K.(özlekedő) Dezső bliccel. Nem kalandvágyból, mint ifjúkorában, öt számjegyű bérletre nem áldoz. Volt (lehetett) neki, nyugdíjas, elvették (ezt is). Na, akkor passzív ellenállás, földalatti mozgalom (a metróba a legritkábban, ott ellenőrkordon), minden viszonylat kalandtúra, izgalom, túlélésgyakorlat. És a nap végén mérleget von, „ma kerestem (nem költöttem el) x forintot”, és mosolyogva tér nyugovóra. Lelkiismeret-furdalás? Sőt, szégyenérzet? Aztán miért? Inkább düh, hogy túl a hatvanon, mint anno alig túl a húszon, blicc.
A taktika a következő: középre kell állni – leülni tilos! (Bár, az ő korában, nagy a kísértés, adják is át a helyet gyönyörű lányok, „üljön le a bácsi”.) Még ez is. Mint a wimbledoni főbíró, néz balra, jobbra, balra, jobbra, honnan támadnak?, nyaka a nap végére elgémberedik, out. Jegykezelő közelében, persze, de csak végszükség (közel az ellen) esetén pecsételni (retro járatokon lyukasztani). Egyébként menekülni, előre vagy hátra, ha harapófogó, kitörni az első megállónál.
Ezeknek én nem lyukasztok.
Persze néha elbambul, jegyeket, bérleteket, nincs menekvés. Ilyenkor jön a hadova. Régebben lehetett bediktálni, szép idők voltak! Mert persze iratok nincsenek nála (ez nem kamu, tényleg, nem hordja magánál, ne hagyja el). Ellenőr tollat ragad, neve? Aranyszabály, nem szabad közkeletű neveket mondani (Szabó, Kovács), Württenberger, az ellenőr néz, K. Dezső készséges, dupla vé és két té, Württenberger Dezső. Az ellenőr hosszan írja, a születési helyet, időpontot akár meg is lehet adni; van ilyen, egy helyen és időpontban a két Dezső. Anyja neve? Anyámat ne. Pőcze, cz-vel, Borbála, ezt szokta volt mondani, bocsánat. Vagy Hrúz, há mint Helga, er mint Rudolf, Mária. Em mint Mária. Lakcímnek megteszik egykori lakhelyei, kerület, utca, házszám. Földszint 2. Csekket átveszi, kisvártatva összetépi.
Ezek voltak a boldog idők.
Most nincs diktálás, kihívják a rend őreit, vagy ott vannak, kíséretnek, sárga mellényben. Ez egyrészt jó, mert már messziről lerínak, lehet menekülni (vagy fel se szállni), másrészt, ha két tűz közé, nincs menekvés. Vagy, ha a sietség metróba kényszeríti, és se a szerelvényen, se a peronon nincs veszély, még mindig ott a mozgólépcső! Hosszú az az út, míg felér, és megcsapja a szabadság enyhe (dehogy, extatikus!) mámora, fent nem várják! Ám ha mégis, lehet ügyeskedni, mutatni rég kezelt jegyet (mindig van nála), de ha kiszúrják! Mint a Stadionnál, egyszer, ez nem jó! Jelenetet rendezni, most kezeltem a Deákon! Persze hiába. Pénz nincs, irat nincs, sárgamellényesek a háttérben. Itt fizetni kell. Véletlenül nála van a bankkártya, váltok ki pénzt, az ellenőr megértő, hagyja itt a táskáját. Na, ez az alázás, de megérdemli, ez benne van. Még így is rentábilis vagyok. És másnap megkettőzi az éber őrséget, figyel, wimbledoni főbíró.
De a lebukást is túl lehet élni. Egy langyos szombat délután megy focizni, 1-es villamos, üldögél (ez már hiba), bambul (ez még nagyobb), ajtó nyílik, belép az ellenőrnő, itt nincs menekvés. Nincs, nincs, nincs. Leszállok (ez még az általános, bár nem mindig eredményes), duma. Leszáll, az ellenőrök is (a hölgyhöz erősítés érkezik, egy úr). És K. Dezső elsétál. Hova megy?, az úr szól utána, el. A hölgy bekapcsolódik (dolgozik), nem szégyelli magát?! K. Dezső visszanéz, nem. Ezt megúszta.
