Baráti telefon Csepelről, május elsején (mikor is máskor) a Csepel Művek bejárása, kerékpárral, utána trakta. K.(erékpáros) Dezső a (Kis-)Duna túlpartján, biciklije is van; enne, inna, miért ne menne? Igen ám, de a bringa kerekei leeresztve (jó régen használta), a pumpa nem kompatibilis (!); sebaj, majd áttolja a Gubacsi hídon a benzinkútig, ott felfújják. Miért tolná? Telefon, van egy kölcsönbiciklid, bármilyen? Van, egy női, jó lesz? Jó.
Itt kezdődtek a bajok.
Reggel zenés ébresztő, szemben, az egykori Csé (Csepeli) Papír pályáján kezdődik a majális. Ital a házigazdának, busszal át a hídon, a sarkon virág a háziasszonynak, és innen gyalogtúra: sokszor megtette ezt az utat, fociból jövet az éjszakai járat megállójától a játszótéren át, ahol négy rendőr (megkettőzött éberség) várta, jó éjszakát, személyi igazolványt!, persze most se volt nála, szívatták (hogy beviszik), aztán elengedték, de legközelebb!, K. Dezső megkönnyebbült, igen, jó, hogy nem igenis!, haptákban! Az általános iskola, ahova lánya… Az udvaron, a napköziben volt a láthatás, mígnem jött az igazgatónő és rendőrrel (ezúttal csak eggyel) fenyegette. A kézilabdapályán most beton helyett műfű. A munkásotthon – vajh’ adnak-e még menüt? A házigazda az egykori plébánián lakik, itt is járt, persze: a csepeli plébános engedélye kellett, hogy a Bakáts téri templomban (a lánya a közeli, egykori – itt minden egykori – Schöpf-Mereiben született, ezért itt) megtarthassák a keresztelőt – na, ez nem lesz egyszerű. Templomba nem jár, az egyházközösségnek nem tagja. De szerencséjére fiatal pap, elbeszélgettek az új, modernista teológiáról; Bergson, Blondel…, engedély megadva.
Már ott vannak néhányan, csepeliek, így könnyű. Aztán jön Gyuri, az Óbudai temető mellől, egy óra alatt itt voltam, oké, északi szél fújt, aztán Árpi és neje is Budáról, ők is egy óra alatt, hűha! Indulás előtt, kell a kondi, és elvégre májusegy van!, sörvirsli (Staropramen, frankfurti), talán most kéne abbahagyni, a túrát. Jön a szomszéd és neje, együtt a csapat (a többiek, nekik volt eszük, csak a bulira), bringára! K. Dezső kap egy Rixe márkájú női biciklit; Béla, a házigazda negyven éve vette Münchenben, használtan, száz márkáért. Sebváltója nincs, de még fék se, marad a kontra. Mint gyerekkorában. Egy gonddal kevesebb, biztatja a házigazda, indulnak, tíz kicsi biciklis, de K. Dezsőé a legkisebb, és nem csak a kerékpárja, az erőnléte is. Stabilan tartja utolsó helyét, amikor lerepül fejéről (szembeszél) elmaradhatatlan bézbólsapkája, persze a zebrán; kocsik nem mentek rá, piros van, de odafut, sapka fel, duda, káromkodás, igaza van. A pánt elszakadt, úgyse tenné fel ebben a szélben, viszont tűz a nap. Déli harangszó a Szent Imre (Tanácsház) téren, be a gyárba, próbálja tartani a tempót, nem sikerül. De bevárják, Mari idegenvezet, itt óvóhelyek voltak, az egyikben próbaterem, ablakok sincsenek, sokan kiveszik; van szabadulószoba is. K. Dezső liheg, ő hogy’ szabadul? Bringája kattog, de ez a legkevesebb – miért fúj itt mindig szembeszél?! Árpi rendes, bevárja, tekernek, emberek sehol, és a bringatársak se. Mikor már sokadszor várják be őket, Béla, a vezérbiciklis beszédet tart, K. Dezsővel három óra múlva se érünk oda! Említett érti a célzást, kapóra is jön; viszontválaszában önérzetesen kijelenti, szóltam előre, lassú vagyok. Persze, nem akarok, a szó szoros értelmében kerékkötő lenni. És hova sietünk? Igyunk meg egy sört, tudok néhány kocsmát a gyár mellett. Béla célra tart: Majd, miután átjöttünk a komppal! Na, ez új, hogy Soroksár is tervben van, át a Gubacsi hídon, el az (akkor még épülő) erzsébeti strand és K. Dezső csónakháza előtt, a kerékpárúton a kompig, át Csepelre, és majd a strandnál egy sör. Ezt elmondani is hosszú, erről nem volt szó! És a gyárkapun kitekerve látja, Víg Mamma Söröző, itt adja föl, lélekben. A Szabadkikötő felé indulnak, egy piros lámpánál K. Dezső hatalmas részhajrával beéri Bélát, és közli, hogy ő akkor most jobbra el. Árpi rendes, vele tart. A két gyenge láncszem hazamegy, búcsúzik Béla – könnyű nektek, az állítgatható, sebváltós lánccal! K. Dezső a bringájára fogja, de… Viszik a kutyát is, eddig Béla vezette, pórázon. Italbank, ismerős hely, fekete dzsekis lányok, fiúk isznak a kocsma mellé heveredve, délután fél kettő.
