Egotrip

Csak Dylant, a Forever Youngot (Planet Waves, 1974) ne! Takarodjatok az öltözőmből, dolgozni megyek, munkahelyre. Fölhizlalom magam, megkopaszodom és hazudni fogok, mint a vízfolyás. Nem akarok negyvenéves koromban is Öcsi, Tibusz, Alex lenni, világos? Ne kínáljatok a vacak piátokkal, ne akarjatok feljönni hozzám, röhögni akarok rajtatok, lenézni titeket, kis görcsök, ahogy a hülye apátok, a buta osztályfőnökötök vagy azok az aljas gecik, akik már a jövő választóit látják bennetek. Nem akarok disznóságokat szórni elétek, gyöngyeim!

A legapróbb dologból is bonyodalom lehet, ha elkezdünk belegondolni. Itt van például az ártatlannak látszó többesszámrag a magyarban: kapu-k, hordó-k. A rag ugyebár -k, melyet a szóhoz ragasztunk. Azok kedvéért, akik Wágner Éva nénihez jártak általánosba, és még emlékeznek, elmondom: a magyar nyelvtani hagyomány a ragoknak ezt a csoportját - melyek után még egy másik rag is állhat - "jeleknek" nevezi. A többesszám -k-ja is ilyen, hiszen pl. kapu-k-on, hordó-k-ban. A "jel" kategóriája az osztályozó-címkéző (taxonomikus) nyelvleírásban indokolt, de a szabály-alapú "létrehozó" (generatív) nyelvészetben nincs rá szükség, mert a szabályoknak úgyis meg kell akadályozniuk, hogy a ragok fordított sorrendben kerüljenek oda, azaz hogy *kapu-n-ok, *hordó-ban-ok jöjjön létre. Szóval a "jeleket" visszarakhatjuk a többi ragok közé.

Az autó lassan, méltósággal és tahó módon fordult a belső udvarba. Az asszony félrerántotta a babakocsit, de a kislány a hirtelen mozdulattól felsírt benne. "A faszomat a hájas gengszterjibe", mondta anyuka, "az ilyenekbül kéne védőpajzsot húzni Irak köré".

A szerző matematikus, játékfejlesztő, pszichológusoktató, író.

1. Testmozgás.

Bár hétvégenként néha havazik, - mégse mondhatjuk, hogy nincs a tavasz itt. - Ne tévessze meg Önöket, - ha köhöget - egy-két ismerősük, vagy netán olyik - prüszköl és az orra is folyik, - téved Ön, olvasóm, ha mindjárt kombinál, - mert egy barátja sűrűn trombitál - a zsepibe, - és hajlamosabb most a depire, - és harmincnyolc fokra fölmegy a láza, - aztán a hideg rázza, - és ez így megy napokig, hol izzad, hol reszket, - hiába szedi a Coldrexet, - és az ereje már csak jártányi, - mert nem heverte még az influenzajárványt ki.

Az emberi beszéd egyik fontos jellemzője, hogy egydimenziós: a szánkon egymás után jönnek ki a hangok, és ez minden. Egyszerű időbeli linearitása van a beszédnek, azaz egyetlen tengelyen ábrázolható. (Ezt tükrözi az írás is, mely egydimenziós betűsor.) Vagyis nincs olyan, hogy valami egy másik dolog fölött vagy alatt jelenne meg, vagy hogy egyik dolog a másikban benne lenne.

Amekkora zaj volt annak idején a Postabank 1998-ra kimutatott 135 milliárdos vesztesége körül, olyan csend övezi az MFB nemrég napvilágra került tavalyi, 142 milliárdos buktáját. Pedig akkora nem volt az infláció az elmúlt négy évben, hogy ne lenne ma is botrányosan nagy egy ilyen összeg. (Érzékeltetésül: majdnem akkora, mint az MFB nélküli bankszektor 151 milliárd forintos összesített eredménye.)

