Szécsi Noémi: Nem és nem

„A jövőben minden másképp lesz”

Egotrip

Amikor a játszótéren ülök, sosem a telefonomat babrálom, mint némely más anyák, hanem a gyerekre figyelek, mert én már tudom, hogy milyen rövid az élet. Az enyémből legalábbis nincs annyi hátra, mint az övékből.

Bármelyik előrelátó kommentelő megmondja a negyven feletti celebnők csodába illő várandósságának hírei alatt: igazából az lesz a csoda, ha az ilyen még fel tudja azt a nyomorult kölköt nevelni, és az nem jut szomorú árvaságra. Nem tudhatom, élek-e százkét évig, mint mondjuk Dénes Zsófia. Mert ha biztosan tudnám, hogy azt is megérem, amikor már a legkisebb gyermekem is öreg lesz, én meg marha öreg, most ráérősen olvasgatnék valami kis gyújtó hangú pamfletet a házimunka és a gyermeknevelés rabságáról a játszótér árnyas fái alatt, mert ha a kicsi hanyatt vágódik a csúszda lépcsőjéről, úgyis a puha homokra esik.

Százkét esztendő szép tőke, kiváltképp, ha az ember, mint Dénes Zsófia (1885–1987), élete második felében emlékiratok írásába veti magát. A 20. század elejének jeleseit felvonultató visszaemlékezései számomra az 1970-es évek rockbandái körül forgolódó Pamela Des Barres I’m with the Band című klasszikus groupie-memoárját idézik meg. Különösen Ady Endre felbukkanása pont olyan, mint amikor Pamelánál Mick Jagger behatol (a narratívába): a dolog rövid ideig tart, de a cselekményelem mindent visz, és megdobja a főhősnő iparági megítélését. Ha egyszer hosszabb áramszünet lesz, de nappal, hogy még lássam a betűket, majd megszámolom, hogy Dénes Zsófia Gyalog a baloldalon című memoárkötetében pontosan hányan éreznek ellenállhatatlan vonzalmat Dénes Zsófia iránt. A szerző szemlátomást hisz a pánszexuális vágy létében, önmagát egy nemi kategóriák feletti vonzást kibocsátó lénynek tekinti, bár férfiak radikálisan többen vannak rajongói között. Ki tudja, miért, nekem Schmidt Miksánál lett mindez sok. Elhittem a halálra ítélt férjet, a románcot bohém festővel, imádtam a gyorsan meghiúsuló röpke jegyességet Adyval, tetszett a Párizsban megismert úriasszony meg a csalfa török története is, de a bestiálisan meggyilkolt kurtizán, Mágnás Elza egykori kitartója, a bútorgyáros és lakberendező Schmidt felbukkanásánál úgy éreztem, néha a kevesebb több.

Ám ez az expanzív, egy évszázadon át fennálló egó nem kizárólag arra használta a tollát, hogy riválisnak érzett és szerencsésen túlélt társnőit stratégiailag elhelyezett, finom kis vitriolpöttyöcskékkel savazza (veletek érzünk, Léda és a Csinszka). Mindannyian tudjuk, hogy manapság gyalogolni sem kell, álló helyzetben is a baloldalra lehet kerülni, ám Dénes Zsófia ifjúságában és társadalmi helyzetében ez némi olvasottságot is igényelt. Őt saját bevallása szerint az újabban könyvtárhálózat-névadóságában erősen fenyegetett Szabó Ervin képezte ki marxizmusból (ne gondoljanak semmi Nikita, a bérgyilkosnőféle cselekményre, a cukorbajos főkönyvtáros pusztán olvasmányokat ajánlott a fiatal újságírónőnek). Így amikor, főképpen Kun Béla legnagyobb megdöbbenésére, beütött a proletárdiktatúra, és a hatalom gyakorlásához nem csupán egy adott területet teljhatalommal felruházottan megreformáló népbiztosokra, de propagandistákra is szükség lett, Dénes Zsófia olvasmányélményei felértékelődtek.

