A kép felső kerete.
Kedves olvasó, ne hagyd magad megtéveszteni holmi látszatoktól, amit itt olvasol, azt nem olvasod igazán, hiszen a jelek, amelyek a szemed előtt vannak, csak betűknek látszanak. Most, ha nem vennéd észre, pusztán vizuális jeleket használok, amelyek véletlenül éppen egybeesnek az írásban közönségesen használt betűkkel. Ez itt most egy betűkből álló kép, ha nem vennéd észre, amelynek mindössze az a célja, hogy a fekete és fehér mintázatok egyformaságain, párhuzamosságain, ellentétein és változásain kóboroljon a szem, hogy nézd kicsit távolról is (így ni), és élvezd a monotónia és véletlenszerű váltakozás érdekes ritmusát. Ezek a betűk nem nyelvi, hanem vizuális üzenetet közvetítenek, képről, nem szövegről van szó. Ha tehát az van ideírva, hogy Pokol Béla hülye, akkor ez nem tényállítás, de nem is vélemény, hanem pusztán része ennek a képnek, ily módon nem helyreigazítható. Nagyot tévedsz, ha azt hiszed, hogy a fenti állítás jelent valamit, hiszen nem is állítás, pusztán vizuális jelek egymásutánja, amelyekből csakis a te piszkos fantáziád olvas ki bármiféle, természetes nyelvre lefordítható jelentést. Ez az írás, idáig, tehát puszta ornamentika, szöveg-kép, kicsit Apollinaire, kicsit a koncept art jegyében, erre fogunk rászokni, ez lesz az új magyar művészi kifejezésforma, forradalmasítjuk a vizualitást.
Kép alsó kerete.
Vers kezdődik.
Most pedig, kedves olvasó, vedd észre, légy szíves, hogy éppen egy prózaversbe kezdtél bele. Ebben a versben persze ugyanúgy vannak jó magyar szavak, mint bármely más magyar nyelvű szövegben, ámde irodalommal van dolgod, prózaverssel, amelyben ritmus van, valami sajátos hullámzás, párhuzamosságok, rejtett rímek, s a művészi nyelvhasználat tudvalevőleg nem összekeverendő a mindennapival. Itt minden jelentés többértelmű, minden állítás pszeudo-állítás, semmi nem veendő szó szerint. Számos irodalmár ismerősöm van, akik csekély díjazás ellenében bármikor bebizonyítják, hogy ez a szöveg voltaképpen prózavers. Ha például azt találnád olvasni ebben a költeményben, itt, hogy Pokol Béla hülye, akkor semmiképpen nem vehetnéd tényállításnak, de még véleményalkotásnak sem, hiszen irodalmi műről van szó, amely nem helyreigazítható. Így tehát te is, én is megnyugodhatunk, becsület sértve nem lett, kedves lapunknak nem kell teret áldoznia a helyreigazításra. Olvasd tehát versként, én is így írom, a szerkesztőség is így közölje, mibe kerül ez nekünk.
Vers vége.
Most pedig, amíg lehet, ideírom:
