Sajó László: Öt és feles

K. Dezső csodálatos utazásai a vadkacsákhoz

Egotrip

A Közvágóhídnál gyanús volt, nem látja a büfét. Közelebb ér, csak a betonalap, emlékműtalapzat, szarkofág.

Az utolsó büfé is eltűnt a Közvágóhídról (ez egy szép mondat), hajdan egymást érték. Most maradt a kocsma a HÉV-nél, és még egy, a sínek mentén, ott még nem volt K. Dezső, majd. Az utolsó Unicum az utolsó büfében, mikor is itta? Tavaly, még megvolt. 500 Ft, üvegpohárban adták, ritkaság, csurig (ez is). Sebaj, majd a HÉV-büfében, Erzsébeten. Leszáll a buszról – büfé sehol. Dózer, sóder. Ez egy ilyen nap, ország, zárnak be a jó helyek. Például Lipótmező. Hova mennek a bolondok? A kispénzű alkeszek, tarháló csövesek? Dózer, sóder, sóher. Ide só kell. (Bocs, többet nem rímelek.) Itt 400 volt az Unicum, papírpohárban. A tulaj édesanyja és egyben segítője meghalt, már csak este nyitott ki, már soha. Mennek át a csövesek Csepelre, a „Gyilkos”-ba, ott isznak a lipótmezei bolondokkal.

A csónakházban kevesen, a három horgász: Mária, Guszti, Mihály a parton. Guszti épp halat tisztít, húsvéti pontyot, nagypéntek van. Meghalt Laci. K. Dezső nem érti. Most beszéltem a feleségével. Reggel nyolckor halt meg. Nagypénteken. Laci, a negyedik horgász, a sorról, a Kócsag utcából. Néhány nap múlva jön a feleség, fogadd részvétem, a hölgy felnéz a virágültetésből, köszönöm, és K. Dezső vállán zokog, simogatom a hátát. Semmit lehet mondani.

Húsvétvasárnap K. Dezső meglátogatja édesanyját, locsolkodni járok; kalandtúra: vonat, vonat, vonatpótló busz, vonat, vonat. Az első vonat Pesterzsébetről indul, a Keletibe megy (most, hogy nem jár a 3-as metró, nem Kőbánya-Kispestre érkeznek a vonatok), ezt neki találták ki. És nem látja az állomásnál a Könyöklő Sörözőt (már a neve is!), ezt is lebombázták. Mi van itt?! Gaz. 660 volt az Unicum-sör, rég járt erre. Nádas drótkerítés, kerthelyiség, élet volt itt. Konténerben jegypénztár, nem vesz jegyet, kaland az élet. Leül egy padra és emlékezik: égszínkék szemeteslégzsákok voltak a padokhoz kötözve, lebegtek a szélben, közelben sok szemetesvitorla, elszálltak. Jön a vonat, K. Dezső is felszáll.

A Keletiben, már nem is csodálkozik, megszűnt a sarki büfé (az 1-es vágánynál már rég nincs meg kedvence, a Panda), a szomszédos „üvegesben” Unicum (550). Vonatpótló, vonat; Miskolcon, csodák csodája, van Isten!, és feltámadott az Úr!, a resti nyitva, egy szilvára még van idő (gönci barack nincs). Megérkezik, virágok a hölgyeknek – csak a temető mellett van nyitva virágbolt; húsvétvasárnap, FELTÁMADUNK! Másnap locsolkodik és indul vissza, pótlópótló; fáradt, de kimegy a Dunához, egy vadkacsapár (a díszes hím és a seszínű tojó) úszik át a stég alatt.

Másnap bemegy a „városba”, vonattal; most vesz (venni akar) jegyet, mindjárt retúrt (este foci, utána kocsma, éjjel vissza, pénztárak zárva, a jegyautomatához pedig nem ért), konténeres hölgy kérdi kedvesen, mikor akar visszajönni? Nem érti, minél később, adjon holnapig. Pénztáros hölgy: 100 kilométerig 4 órát érvényes a retúrjegy (így mondja, számokkal). Ezt nem értem. Hölgy elmagyarázza: ez a szabály. K. Dezső annyira feldühödik, köszönés nélkül el, a konténer utánaszól, kötelező jegyet venni! És nem teszi hozzá, ez a szabály! Tuti, hogy most fog jönni a kalauz. S lőn. Alig ül le, ott van, lazán kér egy jegyet a Keletibe, a kaller ceruzájával ütögeti a telefonját, és lazán közli, 2910 Ft. Erzsébeten szállt föl, kifigyelt!, ott van pénztár, 2600 a pótdíj, 310 a jegy. De miért beszél minden MÁV-alkalmazott számokban?! Jöjjön, beszéljük meg, környül utastársak, K. Dezső vesztegetni akar (magyarok vagyunk és korruptak, nem?), egy ezressel, de a kalauz jobb opciót mond, vagy leszáll Fradiban (Ferencváros pályaudvar), és a következő vonattal megy tovább. Leszáll, és villamossal, trolival, busszal. Mivel nem utazott még? Metróval, ott ellenőrök. A vonaton meg kalauzok. Kamerák, nyomkövetők, tudják, hol vagy(ok), a Nagy (és sok kis) Testvér figyel. Csak Isten fordult el. Ezt kihúztam.