Pár perc erejéig elájulhatott. Először azt hitte, mikor magához tért, hogy ez már az alvás volt maga, nem is ájulás, és akkor az is lehet, merült fel egy másodpercre, hogy túl van rajta, már reggel van, igen: túl van megint egy éjszakán, kezdődik egy új nap, amiben persze hasonlóképp nem lesz sok köszönet, leszámítva azt az egyáltalán nem elhanyagolható apróságot, megbízható örömforrást, használható kapaszkodót, erőt adó tapasztalati tényt, azt a nehezen vitatható, kikezdhetetlen, feltétlen pozitívumot, hogy az ébren töltött éjszakánál sokkal gyorsabban eltelik, mivel hogy lát, nappal lát az ember, ráadásul többnyire van is mit néznie: körülötte történnek a dolgok, s mindez a figyelmet üdvös módon eltereli önmagáról, ideig-óráig leköti. De hát ez csak afféle pillanatnyi, kósza gondolat volt, a szokásos öncsaláson, halvány álreményen, vágyálmokon nyugvó futó benyomás, az önvédelem kétségbeesett reflexe és hazug technikája, mint mikor az üszkösödő testre ráhúznak egy kivasalt otthonkát, hörgő haldoklóra ibolyaillatot árasztó virágos tunikát, aminek a talaján hősöm rendszeresen meg akarta úszni, amit megúszni nem lehet, el akarta kenni, amit elkenni nem lehet, nem akarta látni, amit nem látni nem lehet, s amire ezúttal is súlyos ellenérvként, kijózanító faktumként dörrent rá a digitális óra, melyen a megértés, a részvét, az együttérzés legcsekélyebb jele nélkül éppen 1:00 órára kattant át a szám. Reggel. Ha-ha. A farkamat. Azt. Minden tiszta volt. A sötét világos lett újra, ahogy hősöm az elveszített öntudattal egyetemben visszanyerte a tényeken és észérveken nyugvó, reális jelent. Látott, értett és tudott - tudta, hogy ez az éjszaka, mint Keszi bácsi haldoklása, körülbelül addig fog számára tartani.

Báránypecsenyét rendeltek. Felettébb kínos ügy volt napirenden, tehát Károly, az étterem főszakácsa hiába próbált eldicsekedni a Legjobb Kisebbségi Szakácsnak kijáró ezüstéremmel, amit a minap érdemelt ki a budapesti Magyar Kisebbségi Konyha nevű vetélkedőn. A nagy gondokkal vergődő Elnöknek még arra sem volt kedve, hogy megdicsérje, hanem a pecsenyét szeletelve gondterhelten a Tanácsadó felé fordult.

A tudománynak az a dolga, hogy kérdezzen. Miért olvadt meg a tó jege? - kérdezi a fizikus, és válaszol: mert a hőmérséklet a víz olvadáspontja, 0 Celsius-fok fölé emelkedett. Miért idegenkedett Gertrudis királyné a magyaroktól? - kérdezi a történész, és válaszol: mert ő maga német volt. A tudomány válaszai voltaképpen összefüggésekre mutatnak rá (ezeket nevezzük "okoknak"). Ha valami eléri az olvadáspontját, akkor megolvad. Ha valaki idegen, akkor idegenkedik környezetétől. Ezek a fenti válaszok persze durván primitívek, hiszen más tényezők keresztezhetik, "felülírhatják" őket. Az olvadáspontot befolyásolja a nyomás, a gravitáció (gondolom), a vegytisztaság. Az idegenkedést csökkentheti a közös vallás, foglalkozás, politikai meggyőződés, s ezek azonossága esetén akár otthonosabban érezhetjük magunkat idegenben, mint otthon. Az alapválaszokat tehát finomítani kellhet alszabályokkal, a tényezők egymásra hatásának leírásával.

Az anyagot a nyakamba fecskendezem, aztán a tükör elé állok, hogy ellenőrizzem a hatást. Öt perc se kell, és minden irányból dolgozni kezd a radír, tíz perc múlva nyomom sem marad. Bokáig érő bőrkabátot, cérnakesztyűt és lovaglócsizmát húzok, arcomra vívómaszkot. Tetőtől talpig beburkolva indulok el otthonról, mint valami múmia, a taxis azt kérdi: "Hová parancsolja, asszonyom?"