Pálya a magasban

  • Szegedi Péter
  • 2005. június 16.

Egotrip

Kaszt Rezső szeme Támadásra alkalmas eszközök széles tárházával találkozhatunk a magyar futballerőszak történetében.
Kaszt Rezső szeme

Támadásra alkalmas eszközök széles tárházával találkozhatunk a magyar futballerőszak történetében. Ezeket csoportosíthatjuk aszerint, hogy közeli támadásra voltak alkalmasak, netán messziről lehetett a célszemélynek sérülést okozni.

A dobálásnak olyan nagy anyaga van labdarúgásunk históriájában, hogy annak még vázlatos ismertetése is szétfeszítené írásom kereteit. Dobálni persze mással is lehetett. Így például almával (1923-ban egy bírót ért almatalálat miatt fejeztek be idő előtt egy nyíregyházi mérkőzést), sárdarabokkal (1928-ban Szombathelyen újpesti labdarúgókat dobáltak meg sárral, szintén korábban le kellett fújni a meccset) vagy téglával (egy 1937-es, ötödosztályú budapesti találkozón a játékvezető két fogát ütötték ki építőanyaggal). A közvetlen támadásra alkalmas eszközök között a legarchaikusabb természetesen az ököl volt. Puszta kézzel azonban nemcsak a nézők támadtak egymásra vagy a játékosokra, hanem néha a labdarúgók is. Például Mc Inner, az egyik pozsonyi csapat angol játékosa - akit gúnyosan "tehetséges bokszolófenomén"-nek is tituláltak - egy 1914-es barátságos mérkőzésen négy egyenest is elhelyezett az ellenfél labdarúgójának fején! Többnyire súlyosabb következményei voltak, ha nem a labdarúgó használta az öklét. Az egyik legkiválóbb magyar bírónak egy első osztályú mérkőzés rendezőjével gyűlt meg a baja. 1935 végén a Ferencváros volt a Törekvés vendége, a rendre a helyi birkózógárda ügyelt. Egyikük azonban nem volt megelégedve Hertzka Pál ténykedésével, amit úgy adott tudtára, hogy 8-10 napon belül gyógyuló szem- és gégesérülést okozott a bírónak: "Ahogy az öltöző közelébe érek, látom, ott áll egy férfi. Amikor elmentem előtte, mögém ugrott. Belém rúgott. Megfordultam. Ekkor ököllel a bal szememre vágott. Megszédültem, mert a hatalmas ütés - szerencsémre! - csontot ért. Csak utólag mondták el, akik megszabadítottak, hogy támadóm még egyszer megütött, azután fojtogatni kezdett."

Igazán széles támadóarzenállal természetesen a nézők rendelkeztek. Tunek Lajos, a Főv. T. Kör tagja 1917 őszén azzal írta be magát a sporttörténetbe, hogy elsőként rontott bottal egy mérkőzés játékvezetőjére. Voltak viszont, akik tömegesen hódoltak a botozás szenvedélyének. Például 1928 őszén nyíregyházi drukkerek egy csoportja annyira megharagudott egy debreceni vendégcsapatra, hogy az egész teamet a vasútállomásig kergette. A bot alatt minden valószínűség szerint a sétapálca értendő, jelezve, hogy nem csak a társadalom alsóbb csoportjai keresték sajátos eszközökkel igazságukat. Ez nem jelenti azt, hogy a fából készült támadóeszközöknek ne lettek volna régióspecifikus jellemzői. Vagyis amit a városi polgárnak a sétapálca jelentett, az volt a vidék népének a fokos. Kisvárdai bajnoki mérkőzéseken többször is találkozhatott vele a vendégcsapat, de kisebb csapatok barátságos meccsein is előkerülhetett nevelő célzattal e szerszám. Például egy 1933-as Kemecse-Demecser találkozón "bicska, fokos került elő, és a demecseri intézőt, akit megsebesítettek, a pályaorvos kötözte be. A husángok és botok is előkerültek, s a demecserieket megverte az ellenfél. Az egyik demecseri játékost alig tudták megmenteni."

