Sajó László: Öt és feles

Karácsonyi csodák

A Kvassay-zsiliptől a csőhídig

Egotrip

December huszonegyedike - Karácsonyra készülődtek a Gubacsi lakótelepen és az újonnan épült, most is bővülő Mediterrán lakóparkban. Fenyőfák az erkélyeken, kilógatva az ablakokon, befőttesüvegeknek támasztva a spájzban, ágaik még lekötve. A gyerek ajándéka a legfelső polcon, ott nem éri el, ide be se jár. A gyerek még iskolába jár, a szülők munkába, de a karácsony már beköltözött a piacokról, autók tetejéről, üzletközpontokból, zsúfolt villamosokból, buszokból a spájzba, a konyhába; még három nap, és beköltözik a szobába is.

 

Lent a parton nincs karácsony. A csónakház ilyenkor bezár, a büfé idén már ki se nyitott. Vasárnaponként lehetett jönni, forralt bort inni, dumálni, várni a szezon kezdetét, a tavaszt. Most nincs hova, a büfét ledózerolták. Nem jön Gyula, Böbe és Endre, Kata se, szatyrában Delfin-, Albatrosz-, Galaktika-könyvekkel. Ezeket árulta, meg magát. Nem jön Gilisztás, hemzsegő cipőkrémdobozait nem kínálja a horgászoknak, akik az erzsébeti és a csepeli parton várnak a csodára, a nagy karácsonyi halra, hiába. Néma, üres volt a víz. A parton nincs karácsony.

Először a Gubacsi lakótelepen, a Téglagyár tér egyik házának negyedik emeletén állt meg a háziasszony a konyhában - mintha megmozdult volna a ház. Bement a szobába, kérdezte a férjét, aki nem észlelt semmit. "Pihenj le, fáradt vagy, biztos megszédültél." Aztán a Téglagyártó utca második emeletén lakó, épp vitte le a szemetet, a lépcsőkorlátnak tántorodott. "Orvoshoz kell mennem az ünnepek után." Később a Téglaégető utcában már kimentek a lakók a gangra, "éreztétek ti is?". "Egy kis földmozgás, semmi." "Nana", mondta valaki, "mindig ilyenkor vannak a nagy katasztrófák, megfigyelték? Az a nagy cunami is karácsonykor volt." "Indonéziában. És még nincs karácsony. Ne keltse itt a pánikot." Valaki emlékeztetett rá, a lakótelep és a lakópark az egykori téglagyár helyén épült, vastag agyagrétegre. "Feltöltötték a bányatavakat. Metán is lehet még alattunk." "Ne beszéljen hülyeségeket!" Hallgatták a híreket, nem mondták be, megnyugodtak, lefeküdtek. Gyanús jeleket észleltek a Mediterrán lakóparkban is (kilengtek a kilógatott fenyőfák), de csend volt, világítottak az ablakok, nézték a tévét. Itt se mondtak semmit. Cigaretták parázslottak az erkélyeken, fönt csillagok. Tiszta volt az idő.

Hajnalban, mikor már derengett, mozdult meg a föld, omlottak össze a házak, egy pillanat alatt. A lakótelepen és a lakóparkban minden ház összedőlt - a környék érintetlen maradt, mintha mi sem történt volna. Állt a Gubacsi híd, a csepeli átjáró, egykedvűen folyt a Duna. A lakótelep és a lakópark a földdel vált egyenlővé. Emberek hevertek, ültek, álltak a földön. Minden elpusztult, de nem halt meg senki. Személyi sérülés nem történt. "'k mentettek meg bennünket", gondolták a lakók, mert szólni nem tudtak; nézték az erkélyekre kitett, ablakokon kilógatott, spájzban elrejtett, most a levegőben lebegő fenyőfákat.

"Karácsonyi csoda" - így emlegették a történteket, pedig még csak december huszonegyedike volt.

Amikor leghosszabb az éjszaka.

 

December huszonnegyedike

Gáspár a Kvassay-zsilip, Menyhárt a csőhíd felől érkezett, csónakkal; Boldizsár a Gubacsi hídon ugrott le egy tehervonatról. Idáig vezette őket, most megállt a Duna fölött a csillag, melynek neve "Üröm". Nézték a lakótelep és a lakópark romjait - Úristen, mi volt itt? A HÉV-megálló büféjében találkoztak, bort ittak. Gáspár pirosat, Menyhárt fehéret, Boldizsár zöldszilvánit. "Piros, fehér, zöld, ez a magyar föld! Egészségetekre!" És ittak, ittak, míg meg nem jött Gilisztás.

