Sajó László: Öt és feles

Karácsonyi csodák

A Kvassay-zsiliptől a csőhídig

Egotrip

December huszonegyedike - Karácsonyra készülődtek a Gubacsi lakótelepen és az újonnan épült, most is bővülő Mediterrán lakóparkban. Fenyőfák az erkélyeken, kilógatva az ablakokon, befőttesüvegeknek támasztva a spájzban, ágaik még lekötve. A gyerek ajándéka a legfelső polcon, ott nem éri el, ide be se jár. A gyerek még iskolába jár, a szülők munkába, de a karácsony már beköltözött a piacokról, autók tetejéről, üzletközpontokból, zsúfolt villamosokból, buszokból a spájzba, a konyhába; még három nap, és beköltözik a szobába is.

 

Lent a parton nincs karácsony. A csónakház ilyenkor bezár, a büfé idén már ki se nyitott. Vasárnaponként lehetett jönni, forralt bort inni, dumálni, várni a szezon kezdetét, a tavaszt. Most nincs hova, a büfét ledózerolták. Nem jön Gyula, Böbe és Endre, Kata se, szatyrában Delfin-, Albatrosz-, Galaktika-könyvekkel. Ezeket árulta, meg magát. Nem jön Gilisztás, hemzsegő cipőkrémdobozait nem kínálja a horgászoknak, akik az erzsébeti és a csepeli parton várnak a csodára, a nagy karácsonyi halra, hiába. Néma, üres volt a víz. A parton nincs karácsony.

Először a Gubacsi lakótelepen, a Téglagyár tér egyik házának negyedik emeletén állt meg a háziasszony a konyhában - mintha megmozdult volna a ház. Bement a szobába, kérdezte a férjét, aki nem észlelt semmit. "Pihenj le, fáradt vagy, biztos megszédültél." Aztán a Téglagyártó utca második emeletén lakó, épp vitte le a szemetet, a lépcsőkorlátnak tántorodott. "Orvoshoz kell mennem az ünnepek után." Később a Téglaégető utcában már kimentek a lakók a gangra, "éreztétek ti is?". "Egy kis földmozgás, semmi." "Nana", mondta valaki, "mindig ilyenkor vannak a nagy katasztrófák, megfigyelték? Az a nagy cunami is karácsonykor volt." "Indonéziában. És még nincs karácsony. Ne keltse itt a pánikot." Valaki emlékeztetett rá, a lakótelep és a lakópark az egykori téglagyár helyén épült, vastag agyagrétegre. "Feltöltötték a bányatavakat. Metán is lehet még alattunk." "Ne beszéljen hülyeségeket!" Hallgatták a híreket, nem mondták be, megnyugodtak, lefeküdtek. Gyanús jeleket észleltek a Mediterrán lakóparkban is (kilengtek a kilógatott fenyőfák), de csend volt, világítottak az ablakok, nézték a tévét. Itt se mondtak semmit. Cigaretták parázslottak az erkélyeken, fönt csillagok. Tiszta volt az idő.

Hajnalban, mikor már derengett, mozdult meg a föld, omlottak össze a házak, egy pillanat alatt. A lakótelepen és a lakóparkban minden ház összedőlt - a környék érintetlen maradt, mintha mi sem történt volna. Állt a Gubacsi híd, a csepeli átjáró, egykedvűen folyt a Duna. A lakótelep és a lakópark a földdel vált egyenlővé. Emberek hevertek, ültek, álltak a földön. Minden elpusztult, de nem halt meg senki. Személyi sérülés nem történt. "'k mentettek meg bennünket", gondolták a lakók, mert szólni nem tudtak; nézték az erkélyekre kitett, ablakokon kilógatott, spájzban elrejtett, most a levegőben lebegő fenyőfákat.

"Karácsonyi csoda" - így emlegették a történteket, pedig még csak december huszonegyedike volt.

Amikor leghosszabb az éjszaka.

 

December huszonnegyedike

Gáspár a Kvassay-zsilip, Menyhárt a csőhíd felől érkezett, csónakkal; Boldizsár a Gubacsi hídon ugrott le egy tehervonatról. Idáig vezette őket, most megállt a Duna fölött a csillag, melynek neve "Üröm". Nézték a lakótelep és a lakópark romjait - Úristen, mi volt itt? A HÉV-megálló büféjében találkoztak, bort ittak. Gáspár pirosat, Menyhárt fehéret, Boldizsár zöldszilvánit. "Piros, fehér, zöld, ez a magyar föld! Egészségetekre!" És ittak, ittak, míg meg nem jött Gilisztás.

