Amikor évekkel ezelőtt kiálltam Tomcattel vitatkozni, egyik barátom így óvott: ne vitatkozz hülyékkel, mert levisznek a szintjükre, és megvernek, mert ott ők a jobbak. Annak ellenére sok igazsága volt ebben, hogy Tomcat egyáltalán nem hülye, értelmes ember, akinek szinte egyetlen szavával sem értek egyet - igaz, ő meg az enyémekkel nem. Mégis, a vita során csak nagyon ritkán sikerült ugyanarról beszélnünk, mert maga a műfaj (3 perces megszólalások, felváltva) nem tette lehetővé, hogy akár csak megpróbáljunk valami közös alapot találni. Illetve maga a vita ténye mégiscsak egy közös alap volt, amelyben embernek tekintettük a másikat, az elején és a végén is korrektül kezet fogtunk, és nem mocskolódtunk, noha igazán érdemi érvek összemérésére nem került sor.
Azért jutott ez eszembe ennyi év után, mert most valami hasonlót látok az oktatási kormányzattal folytatott vitában. Klinghammer István és Hoffmann Rózsa jó fél éve hajtogatják, hogy nem értik, mi ellen tiltakoznak a diákok, szülők, oktatók, ellenzéki újságírók. Utóbbiak pedig azt nem értik, hogyan lehet az ő érveiket nem érteni. Még azt is megkockáztatom, hogy ebben Klinghammer István és Hoffmann Rózsa a korrektebb, mert ők nyíltan megmondják, hogy nem értik a tiltakozás okát, miközben a másik oldal eleve hülyének tekinti őket, akik alapdolgokat nem fognak fel.
Ahogy Tomcatet, ezt a két politikust sem tartom sem hülyének, sem rosszindulatúnak, noha szinte egyetlen szavukkal sem értek egyet. Klinghammernek a Népszabadságban megjelent interjúja és az arra adott ellenzéki reakciók tették igazán világossá számomra, hogy mi az alapvető látásmódbeli különbség, ami miatt ennyire képtelenek megérteni egymást.
A felsőoktatáért felelős államtitkár eme mondatai híresültek el: "Minden ország boldogulását a termelés, az értékteremtés adja. Azokat a szakokat támogatni és preferálni kell, amelyek valamilyen módon értéktermelők. A mai világban a természettudományok és a műszaki tudományok értéktermelők. A humántudományok, a kultúra nagyon fontos, de nem értéket teremtenek, hanem az embereket gyönyörködtetik, boldogságot adnak."
Aki ezekre a szavakra csak azt a választ adja, hogy de igenis, a humántudományok, a kultúra is teremt értéket, az gyakorlatilag maga teszi lehetetlenné a vitát. És mivel a kormányzat a demokratikus választáson arra kapott jogosultságot, hogy a saját értékrendje, gondolatvilága alapján kormányozza az országot, egy ilyen ex cathedra kijelentést nyugodt lelkiismerettel hagyhat tökéletesen figyelmen kívül.
Pedig lehetne a vitázóknak közös kiindulási pontja. A mai világban az emberiség fele meg tud termelni akár tízmilliárd ember számára is mindent, ami az élethez közvetlenül szükséges. Ezen nemcsak az ételt, ruhát, autót, házat értem, hanem a tanítást, gyógyítást, tervezést is. A kiindulási pont pedig az a kérdés lehetne, hogy mit csináljon akkor az emberiség másik fele? Erre az alapkérdésre adnak a vitatkozók alapvetően különböző választ, miközben maga a kérdés fel sem vetődik.
A Fidesz gondolatvilágából az a válasz adódik, hogy ezek szerint hamarosan az emberiség fele munka nélkül marad. Ebből következően a felelős kormányzat feladata az, hogy hazánkban minél kevesebben kerüljenek az emberiségnek ebbe a felébe. Adjunk tehát mindenkinek a kezébe egy-egy kapanyelet (ide értve a tanári, mérnöki, orvosi stb. diplomákat is), mert ezzel adjuk neki a legjobb esélyt arra, hogy ne kerüljön a munkanélküliek táborába. Ha ezt sikerül elérni, akkor eléggé gazdagok leszünk és megengedhetjük magunknak azt, hogy néhányan abból éljenek, hogy gyönyörködtetik az embereket, boldogságot adnak.
A mai világ azonban egy másik választ is kínál erre a kérdésre. Eszerint az emberiség másik fele sem marad munka nélkül, hanem éppen azzal teremt majd értéket, hogy gyönyörködteti az embereket, boldogságot ad. Egy bizonyos ponton túl nem lehet többet enni, autózni, öltözködni, tanulni, gyógyulni - viszont minden ponton túl lehet még többet gyönyörködni, még boldogabbnak lenni. Ha már nem az a kérdés, hogy jut-e mindenkinek étel, ruha, autó, oktatás, gyógyítás, tervezés, akkor automatikusan felértékelődik minden, ami az embereknek boldogságot ad.
A fideszes gondolatvilág szerint mindez csak akkor érvényes, ha az alapszükségleteket már kielégítették, megtermelték. Nem vitásan Magyarországra ez még távolról sem igaz. Csakhogy tágabb környezetünkben egyre inkább az - éppen ezért tudunk egyre nehezebben versenyezni az olcsó és jó minőségű külföldi termékekkel. Ugyanakkor ha a világ ezt a második választ adja az alapkérdésünkre, akkor mindegy, hogy mondjuk az ételért vagy a gyógyításért másik étellel vagy másfajta gyógyítással fizetünk-e, vagy valami boldogságelemmel: dallal, tánccal, játékkal, tévéműsorral, klasszika-filológiai tanulmánnyal.
Szakértői becslések szerint már 30-40 év múlva a világ GDP-jének több mint ötven százalékát azok a termékek fogják adni, amelyek az élethez nem feltétlenül szükségesek, de szebbé teszik azt. Ha ez így történik, akkor a legkevésbé sem lesz kérdés, hogy teremtenek-e értéket a kultúra és a humán tudományok. Ami a GDP-nek (azaz: egy ország össztermékének) nagyobbik felét képes alkotni, az nem lehet más, mint érték. És mivel ezek minőségi előállításához általában legalább olyan magas képzettség szükséges, mint az élethez feltétlenül szükséges dolgok előállításához, ezek egyre inkább felértékelődnek. Ezt érzik a hallgatók, szülők, oktatók, újságírók, amikor tiltakoznak a felsőoktatás jelenlegi átalakításának fő iránya ellen.
Kicsit más kontextusban, de ugyanerről beszél Pat Kane, a híres üzleti gondolkodó is. ' így ír: "A játék az lesz a 21. századnak, ami a munka volt legalább háromszáz évig az ipari társadalomnak: a megismerés és az értékteremtés domináns módja." Ha a magyar kormány ezt a fajta "játékot" továbbra is a munka ellentétének tekinti, olyasminek, ami ellentétes az általa elképzelt "munkaalapú társadalommal", akkor ezzel a legjobb indulata mellett is óhatatlanul a 21. század lúzerei közé sorolja be hazánkat.