Sör. Pihenő. Egy kerti szék, kettő, másikra lábat. A főmezőny (mi már rég itt!, viccel K. Dezső) másfél óra múlva érkezik. Megvolt a sör? Nem, siettünk! Menet közben se ittatok, palackból, vizet?, most már könnyen ironizál. Mindenki munkához: paprika, paradicsom, uborka a salátához, K. Dezső nem mozdul (csak keze, a sörhöz, kisdoboz plzeňi). Érkeznek a gyalogosok, gratulálnak, K. Dezsőnek is, szerényen szabadkozik, fél tüdővel fél túra. Az az idő elmúlt, amikor Párizsig biciklizett, a csapatból csak ketten, leendő fia leendő anyja és ő értek célba. A többiek nyolcsebességes, könnyű csodákkal, ő egy rozoga Csepel (!) biciklivel ment, azon se volt sebváltó, de fék legalább igen. Talán ezért bírta…
Piros grillező, Béla a mester!szakács – előbb a juhtúróval töltött gomba, aztán a húsok, sült kolbász. Tósztot mondanék, ha lenne mivel!, áll föl (már fel bír) K. Dezső, Béla hoz – whisky, Unicum, egyik csatos üvegen 2018, szilva, az csak jó lehet! Jönnek a házigazda gyermekei, unokái, együtt a család. Végül desszertek: csúsztatott palacsinta (Árpi egyensúlyozta át Budáról), citromos álom. Mielőtt elaludna, elköszön.
Gyalogtúra folytatása: végigsétál az utcán, ahol annyiszor… Az ablakhoz megy (földszinti lakás), az egyik redőny nincs lehúzva, belát; a falon az üvegfestmény, ugyanott, ahol… Az ablak előtt a diófa (szomszéd hölgy ültette, mikor K. Dezső lánya megszületett) nagyra nőtt (mint a leány). Nem leskelődik tovább, játszótér: a beton nagy és kis elefánt még megvan, a homokozó is (Szandi! Szandra!, és nyolc kislány kapta fel a fejét a homokozóban…), békés otthonok mellett el, villanyfény. Az egykori bolt (de volt az már minden) épülete kiadó (a söröző persze eltűnt). Egykori. Vissza a csónakházba, immár szemben Csepelen még tombol a majális. Lefekszik, gyorsan elalszik; álmában teker, teker, a sötétben, combja görcsben, felébred, görcsöt ki, álom folytatódik: emelkedő, sehol senki, leszáll, tolja a biciklit. A hegy tetején, a célban Béla várja, citromos álommal, citromdíj, átadja, eltűnik.
És hogy miért csak most írta ezt le? Mert most fejezte be a kört, több mint három hónap után, egyedül. A bicikliúton, kukoricások között a soroksári, molnár-szigeti komphoz, át Csepelre, beül egy sörre; vissza a lakótelep, a panelház mellett, ahol a diófa… Át a Gubacsi hídon, és az immár elkészült erzsébeti strand mellett lezúdul a csónakházig, mint egykor Pilisszentkereszt után a Két-bükkfa-nyeregtől majd’ Esztergomig!
Ezért a zúdulásért megérte.
Atlétatrikóban John Anderson, lejtmenő.