Gilisztás egy a környék sok hajléktalanja közül. Most itt alszik az átjárónál, a "bungiban", de van kalyibája a lemezdarabolónál, a csepeli erdőben, meg máshol is. Az ötvenegyes busz végállomásán, a kiserdőben, Bulgárföldön gyűjti a gilisztákat a horgászoknak, körme alatt föld, vastag kék dzsekijéből dől a földszag. Mondják, ezek a giliszták a vízben óriásira nőnek, berántják szerencsétlen horgászokat, fölfalják őket, leúsznak a Fekete-tengerig, és minden útjukba kerülőt fölzabálnak; uszadékfát, csónakot, csónakost, kajakost, egész hajókat. A "dunai szörnyek" hossza elérheti a kilenc métert. De hát ez csak legenda, így magyarázzák a rejtélyes eltűnéseket. Gilisztástól elhúzódnak, a szaga miatt, "a halál rokona", suttogják, de azért fizetnek neki. Nem árt jóban lenni a halál rokonával.

"Hol van?", kérdezi Gáspár, mikor Gilisztás megitta a szokásos három deci pirosat. "Kérek még egyet", tolja oda poharát Gilisztás, most Menyhárt fizet. "Hol van?", kérdezi Menyhárt. Gilisztás cigarettát sodor, Fesztivál dohány, rágyújt. Ujjai, mint a giliszták. "Hol van?", kérdezi dühösen Boldizsár. Gilisztás nem szól, végigszívja a spanglit. "Kérek egy szál Szimfóniát." Boldizsár vesz neki egy dobozzal. Gilisztás kér még egy pohárral. "Ez az utolsó", mondja Gáspár, "majd utána iszunk a Dini-Daniban".

Átmennek a Gubacsi hídon Csepelre, a kiserdőbe. Itt-ott foltokban hó; egyszer esett, az is elolvadt. Idén sem fehér a karácsony. "Itt van?", kérdezi Boldizsár. Gilisztás egy fa alá megy, két kézzel elsepri az avart. "Itt van." Gáspár, Menyhárt, Boldizsár nem értik, nézik a földön a "Kellemes karácsonyi ünnepeket!" feliratú reklámszatyrot. Aztán Gáspár fölveszi a földről, belenéz. "Úristen!", és eltartja magától a szatyrot. Menyhárt elveszi tőle, belenéz, visszaretten. Boldizsár nem meri megnézni. Gilisztás kibontja a reklámszatyrot, kicsomagolja. "Fiú. Megvan három kiló. Ma találtam rá." Gáspár, Menyhárt, Boldizsár megtanácskozzák, hogy eltemessék-e, vagy a Dunába dobják. "Maradjon itt, ahol volt", mondja Gilisztás, és tíz körömmel ássa a földet. A többiek nézik, nem segítenek.

Aztán Csepelen ittak a Dini-Daniban, a Gyilkosban, átmentek Erzsébetre, a Gúnárba, és a HÉV-megálló büféjében fejezték be. Gilisztás ma melegben, lépcsőházban, radiátor mellett alszik, nyitva hagyják a kaput jóakaratú emberek. Gáspár a csőhíd, Menyhárt a Kvassay-zsilip felé indul csónakon, Boldizsár felmegy a Gubacsi hídra, várja a vonatát; nézi, hogyan távolodnak a többiek. Megszólalnak a harangok, éjfél.

És akkor nagy fényesség támad a Duna fölött, és feltámad a halottnak hitt Duna-part. Kinyit az erzsébeti strand, a papírgyári uszoda, a Duna csárda, a csónakház, a csónakházban a büfé, mindenütt emberek a parton, a vízen. A Dunából felbukkannak a rejtélyesen eltűntek, a Hepaj nem győzi fölvenni az új születésnaposokat. Integetnek a hajónak a partról, ők visszaintegetnek. A strandon is mindenki integet, csak egy csecsemő rugdalódzik a pokrócon, mellette "Kellemes karácsonyi ünnepeket" feliratú reklámszatyorban pelenka, naptej.

"Megint sokat ittam", gondolta Boldizsár, és felugrott az érkező tehervonatra.

Gáspár és Menyhárt már rég eltűntek a csőhídnál és a Kvassay-zsilipnél, de a Duna még most is hullámzik a nyomukban; Boldizsárt is rég elvitte, de a vonat tovább csattog végeláthatatlan a Gubacsi hídon.

Da-dam, da-dam.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.