Másik módszer még, hogy a rajtakapott K. Dezső játssza a hülyét (neki való szerep). Artikulátlanul beszél, hangosan. Ne játssza meg magát! Mutassa a jegyét! Nem kiesve szerepéből, auvanúújakidzsa, ezt most ide írtam, szóval, halandzsa. Amióta bezárt a Lipótmező, elszaporodtak a bolondok a Combinókon (voltak addig is elegen), csatlakozik hozzájuk. Tudom, hogy megjátssza magát, mutassa az iratait! Van, aki a táskájához is nyúl, na, erre üvölt, Tarzan. Eddig mindig ő bírta tovább, ellenőrök el, K. Dezső leszáll, bámészkodó (és fegyelmezett, bérletes, kezelt jegyes) utastársaktól elköszön, további jó utat!
Már tapasztalata van – általában két nő (néha vegyes páros), tehát ketten vannak – kivéve, ha a jármű (esetünkben tömegközlekedési, városi) két végén szállnak föl; ilyenkor a tömeg középen összetorlódik, ellenőrcunami. Nőknél fekete ridikül/övtáska/válltáska, férfiaknál nincs ridikül. Nyáron fehér blúz, ing. De civilben is megismerszik az ellenőr, kizárásos alapon. Ez túl öreg. Ez túl fiatal. Ez ázsiai. Ez öltönyös. Stb.
Ámde. Valamelyik fő-főellenőr látta Gothár Péter Tiszta Amerika című filmjét, ahol egy fekete (bőrű) bombázóval szemez hősünk, már bimbóz a kapcsolat, mikor a hölgy karszalagot (akkor még piros) húz, és amerikás magyarsággal jegieket, berletheket kér. Nosza, fekete (és barna, sárga) ellenőröket vettek föl, férfiakat, nőket; titkos rendelettel beengedtek migránsokat, két szóra tanították meg őket, irány a BKV (BKK, bocsánat)! A jegybevétel megsokszorozódott.
De nem elégedtek meg ennyivel – megalakították az ELLKOMMot (ELLenőrKOMMandó), más néven SZITIELLt (SZIgorúan TItkos ELLenőrök). Senkinek sem volt nyugta (vagyunk jó néhányan, bliccelők), K. Dezső is hiába tekergette nyakát, Wimbledonban sokszor vesztett. Öreg bácsi, bottal, még a helyét is átadta – az nem ül le, előveszi (immár lila, mint a „közszolgálati” tévék színe – de jó, hogy nem vagyok dózsás!) karszalagját, jegyeket, bérleteket. Két fiatal lány, sortban, K. Dezső nézi őket, visszanéznek, aztán karszalag. Kismama, K. Dezső megint átadja helyét, ő sem ül le, kihúzza a kispárnát a blúzból, jegyeket… Nő gyerekkocsival fel, K. Dezső segít, megint megbánja, kocsi a helyén, a nőn karszalag. Mindenki gyanús! Az a gyanús, ami nem gyanús, Virág et. örökbecsűje új értelmet nyer, a magyarok (mert a kommandó, a szigorúan titkos ügynökök megjelentek szerte az országban, Battonyától Nemesmedvesig, vonaton, buszon, helyközi járatokon; az erdőben bujkáltak és menet közben felugrottak az erdei vasutakra, a Gyerekvasútra, jegyeket!), a magyarok méregették egymást, ki lehet az ellenőr? Mert mindenki a tarsolyában hordta a karszalagot. A kommandó elérte, hogy a zemberek, a magyar emberek bezárkóztak, nem utaztak; csend volt, béke; a gazdaság és a metrószerelvény, a vonat, a Combino hasított, majdnem üresen; utasok nem voltak, csak az ellenőrök figyelték, kémlelték egymást, s lecsaptak, egymásra.
És ekkor felébredt K. Dezső. Aki bő egy év múlva lesz (rendes) nyugdíjas, akkor rendesen megveszi nyugdíjas bérletét, egész nap utazik, ülve, nem forgatja fejét, de bámul ki az ablakon, csak úgy, avagy olvas; ha jön a (csövesnek álcázott, Fedél nélkült áruló [!] ellenőr), oda se néz, mosolyogva felmutatja bérletét, átszáll új s újabb járművekre. Le se száll, utazik; már ismerik, nem ébresztik fel, kocsiszínben alszik.
Cserébe csak azt kérik tőle, néha húzza fel a karszalagot.
