, a probléma különböző, párhuzamos forgatókönyvekre való felbontását alkalmazza. A figyelmes szemlélő észreveheti, hogy ebben a mesében mindenki nyer, holott a konfliktus természetéből fakadóan összejöhetett volna akár egy shakespeare-i méretű vérfürdő is; titkos erőforrást gyanítunk itt népünk jövőjével kapcsolatban. (Arról nem is beszélve, hogy a konfliktusoknak párbeszédekre [nyelv!] történő transzformálása révén az i. juhászban Wittgenstein egyik korai előfutárát tisztelhetjük.)
Aztán pár hete kisfiammal leültünk a tévéhez, hogy megnézzük a mesét és a Tocsik-ügy legújabb vérfagyasztó részleteit. A mese úgy volt, hogy a szegényember szántogatott, oszt jött egy vérmedve, aki közölte, hogy munka után jön és elveszi életét, majd továbbállt. Aztán a róka jött, aki adott egy (az sz. e. otthon tárolt 12 tyúkjára vonatkozó) ígérvény ellenértékeként egy tanácsot az sz. e.-nek, aminek segítségével az sz. e.-nek sikerült is megnyuvasztania a visszatérő vérmedvét. Otthon aztán, amikor jött a róka a jussáért (lat), az sz. e. biztatására gyermekei kopócsaholást mímelve bírták jobb belátásra a rókát a 12 tyúk elvitelének szükségtelenségét illetően. (Arról már nem számolt be a mese, hogyan tették be másnap az sz. e.-t a kolbászfüstölőbe a Fox Consulting Corp. bizonyos lekötelezettjei, nevezett Kosztya és Gyenyisz nádifarkasok.) A szerződésszegés e közérthető formában történő népszerűsítése után jött a valóság.