„Legyen vele nagyon óvatos!” – mondta a könyvtáros nyomatékosan a szemem közé nézve, amikor az egybekötött kommunista röplapokat a kezembe nyomta, de szerintem csak arra gondolt, hogy ezeket a felvilágosító füzeteket 1918–1919-ben már a legócskább háborús papírra nyomták, amely nikotinszínűre sárgul és lapozáskor az ujjak közt porlad szét. Mint ahogyan az is, amelyet Dénes Zsófia kompilált, legfőképpen „Marx Károly”, „Bucharin Nikoláj” és „Bebel Ágost Ferdinánd” vonatkozó művei alapján, állítólag azon információ széles körű terjesztésére, hogy a nő nem termelőeszköz, így hát üzletekkel, lakóházakkal, szállodákkal, a 100 holdnál nagyobb földbirtokokkal, iskolákkal, közgyűjteményekkel és egyebekkel ellentétben kommunizálni se fogja őket a tanácshatalom.

„A tőkés társadalom ugyan szerette a nőt általában abban a hazug hiedelemben megtartani, hogy a nő helye a háztartása körül van. Lakása szűk falai közé szerette kényszeríteni…” – indul A nő a kommunista társadalomban, és ki gondolta volna, akár csak egy éve, hogy a tőkés társadalom és a Covid-19 ennyire hasonlítanak egymásra? A pamflet nem csupán a múltat vázolja fel, amelyben a feleség és a prostituált egyaránt nemi érintkezésért cserében részesül eltartásban, csak az utóbbi némi erkölcsi fölényben van, de – mint a korabeli röplapok általában – a megvalósult kommunizmus utópiáját is felfesti: „A jövőben minden másképp lesz. Csak az élhet, aki dolgozik. A fizikai munkásnő, aki gyárba és műhelybe jár, a fejmunkásnő, ki a szellemi pályán működik. És az édesanya? Ő megszüli a gyermeket – ha éppen tetszik – és az állam felneveli. És a háziasszony? Nem lesz rá szükség. Központi háztartások, a gépek fogják pótolni a házias nőnek nevezett parazita személyek szolgálatait.”

Ekkoriban Dénes Zsófia fejmunkásnő mégoly kicsiny háztartását is egy házvezetőnő, Matild irányította, de fejében már megvolt a társadalmi fejlődés iránya: a nők felszabadulnak a házimunka alól, hiszen a mindent házhoz szállító fogyasztási szövetkezetek, gépekkel fölszerelt közös konyhák, központi fűtések, liftek és porszívók leveszik róluk a terheket. A testi és szellemi munkát végző nők csoportján túl a háztartást és a gyermeknevelést ellátó személyek is közhasznú munkát végeznek, hiszen lehetővé teszik a közhasznú dolgozók munkáját. Ezáltal fokozódik a termelés, mert a házimunka és a gyermekmegőrzés terhe alól felszabadulva hatékonyabban termelnek a nők, és végre több jut mindenkinek. „Nem kell kihasználó hatalmak számára emberanyagot megszülni – nyugtatgatta Dénes Zsófia a női olvasót –, a gyermek ott fog jelentkezni, ahol az ember szülői ösztöne a maga minden gazdasági érintetlenségében életre hívja.” Sőt, az emancipált nő teste feletti önrendelkezési jogát immár tiszteletben tartják, az orvostudomány vívmányai által megtámogatva.

Ez – egyeseknek vágyálom, másoknak rém­álom – gyorsan, 133 nap alatt elszállt. Sorra vehetnénk, mi minden lett azóta valóság – a technicizált otthon, a hatékony családtervezés, az így-úgy, de működő gyermekellátási rendszer – az évszázadok társadalmi utópiái­ból összefoldozott elképzelésből, de a központi háztartás valahogy nem jött be, még a megvalósult szocializmus idejében is legfeljebb konzervipari reklámszlogen lehetett: a központilag elkészített és kiosztott készételé, ami megkönnyíti a modern dolgozó nő hétköznapjait. Az aprócska, gazdaságosnak aligha mondható családi sejtet preferáljuk, pedig a családanya éppen a Buharin által kifogásolt módon fullad a házimunkába a napi tevékenysége mellett.

Habár… Úgy hallom, manapság annyi mindent vesznek állami tulajdonba, sőt neveznek ki afféle népbiztosokat is. Izgalom van bennem, talán a központi háztartás is megjöhet!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.