Cseresnyési László

Nyelv és neurózis

Zsargon által világosan (2)

Egotrip

Minden valamirevaló diktatúra a politika színterein messze túlterjedő nyelvet alakít ki, nyelvileg is asszimilálva a mindennapi élet egészét. Ennek a "totalitárius zsargonnak" a változata a náci Németország, az NDK, a Szovjetunió, a népi Kína vagy akár a mai Észak-Korea sajátos nyelvezete.

A nyelv totális jellege tehát azt is jelenti, hogy a politikai diskurzus szavain túl (elhajlás, éberség, osztálytudat, a kölcsönös nézetazonosság jegyében, érdemeinek elismerése mellett stb.) a hétköznapi nyelv is átalakul, a dolgok jelentése megváltozik, új elemekkel töltődik fel. Jeszenyin például egy versében a "nyírfás Oroszföld"-ről (berjózovaja Rusz) szól, de a nyírfácska (berjózka) szó szovjet-oroszul nemcsak az orosz táj ikonikus szent fájára utal, hanem a valutás boltok neve is, amelyekben a csókos kevesek, az orwelli értelemben vett "egyenlőbbek" vásárolhattak (vö. még a daliás 50-es évek IKKA boltjai). A szovjet korszakban a dvórnyik sem afféle, az udvaron sertepertélő házmester volt, hanem egyben komoly és éber házbizalmi is, ahogy a gyezsúrnaja sem közönséges "ügyeletes", hanem a kollégiumok, szállások szigorú szemű felügyelője, a büvsije ljúgyi ("hajdani emberek") metafora pedig ekkor már nem a hajléktalan csavargókra vonatkozott, hanem lecsúszott arisztokratákra vagy a régi polgári osztály tagjaira. Ha a nyelv kollektív alkotás, akkor a totális nyelv is az, és sok mindent kifecseg a megalkotóiról és a korról, amelyben használták. Heidegger talán erre utalt, amikor megjegyezte, hogy a nyelv beszél (Die Sprache spricht, Unterwegs zur Sprache). A totális nyelv működése nyilván nem előfeltételezi egy diktatúra működtetésében való össznépi cinkosságot, de tanúskodik arról, hogy sokan önként és kéjjel dörgölőztek a pártállam izmos testéhez. Mint ismeretes (Hitler: Mein Kampf II/11), az emberanyagban (Menschenmaterial) vannak "tagok" (Mitglieder) és "követők"(Anhänger), illetve - háború utáni terminussal - "sodródó útitársak" (Mitläufer), mint például maga Heidegger, Karajan és más jeles náci személyiségek.

Úgy tűnik, hogy két előfeltétele van a totális nyelv születésének. Az egyik az, hogy egy nép vagy csoport radikális és kirekesztő módon határozza meg önmagát - vagy mint fajtiszta nemzettest (szemben az emberi értékeket nem, illetve csak alig hordozó fajokkal), vagy pedig mint építő és fáradhatatlanul munkálkodódolgozó nép (szemben a parazita, kizsákmányoló, ráadásul általában dekadens elemekkel). A totális nyelv megalkotásának másik feltétele a karizmatikus nemzetvezető imázsa, aki a nyelvnek is teljhatalmú ura és felügyelője. Ezért, ha megesett, hogy mondjuk egy túlbuzgó nyelvművelő azt képzelte magáról, hogy még a nemzetvezetőnél is avatottabb harcosa a nyelvtisztaság ügyének, akkor az orrára koppintottak. Ez történt például 1933-ban Richard Jahnke esetében, aki azzal a pimasz kéréssel fordult Hitlerhez, hogy mellőzze az olyan idegen szavakat, mint Propaganda, Organisation, Sterilisation, hogy a vezér gondolatait a nép még világosabban érthesse s azok még népközelibbé (volksnah) váljanak. Később már a német nyelvművelők szövetsége (Sprachverein) csak harci eszközzé, anyanyelvi rohamosztaggá (die SA unserer Muttersprache) kívánt válni, beteljesítve ezzel a nyelv művelésének faji kötelességét (E. Geissler: Sprachpflege als Rassenpflicht, 1937).

