Nagyon valószínű, hogy Oswald Spengler történetfilozófiáját nem érdemes a futballra alkalmazni, mint ahogy ezt eddig komolyabban senki nem is fontolgatta. Ha azonban valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag mégis fontolgatni kezdenénk, rögtön szemünkbe ötlene, hogy A Nyugat alkonyához hasonlóan mi is nyolc, egykor nagy, mára letűnt futballkultúrát tudnánk felsorolni, első helyen a magyarokat, az utolsón pedig az osztrákokat említve. A két megszűnt futballnemzet közti hézag kitöltése ugyan meghaladná kompetenciánkat, de a felsorolásból nyilvánvalóan, és - Spenglerhez hasonlóan - ki tudja miért, kifelejtenénk Perut. Pedig a perui és a magyar labdarúgás történetének komparatív analízise valószínűleg meglepő eredményre vezethetne, főleg most, amikor a peruiak évtizedek vegetálása után ismét életjelt adtak magukról azzal, hogy kínkeservesen bejutottak a Copa America elődöntőjébe, majd a semmiből előretört venezuelaiak ellenében a bronzérmet is megszerezték. A magyar és a perui futballtörténet hullámgörbéje száz évre vetítve jócskán eltér egymástól, párhuzamot csak néhány kiemelkedő esemény, valamint az elmúlt huszonöt év káosza kínál.
A perui futballnak két virágkora volt, mindkettőt egy-egy Copa America-győzelem koronázta, 1939-ben, illetve 1975-ben. Nagyon öreg dél-amerikai futballszakértők azt állítják, hogy az első volt az igazi (a valódi futballkultúra), és az akkori csapat még sokkal magasabbra is szárnyalhatott volna - itt kapaszkodjanak meg a történetfilozófusok -, ha az 1936. augusztus 7-ei Németország-Norvégia olimpiai negyeddöntőt nem tekinti meg Adolf Hitler. Spengler - aki akkor már három hónapja halott volt, és az általa tökfilkónak nevezett Hitlerhez hasonlóan egyébként sem érdekelte a futball - természetesen soha nem engedett volna meg magának ilyen összeesküvés-elméleti feltételezést, nevével ezen túl nem is élnénk vissza. Mindenesetre Adolf Hitler - többek között Goebbels, Göring, Hess, valamint Frick belügyminiszter társaságában - valóban kilátogatott Berlinben az említett mérkőzésre, mivel a sportvezetők biztosra vették a hazai csapat győzelmét. Az 50 ezer néző náci karlendítése és a Horst Wessel-dal eléneklése után néhány perccel azonban a német válogatott váratlanul gólt kap. Goebbels naplójában másnap így örökíti meg az ezt követő eseményeket: "A Führer nagyon izgatott, én is alig bírok magammal. Idegölő csata. A közönség tombol. Soha nem látott küzdelem. A játék mint tömegszuggesztió." De hiába a mágikus közeg, röviddel a lefújás előtt a norvégok lőnek még egyet, Hitler ezért meg sem várja a meccs végét, dühösen távozik. "Másfél óra leteltével ólmos temetői hangulat. 0:2, Adolf Hitler jelenlétében, aki először látogatott futballmérkőzésre - ez egyszerűen nem történhetett volna meg" - fogalmazott a szaksajtó. A professzionális játékosok távollétében az aranyérem várományosának tartott Németország mindenesetre kiesett.
Másnap, ötezer néző előtt Ausztria mérkőzik Peruval. A szintén amatőr, de a felülmúlhatatlan Jimmy Hogan (a magyar futballkultúra megteremtője) által vezetett osztrákok kiesése most már valóban nem történhetne meg; ha az ismeretlen dél-amerikaiak győznek, kimagyarázhatatlan a nagynémet kudarc. A peruiak persze nem is annyira ismeretlenek, itt van köztük Teodoro "Lolo" Fernández, minden idők egyik leghatékonyabb dél-amerikai játékosa, lövése mint az ágyú, vagy Alejandro Villanueva, akiről sokáig azt hitték, ő találta fel a hanyattvetődős ollózást. A meccs hosszú ideig simának tűnik, az osztrákok a 75. percben még 2:0-ra vezetnek. Peru azonban ekkor szépít, kilenc perccel a vége előtt pedig Villanueva egyenlít. A hosz-szabbításban aztán nincs kegyelem: a peruiak öt gólt lőnek, a norvég bíró (és partjelzője, Vitéz Hertzka Pál) ebből hármat érvénytelenít, de kettővel (megint Villanueva és Fernández) így is nyernek; nagy meglepetésre Peru jut az elődöntőbe. Illetve csak jutna, az osztrákok ugyanis óvnak, mert a perui szurkolók állítólag beözönlöttek (!) a pályára, mert a pálya egyébként is alkalmatlan volt, mert a játékosaikat revolverrel fenyegették. A peruiak lekésik az ügy tárgyalását, aztán meg sem hallgatják őket, az Olimpiai Bizottság elrendeli a meccs újrajátszását, ezúttal zárt kapuk mögött. Peru teljes, ötvenfős olimpiai küldöttsége erre azon nyomban összecsomagol, és elhagyja Berlint. Időközben, a hír hallatára Limában zavargások törnek ki, felgyújtják az olimpiai zászlót, kövekkel dobálják a német konzulátust, Callaóban pedig a dokkmunkások nem hajlandók kirakodni két német hajót. Persze minden hiába, az osztrákok játék nélkül jutnak tovább, meg sem állnak a döntőig, ahol az olaszoktól hosszabbításban kapnak ki.
Peru számára a következő években maradnak a dél-amerikai sikerek, majd a háború után sokáig semmi, mígnem a hetvenes évek elején megérkezik az újabb aranygeneráció, benne Chumpitaz, Sotil, Oblitas és mindenekelőtt az ellenállhatatlan Cubillas. Az 1970-es mexikói világbajnokságon csak a negyeddöntőben szenvednek vereséget Brazíliától, 1978-ban, Argentínában pedig ismét szép játékkal rukkolnak elő, de ez is csak ahhoz elég, hogy a második csoportkör utolsó meccsére már tét nélkül állhassanak fel. Az argentinoknak annál fontosabb a mérkőzés: ha legalább négy góllal nyernek, döntőbe jutnak. Az addig jól küzdő peruiak, élükön kapusukkal, az Argentínában született Quirogával, most valahogy messze alulmúlják önmagukat, és 6:0-ra veszítenek. Az ellentételezésről azóta sokat találgattak: szó esett kedvezményes hitelkonstrukciókról, hatalmas gabonaszállítmányokról, sőt néhány évvel ezelőtt felröppent a hír, hogy kábítószer-kereskedők közvetítésével jött volna létre az argentin katonai juntának oly fontos üzlet. Bizonyíték nincs, de minden lehetséges, még az is elképzelhető, hogy a "Zeng a dal Argentínától Peruig" szövegű sor sem véletlenül került be Ákos Stefi egykor - és ma újra - népszerű slágerébe, a Mariguana cha cha chá-ba.
Akkor még nem lehetett sejteni, de a 0:6 hosszú lejtőn indította el a peruiakat. A politika és a futball összefonódott, s ez átláthatatlan bundaügyekhez vezetett, a legjobb játékosok - többek között Pizarro, Guerrero vagy Farfán - különböző botrányokba keveredtek, a válogatott pedig egy időre gyakorlatilag kiírta magát a civilizált futballvilágból. Erről a meddővé vált talajról sarjadt ki most a Copa America-siker, egy régi kultúra pillanatnyi felvillanása - ennek ellenére a futballjövő: "lényegi vonásait tekintve előre kiszámítható".
