Sajó László: Öt és feles

V mint videobíró (A futball ábécéje)

Egotrip

Franciaország–Spanyolország barátságos mérkőzés, a franciák gólt lőnek, ünnepelnek, a közönség tombol. A játékvezető konzultál a videobíróval – szabadrúgás kifelé, les volt.

Az asszisztens (mindközönségesen partjelző, magyarul taccsbíró) nem jelzett.

A spanyolok góljánál kollégája lest integet, a játékvezető fülhallgatózik, a játékosok körülveszik, közönség vár. A bíró (nem a video-, még) középre mutat, nem volt les. Spanyolok örülnek, a franciák nem, közönség őrjöng.

1-1 helyett 2-0, győzött az igazság.

Megszületett a videobíró.

És meghalt a foci.

Eltűnik a gólöröm – a játékos nem rohan a szögletzászlóhoz, nem rugdossa vagy tépi ki helyéről, nem csúszik hason versus seggen a füvön, két kezével nem ringat csecsemőt, nem néz az égre, nem köszöni meg, keresztet vetve. Csapat nincs egy kupacban. Közönség sem örül, mindenki a játékvezetőt nézi, együtt várják feljebbvalója, a videobíró ítéletét. És ha gól, lehet örömködni, késleltetve. De ez már nem gólöröm.

A technikát nemcsak a góloknál, hanem a tizenegyeseknél is alkalmazzák: a játékvezető befújja, de nem ő a főnök. És ha a videobíró úgy dönt, nem volt tizenegyes, akkor mi van? Azonkívül, hogy a spori hülyét csinált magából. Akkor feldobás – és kié legyen a labda? A támadó csapaté? Amelynek játékosa eljátszotta a tizit? Vagy a védekező csapaté, melynek bekkje szabályosan szerelt? Avagy hozzá sem ért? Vagy nincs sportszerűség, és ádáz harc lesz a labdáért a tizenhatoson belül, mint a bulinál a jégkorongban?

Ez foci, nem jégkorong. Ide nem kell videobíró.

És ha nem fújja be a – jogos – tizenegyest a játékvezető, a videobíró (miután a biztonság kedvéért kétszer visszanézte) „a fülére szól”, hogy de bizony, tizenegyes! Közben már gólhelyzet a másik kapu előtt, és viszik a labdát vissza, a tizenegyespontra.

A technikát a mezőnyben is alkalmazzák: szabadrúgás! Vagy mégsem? Várjuk meg a videobírót. És megvárjuk. Meg-vá-runk! És ha nem volt szabadrúgás, megint feldobás.

A fociból egyfajta feldobójáték lesz.

A bedobás előtt is meg kell várni a videobíró csalhatatlan ítéletét. Hogy akkor most melyik csapat jön bedobással.

Közben – videobíróra várva – meg megy az idő. Ami – a tiszta játékidő – így is felháborítóan kevés. Szimulálás, fetrengés, kapus fél percig teszi le az ötösre a labdát, labdaelrúgás, időhúzó cserék, bekkelő csapat kibikázza a labdát a lelátóra. És ehhez jön az állandó, folyamatos játékmegszakítás a videobíró miatt (érette!). Többet áll, mint mozog a játék, mint az amerikai futballban.

Ez foci, nem amerikai futball. Ide nem kell videobíró.

A megyeháromban, egy Tunyog–Matolcs-meccsen nem is lehetne… A szakértőt, Dénes Ferenc barátomat (a Bp. Iszkra Olajbányász exközéphátvédjét) idézem: a „FIFA-állásfoglalás szerint a szövetség első céljának a játék egyetemességének védelmét tekinti. A döntéshozók szerint a labdarúgás nevű sportot azonos módon kell játszani a világ minden pontján, legyen szó falusi meg iskolai bajnokságról vagy a tévében közvetített hivatásos bajnoki meccsről. Egyszerűség és egyetemesség: ez a kulcsa a labdarúgás sikerének – szögezi le a dokumentum. Márpedig egy »egyszerű« gólvonali készülék, nem beszélve az összetettebb, videokamerás, számítógépes rendszerekről, sokba, az amatőr csapatok számára megfizethetetlenül sokba kerülne. […] Vajon az Iszkra meccse a Budapest-bajnokság sokadik osztályában ugyanaz a futballmérkőzés – »azonos módon játszott meccs« – lenne, mint amilyet a Man United játszik a Premier League-ben?

A válasz: nem. Egyáltalán nem.” (Lásd: Látástól vakulásig, Magyar Narancs, 2010. július 15.)