A náci totális nyelv által teremtett világ sajátosságairól sokat elmond Victor Klemperer A Harmadik Birodalom nyelve (Lingua Tertii Imperii, 1947; magyarul 1984) c. remekműve és naplói (8 kötet!). Klemperer számos kiváló megfigyelésének egyike az, hogy a totális nyelvben a fanatikus szó pozitív jelentést kap. Az okot nem részletezi, de nyilvánvalóan arról van szó, hogy a felvilágosodás és a francia forradalom teletömte az emberek fejét olyasféle fantazmagóriákkal, mint népképviselet, többségi döntés és egyéni akarat, a személyiség integritása és autonómiája. A demokratikus, illetve a liberális gondolkodásmódnak a szerepe azonban minimális, amikor élet-halál harcot vívunk a minden oldalról fenyegető külső és belső ellenség ellen. Ilyen esetben a vaspálcával irányító vezérnek való engedelmesség, a kollektívába való beilleszkedés a kibontakozás egyetlen lehetősége. Aki nem tud beilleszkedni, arra átnevelés, azaz "átkovácsolás" (orosz perekóvka) vár. A kollektivizmus erejét és magas esztétikai minőségét példázza az, amikor egy phenjani stadion lelátóin sok tízezer koreai ifjúmunkás egyszerre fordítja el a kezében lévő színes lapocskát - s így egy aprócska pillanat alatt kirajzolódik az átellenben ülők számára a Szeretett Vezető arcképe. Nagyon lehet szeretni tehát a szép sportünnepélyeket és a katonai parádékat. Ezzel függ össze az is, hogy amiként a német, az olasz, az orosz, a kínai, a koreai stb. pártállam építészetét egyaránt jellemzi a monumentalitásra való törekvés, a normális arány és az emberi lépték érzetének elvesztése, a diskurzus stílusa, a nyelvi kifejezés elsőrendű sajátja is az elszabadult pátosz, a bombasztikus kifejezések használata. Mint tudjuk, a vezetőket (és főként magát a Vezért) persze az egyszerűség, közvetlenség és szerénység jellemezte (amiként Bástya elvtársat is), ezért ők voltak a legnagyobb zavarban, amikor meg kellett tapasztalniuk, hogy milyen nagyon szeretjük őket. A diktatúrákban kultikus tárgy a "nemzetvezető", a "vezér" (Führer, duce), koreaiul "nagy vezér" (suryong), "Sztálin a népek (a nemzetközi proletariátus) vezére, a dolgozók legjobb barátja".

Az egyén integritásának átruházásával a gondoskodó államra, a kollektivizmus szerepének korlátlan növekedésével függ össze az is, hogy kultikus és harci tevékenységgé magasztosul a munka, amelynek fogalma köré valóságos mitologikus hálót szőttek minden diktatúrában. Már 1929. november 7-én arról írt Sztálin a Pravdában, hogy ez volt "a nagy áttörés éve a szocialista építés minden frontján". Németországban Arbeit adelt, azaz "A munka nemesít" volt a Reichsarbeiterdienst jelmondata 1935-től. A náci Németország munkakultuszának nyelvéről talán azért szól viszonylag kevesebb szakirodalom, mert a munka dicsőség volt a kommunista rendszerben is. Aki nem rendelkezett munkahellyel, az a közveszélyes munkakerülés vétségét valósította meg, vö. még munkakönyv,vándormadár, dicsőségtáblaélmunkás, brigád- és munkaverseny-mozgalom, vándorzászló stb. Jellemző tény azonban, hogy amikor egy Sztahanov (1906-77) nevű vájár 1457 százalékra teljesítette a normát, a fényképe megjelent még a Time Magazine címlapján is, és a "a mozgalom viharként terjedt" (Sztálin), de a Szocialista Munka Hőse kitüntetést mindazonáltal nem ő kapta meg elsőként (1938), hanem egy J. V. Sztálin nevű (szintén nagyon szorgalmas) politikus. A munkáséletet romantizáló, heroizáló ideológiával, a "nem a jelennek, hanem a jövőnek dolgozunk" jelszavával szemben persze a valóságban ott volt a kemény munka, a rossz munkakörülmények, a munkások egészségét kizsaroló napi robot, a sivárság és szürkeség világa.

A totális nyelv nagy és magasztos feladata éppen annak az álomvilágnak a megteremtése volt, amelyben egy nagy cél érdekében törhetett előre ifjú seregünk. De akár a nemzettest faji egységének, akár a nemzetközi proletariátus egységének az illúzióján alapult egy diktatúra, a totális nyelv mindig a diktatúra legitimációjának legfontosabb retorikai eszköze volt. Mi, akik egykor "az emberiség haladó feléhez" tartozhattunk, még emlékezünk olyan metaforákra, mint békeharc (orosz bítva za mir) vagy a népek egy szebb jövőért folytatott harca (orosz bítva naródov za lúcsseje búduscseje), de korántsem lepődünk meg a mai orosz jobboldali sajtó olyan ismerősen csengő (új?) metaforáin, mint naródnoszty i duhóvnoszty (népiség és lelkület), zsiznyennoje prosztránsztvo (élettér, vö. németLebensraum), nacionálnoje szamoznányije (nemzettudat, vö. német Volkstumsbewusstsein és szovjet-orosz proletarszkoje szamoznanyije, proletár öntudat), illetve desztruktívnüje szílü (destruktív erők). Ez utóbbit 1975-ben (W. tanár úr Pravda-olvasó óráján) én még nem a mai, vagyis faji jelentésében ismertem meg, hiszen akkor (szigorúan ideiglenes jelleggel) éppen lankadt a "kozmopoliták" elleni harc heve.

Figyelmébe ajánljuk

Nem, nem ad 850 forintért egy doboz ruhát a Zara

A netes átverések egyik nagy csoportja, amikor elhitetik veled, hogy jól jársz, és talán úgy tűnik egy ideig, hogy tényleg. Valójában olyan módszerrel vernek át, ami ellen utólag már nem lehet tenni semmit. Mert valójában te döntöttél úgy, hogy hülye leszel. Ilyen a Zara fantasztikus akciója is. Ami nyilván nem a Zara akciója.