Éjszaka tehát nem vonattal, villamossal, busszal; teli a busz, jönnek vissza a fiatalok – most kellene menni bulizni! K. Dezső leülne, nem tud, ideges, morog, fennhangon; mi a bajod, hülyegyerek? Fehér bézbólsapkás (K. Dezsőn fekete, klasszikus párbaj lesz!) idősb (korombeli) úr az első ajtónál, nekem szóltál?, tegezem. Neked, gyökér! Na… Ne minősíts! Én se téged! Te minősíthetetlen! Így társalognak, az utazóközönség feje fölött és épülésére. Gyere, szálljunk le! K. Dezső le is szállna, és meginna vele egy felest, ha nyitva lenne a HÉV-büfé. Ki vagy te?, jó kérdés. Válaszol, egy senki! Igen, pedig nem is ismer. K. Dezső dünnyög, a fehér sapkás már ordít, anyámat ne szidd, két éve halt meg! K. Dezső: nem szidtam! A sofőr mondhat valamit az úrnak, a Kén utcától csend, nézik egymást, ne nézz!, egyszerre szállnak le, de a (szó)párbaj folytatása elmarad, ki-ki vackára. Szemerkél az eső, Dunáról fú a szél, vadkacsák sehol.

Még egy történet a buszról: megint éjszaka és tömeg, de van egy hely! Persze, mert részeg csöves? Előredőlve alszik, finnyás úri közönség ide nem ül. K. Dezsőnek fenntartott hely. Minden lassításkor, megálláskor még előrébb dől, és beveri fejét a plexibe. Szemben lányok vihognak. Megálló, fej beverése. Nem ébred fel, majd a végállomáson ledobják a buszról.

K. Dezső egy este behívja Mihályt a teraszra, Laci emlékére egy felest, sokat megittak együtt. Guszti is ott van, és jön, pedig nem iszik, régóta, de most… Mihály meséli, hogy a múltkor (az tavaly volt), mikor K. Dezső ment át, és fogyasztottak, és Mihály eléggé… K. Dezső aggódott, visszament, de Mihálynál sötét, megnyugodott. Nem kellett volna. Kimentem hugyozni, és felébredek, deszkák közt. Nagy, rozsdás szögek álltak ki a deszkákból, szerencsém volt. Közbevetés: sok itt az ital (a szövegben), bocsánat, pedig nem (csak) erről van szó: nap, szél, eső; kajakos, kenus lányok és fiúk; hold, csillagok, dörgő tehervonatok a Gubacsi hídon, halak (néha), varjak, szarkák, macskák, egyéb madarak, állatok.

Álmomban egy szobában, az ajtóban egy madár?, tenyeremben elférne; arra gondolok, összenyomom egy ronggyal, kidobom – ezt talán mégse (pókot se ölök). Megfogom, kidobom; előbb kinyitom a lakásajtót? Akkor észrevesz, és elrepül (ha tud repülni). A madárból? most béka lesz, hosszú lábak, aztán elindul, ki az ajtón; nem ugrál, megy; abban, a középső szobában anyám, meg fog ijedni! Az állat (nevezzük így) visszafordul, felém – most már kakadu. Megint visszafordul, be egy másik (harmadik, utolsó) szobába, kijön, és akkor már zöld (!) medvebocs, kis mackó. Kérdezem tőle, „kimész az udvarra?”, de anyám csóválja a fejét, és mutatja, itt marad, velünk, együtt fogunk élni.

Minden éjjel és mindig tíz előtt egy hattyú úszik, mindig a Duna közepén, és felrepül, mindig a nádas (a csepeli oldalon van egy kicsi) előtt, szárnyal a víz fölött. Nézi, aztán a vadkacsákat, madárlátta K. Dezső, öreg Nils Holgersson, szívem Nils.

Figyelmébe ajánljuk