Párnacsata

Egotrip

Szexi a magyar! Amint az köztudott, hazánk rendszerint előkelő helyen végez mindenféle-fajta nemzetközi erotikus fölmérésen.
Szexi a magyar!

Amint az köztudott, hazánk rendszerint előkelő helyen végez mindenféle-fajta nemzetközi erotikus fölmérésen. Legutóbb példának okáért az egyik gumióvszer-multi által finanszírozott összevetésen értek el dobogós helyet Magyarország mindkét nembeli lepedőakrobatái tekintélyt parancsoló teljesítményükkel. Meglehet, az ilyesféle, szükségképp önvallomásokon alapuló eredmények csalókák, ám azt azért okvetlenül bizonyítják, hogy nekünk, magyaroknak szívünkön fekszik e kérdés, mondhatni tárgya nemzeti büszkeség- s balítéletünknek. Szintúgy jórészt erotikus, illetőleg szexuális ambícióink fejlettségéről tanúskodik a tény, miszerint a rendszerváltást követő években legott az internacionális libidóipar regionális középhatalmává váltunk.

A fentiek ismeretében módfelett csodálkozhatunk azon, hogy a hevült vérű (ha éppenséggel nem erotomán) magyarok mily csekély figyelmet szentelnek e kardinális jelentőségű élettevékenység és örömforrás hazai történetének. Általánosságban is bámulatra méltó, ahogy a magyar múltszemlélet és kultúrafelfogás - szexuális forradalmon innen és túl - vaskövetkezetességgel ignorálni látszik a testiséget, a testi szerelmet. Elismerten erős historizáló hajlamunk, közmondásos múltba merengésünk egészen a legutóbbi időkig megelégedett a politikatörténet hol magasztos, hol vigasztalanul kisszerű mozzanatainak repetitív fölidézésével. E sokáig hegemón, ám még ma is erőteljesen domináns kutatási irány és tárgyalásmód mögé csak mostanság kezd üdvös módon fölzárkózni a hétköznapok, a magánélet, s az ennek szerves részét képező szexualitás története. Mindazonáltal az áttörés még jócskán várat magára: a mégannyira dicsőséges, ám sajna rendre levert forradalmak és szabadságharcok, no meg az elbukott világháborúk váltig homályba takarják szerelmetes eleink élveteg virgonckodásait.

A szexualitástörténet ilyes mostoha és rút mellőztetését a leggyakrabban háromféle érvvel szokás megindokolni. Az első tradicionálisan a jó ízléssel és a nemzeti múlt méltóságának védelmével operál, mondván, az efféle obszcenitások pertraktálása kártékony, ellentétes történelmünk és történetírásunk emelkedettségével, s imígy önnön közönségességéről tesz vallomást az, aki ezt nem hajlandó belátni. Noha az argumentációban rejlő normatív főelem a tudományelmélet és a társadalmi gyakorlat szempontjából nézvést egyaránt menthetetlenül elavult, kimondva-kimondatlanul mégis mindmáig gátolja históriai párnacsatáink földerítését.

A második érv a szexualitás történelmietlen voltát, ahistorikus jellegét domborítja ki. Vagyis azt, hogy a szexualitás időtlen, történelmi koroktól független létező, amelyet ilyesformán nem egykönnyen lehet történettudományos módszerességgel kutatni. Túl azon, hogy eme vásottan bornírt logikával - ad absurdum - nemcsak az étkezés-, de jószerével a hadtörténet is elveszíthetné tudományos legitimitását, az érv (akárcsak a társadalmi nemek diszciplínájával szemben megfogalmazva) összetéveszti az élettani elemeket az ezekre ráépülő kulturális, tehát történetileg változékony rendszerekkel. (Értsd: a peteérést a misszionárius pózzal, a tolófájdalmat a libertinizmussal stb.)

A szexualitástörténet művelésével szemben megfogalmazódó legnyomósabb argumentum azonban kétségtelenül gyakorlati jellegű: a témakör merőben forráshiányos. Kétségtelen tény, hogy a történeti forrásképződés mindenkor sokkalta inkább preferálta a politikatörténetet, a háborúk és békekötések krónikáját, a legkülönfélébb kormányzati rendszerek hivatalszervezési históriáit. A magánélet és azon belül a szexualitás legfeljebb az ismert és kedvvel idézett források töredékében bukkan elénk: rendőrségi jegyzőkönyvekben és periratokban, titkos naplókban és memoárokban. Ám a nehezen leküzdhető akadályok aligha adhatnak felmentést e rokonszenves téma kutatása és tárgyalása alól. Nem azért, mert tudható, hogy már amúgy is könyvtárnyi történeti mű áll rendelkezésünkre oly korszakokról és eseményekről (gondoljunk például a magyar őstörténet izzadmányos spekulációira), amelyek forrásokkal bizony csak vajmi szerényen okadatolhatók. Úgyszintén nem azért, mert a szexualitástörténet pár évtizede népszerű és mind népszerűbbé váló diszciplínája a nemzetközi tudományosságnak, s ekképp valamiféle lemaradást kellene behoznunk ezen a téren.

Nem, a magyar nemiség története mindenekelőtt azért kutatandó, mivel múltszemléletünk érezhetően megszenvedi eme témakör földolgozatlanságát. A nemzetközi tudományosság alapvető fölismerése az, hogy mindaddig torz és féloldalas marad a történelem, amíg a korábban oldalpillantásra is alig-alig méltatott életterületeket nem képes integrálni. Számunkra mindez talán még fontosabb lehet, hiszen történelmünk igencsak örömszegény és patetikus, s ez jócskán hatással van jelenünkre (nemzeti pesszimizmusunkra, frusztrációinkra, bizarr önképünkre stb.) is. Miközben szorgos történészek ernyedetlenül kutakodnak kudarcos múltunk kicsiny sikersztorijai után, semmi sem indokolhatja, hogy ne vegyenek, ne vegyünk tudomást erotikáról és szexualitásról, a magyar hajdankor e kedvderítő, s egyúttal üdítően profán mozzanatairól.

Valamennyien jól tudjuk, hogy nincs az a vérforralóan izgalmas név szerinti szavazás a képviselőházban, amely fölérne akár a legunottabb pásztorórával. Miért, hogy múltunkból mégis rendre az efféle lankasztó emlékeket cipeljük magunkkal? Nehezen érthető. Talán szükségszerű, hogy az "egri nőkről" vagy a "pesti srácokról" rendre a hősi halál jusson az eszünkbe, s ne valamely sokkalta kellemesebb időtöltés? Aligha.

Vajon múltbéli csatáink tereptárgyai lehetnek-e végre vánkosok és párnák? Bízvást!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.