Gilisztás egy a környék sok hajléktalanja közül. Most itt alszik az átjárónál, a "bungiban", de van kalyibája a lemezdarabolónál, a csepeli erdőben, meg máshol is. Az ötvenegyes busz végállomásán, a kiserdőben, Bulgárföldön gyűjti a gilisztákat a horgászoknak, körme alatt föld, vastag kék dzsekijéből dől a földszag. Mondják, ezek a giliszták a vízben óriásira nőnek, berántják szerencsétlen horgászokat, fölfalják őket, leúsznak a Fekete-tengerig, és minden útjukba kerülőt fölzabálnak; uszadékfát, csónakot, csónakost, kajakost, egész hajókat. A "dunai szörnyek" hossza elérheti a kilenc métert. De hát ez csak legenda, így magyarázzák a rejtélyes eltűnéseket. Gilisztástól elhúzódnak, a szaga miatt, "a halál rokona", suttogják, de azért fizetnek neki. Nem árt jóban lenni a halál rokonával.

"Hol van?", kérdezi Gáspár, mikor Gilisztás megitta a szokásos három deci pirosat. "Kérek még egyet", tolja oda poharát Gilisztás, most Menyhárt fizet. "Hol van?", kérdezi Menyhárt. Gilisztás cigarettát sodor, Fesztivál dohány, rágyújt. Ujjai, mint a giliszták. "Hol van?", kérdezi dühösen Boldizsár. Gilisztás nem szól, végigszívja a spanglit. "Kérek egy szál Szimfóniát." Boldizsár vesz neki egy dobozzal. Gilisztás kér még egy pohárral. "Ez az utolsó", mondja Gáspár, "majd utána iszunk a Dini-Daniban".

Átmennek a Gubacsi hídon Csepelre, a kiserdőbe. Itt-ott foltokban hó; egyszer esett, az is elolvadt. Idén sem fehér a karácsony. "Itt van?", kérdezi Boldizsár. Gilisztás egy fa alá megy, két kézzel elsepri az avart. "Itt van." Gáspár, Menyhárt, Boldizsár nem értik, nézik a földön a "Kellemes karácsonyi ünnepeket!" feliratú reklámszatyrot. Aztán Gáspár fölveszi a földről, belenéz. "Úristen!", és eltartja magától a szatyrot. Menyhárt elveszi tőle, belenéz, visszaretten. Boldizsár nem meri megnézni. Gilisztás kibontja a reklámszatyrot, kicsomagolja. "Fiú. Megvan három kiló. Ma találtam rá." Gáspár, Menyhárt, Boldizsár megtanácskozzák, hogy eltemessék-e, vagy a Dunába dobják. "Maradjon itt, ahol volt", mondja Gilisztás, és tíz körömmel ássa a földet. A többiek nézik, nem segítenek.

Aztán Csepelen ittak a Dini-Daniban, a Gyilkosban, átmentek Erzsébetre, a Gúnárba, és a HÉV-megálló büféjében fejezték be. Gilisztás ma melegben, lépcsőházban, radiátor mellett alszik, nyitva hagyják a kaput jóakaratú emberek. Gáspár a csőhíd, Menyhárt a Kvassay-zsilip felé indul csónakon, Boldizsár felmegy a Gubacsi hídra, várja a vonatát; nézi, hogyan távolodnak a többiek. Megszólalnak a harangok, éjfél.

És akkor nagy fényesség támad a Duna fölött, és feltámad a halottnak hitt Duna-part. Kinyit az erzsébeti strand, a papírgyári uszoda, a Duna csárda, a csónakház, a csónakházban a büfé, mindenütt emberek a parton, a vízen. A Dunából felbukkannak a rejtélyesen eltűntek, a Hepaj nem győzi fölvenni az új születésnaposokat. Integetnek a hajónak a partról, ők visszaintegetnek. A strandon is mindenki integet, csak egy csecsemő rugdalódzik a pokrócon, mellette "Kellemes karácsonyi ünnepeket" feliratú reklámszatyorban pelenka, naptej.

"Megint sokat ittam", gondolta Boldizsár, és felugrott az érkező tehervonatra.

Gáspár és Menyhárt már rég eltűntek a csőhídnál és a Kvassay-zsilipnél, de a Duna még most is hullámzik a nyomukban; Boldizsárt is rég elvitte, de a vonat tovább csattog végeláthatatlan a Gubacsi hídon.

Da-dam, da-dam.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.