Az Iszkra exjobbszélsője szerint(em) viszont: igen. (És ez a fő különbség a pró és kontra hívei között. Ugyanaz-e a játék az Old Traffordon és a Blasz Veterán II. osztályában, az Old Trappoldon? Persze, hogy nem. És mégis. És ez benne a legszebb.)

Folytatva a videobírózást, ad absurdum: tulajdonképpen el se kellene kezdeni a játékot – áll a játékvezető, kezében a labdával, a kezdőkörben, és a videobíró utasításait betartva ítél bedobást, szabadrúgást, tizenegyest, gólt.
A videobíró odabent – odafent! – nézi videón a meccset, ő látja, csak ő.

Így lesz a fociból virtuális videojáték.

Ebben az új – nevezzük így – futballban nincs szükség asszisztensekre; na, nem is sajnáljuk őket. Már az alapvonali asszisztens (magyarul gólbíró) is fölösleges volt, a taccsbírók pláne. Szerencsétlenek, próbálják figyelni a centimétereket, a csatár (cipője) orrát, küzdenek a lehetetlennel, melynek neve les, miközben a közönség a hátuk mögött válogatott trágárságokkal szidja őket és az ő édesanyjukat, minekutána a videobíró – s nyomában a játékvezető – felülbírálja és közröhej tárgyává teszi amúgy is frusztrált személyüket (Márton partjelző fázik). Ha nem szüntetnék meg munkakörüket, maguk vonulnának vissza, szégyenükben. Hiányozni fognak… Ők voltak a legközelebbi hozzánktartozók, akiket lehetett szidni, szotyolás­zacskóval megdobni. Kár értük…

Nem lesz szükség játékvezetőre sem – minek, ha ott a videobíró? Mint a grundon, bíró nélkül játszanak a csapatok, a videobíró pedig (késéssel ugyan, azóta már három fault történt) hangosbemondja (vagy nem mondja) a bedobást, kornert, kirúgást, bedobást, szabadrúgást, sárga és piros lapot, tizenegyest, gólt. Mindent.

A videobíró magyar hangja Szepesi György.

A játékvezető is – nekem, néhányunknak, ókonzervatív, régi idők drukkereinek – hiányozni fog, különösen a rigmusgyártóknak. A videobírónak nem lehet (vissza)kiabálni, hogy Te állat! [szövegromlás] Hiszen még a nevét se tudjuk… Oly szépen hangzott: Há-rom hülye!, a videofutballban a futballal együtt ez a (be)szólás is kihal.

Labda sem kell (hiszen futball sincs). A játékosok eljátsszák, hogy most éppen mi történik. Vagy előre megbeszélik (ahogy anno a futballban is előfordult), mennyi az eredmény, mikor ki örüljön, mikor kerül hálóba a – virtuá­lis – labda. Avagy improvizálnak, és az győz, aki a több gólörömöt bemutatja. A közönség is jól jár – mindkét csapat támadó futballt játszik, védekezés nincs, még a kapusok is támadnak. Amikor pedig a labda a lelátóra kerül, és már elfogytak a kapuk mögül, az oldalvonalak mellől, a két csapat vár, hogy valaki visszaadja; az a szerencsés valaki pedig, mint Antonioni Nagyításában a főhős a teniszlabdát, visszadobja (vagy -rúgja) a nem létező labdát.

A nem létező focit.

Az új „futballban” játékosok sem kellenek. A nézők kimennek, és azt látnak, amit akarnak. Végre szép és eredményes játékot látnak, elégedetten csettintenek, örülnek, mert csapatuk – mint mindig – győzött, boldogan mennek haza.

Boldogok a drukkerek, mert övék a videobíró.

Játékosok nélkül a magyar csapat is – hosszú, véget nem érőnek tűnő szünet után – végre kijut a világbajnokságra.

Ahol bejut a döntőbe, s bár a 87. percben Puskás gólját Ling előbb megadja, majd partjelzője, Griffiths intésére visszavonja, a videobíró felülbírálja, egyenlítettünk!, jöhet a hosszabbítás, melyben Tichy labdája a lécről a gólvonal mögé pattan, a partjelző a felezővonal felé futva jelzi, gól, de a játékvezető, Latisev továbbot int.

Ám akkor a videobíró, odafentről, ékes magyarsággal (hiszen a magyarok Istene) megszólal, nem láttad, te barom?! Góóóóól!

És megnyerjük a vébét.

Vb mint videobíró.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.