A fenti idézet jelzi, hogy fémből készült támadóeszközök sem hiányoztak a botránykrónikákból. Kedvelt fegyvere volt a támadóknak a boxer. Az 1921-es MTK-Kispesti AC mérkőzés nemcsak azért volt történelmi jelentőségű, mert kispesti drukkerek boxerrel verték eszméletlenre a játékvezetőt, hanem azért is, mert e találkozó után tiltotta meg a főváros rendőrkapitánya nyilvános futballmérkőzések rendezését. Egy 1922-es boxeres támadásnak is súlyosabb következményei voltak. A Nemzeti egyik labdarúgója elkövette azt a hibát, hogy ellenfelét "lezsidózta és libás banditának nevezte", majd ráadásként még orrba is vágta. Húszan vártak rá a mérkőzés után, egy boxertalálat után kénytelen volt feladni a küzdelmet. Két embert állítottak bíróság elé, 14 napi elzárásra ítélték őket, de az ítéletet felfüggesztették.

A fém támadóeszközök másik nagy csoportjával szúrni lehetett. Tudomásom szerint az 1928-as Tabán-Lapterjesztők negyedosztályú mérkőzésen használtak először bicskát, ahol a Tabán játékosai védték késsel a bírót megleckéztetni kívánó lapterjesztőket. Egy 1933-as profi másodosztályú találkozón már nem a védekezés volt a bicskával felfegyverkezett ember célja: mérkőzés közben egy drukker "nyitott késsel rohant a pályára, hogy leszúrja a bírót". Sikerült elmenekülnie, de a rendőrség csak úgy engedte tovább játszani a mérkőzést, ha a nézőteret kiürítik. A bajonett népszerűségére jellemző, hogy e tárggyal már egy 1908-as mérkőzésen is találkozhatunk. A Fővárosi TC-BTC találkozó alatt egy katonai szolgálatát töltő drukker "bajonettjét előrántva a bírót leszúrással fenyegette, a másik őrült rajongó pedig revolvere után nyúlt, hogy lelője a bírót, ha a gólt megítéli".

Talán modernizációs deficitünk számlájára írható, hogy a drukkerek ritkábban használtak lőfegyvert, mint más nációbeli társaik. A lényegi különbség az volt, hogy Magyarországon legfeljebb megfélemlítésül mutogatták a revolvereket, de senki sem húzta meg a ravaszt. Egy 1925-ös Genova-Bologna mérkőzés után a két csoport szurkolói legalább ötven revolverlövést adtak le egymásra a pályaudvaron, de csak egy ember sérült meg. Magyarországon elsősorban a megtámadott sportemberek kapták elő revolverüket, pusztán elővigyázatosságból. Ezt történt például 1911-ben Miskolcon, ahol a Debreceni TE kísérői számoltak be élményeikről: "Hogy a matchról teljesen referáljunk, meg kell emlékeznünk a publikumnak azon heves sovinizmusáról, amely eleinte barátságtalan viselkedésben, majd a mérkőzés végén oly kellemetlen incidensben nyilvánult, amely a debreczenieket revolverek mutogatására kényszerítette, mert csak így voltak képesek a felbőszült tömeget maguktól távol tartani."

Revolvert többnyire nagyvárosban használtak védekezésre, bár ez egyáltalán nem volt törvényszerű. Jó példa erre egy Nagykállóban vendégszereplő nyíregyházi csapat esete, ahol egy vitás esetnél "a közönség közül kiugrik egy úr, s revolvert rántva, lelövéssel fenyegeti a bírót. Egy elfogult kállói nénike pedig az esernyő nyelével szurkált feléje." Megmosolyogtató lehet, ha felsejlik előttünk az ernyővel szurkáló nénike alakja. Pedig az ernyő a legveszélyesebb támadóeszközök közé tartozott, drukkerek sokasága használta - nem csak rendeltetésszerűen. Ráadásul az esernyő veszélyes tárgy, bizonyos Kaszt Rezső tudna erről mesélni. 1913 őszén, a Józsefvárosi AFC-Bádogosok mérkőzésen történt, hogy a józsefvárosiak játékosa, Kaszt Rezső a hazai pályán szereplő Zugló mérkőzését is megtekintette. Pontosabban: egy idő után legfeljebb fél szemel tudta követni az eseményeket. Kaszt ugyanis gúnyolta a hazaiakat, mire egy zuglói drukker rászólt, hogy "hallgasson, mert kiszúrom a szemét!" "Szeretném azt látni!"- válaszolta a túlzottan optimista labdarúgó, mire az önérzetes néző esernyőjével valóban kiszúrta Kaszt szemét.

Neked ajánljuk