Szécsi Noémi: Nem és nem

Még jól jöhet

Egotrip

Nem tudom, hogy az életkoromból vagy a világ jelenlegi állapotából adódik-e, de közvetlen ismerőseimmel mostanában főleg a világvégéről beszélgetünk. Hogy egészen pontosan hol leszünk akkor, kinek a társaságában és mire tervezzük alapozni akkori létezésünket.

A világvége tetszőlegesen értelmezhető a klímakatasztrófa vagy a jelenlegi politikai status quo változásainak keretein belül, de a beszélgetés akkor igazán jó, ha kellő teret ad mindenki egyéni apokaliptikus vízióinak. A lényeg, hogy addig sem a járványról, a választásokról – vagy újabban a háborúról – társalgunk, ami önmagában is kész nyereség.

A világvégére való állandó készülődés – igen, tudok róla, hogy az ilyen emberekre külön elnevezés is van, de egyelőre nem akciótervként, csupán lelkigyakorlatként gondolok rá – fontossága mellett még valamiről mélyen meg vagyok győződve: minden látszólag értelmetlen tárgynak eljön egyszer a nagy pillanata, legyen az húszcentis rézdrót vagy angolnabőr retikül. Pedig minek halmoz fel az ember tárgyakat, ha egyre inkább az a kényszerképzete támad: talán olyan időintervallumba született bele, amikor egy ponton hirtelen mindent hátra kell majd hagynia? Amúgy is: mit nevezünk fölösleges tárgynak? Itt van például ez a kiadvány, amelyet a belső borítója szerint 1968 decemberében nyomtattak százezer példányban. A magas példányszám ellenére sem kívánták ingyen osztogatni, borítója szerint 3 forintot kértek érte. Joggal, hiszen ki ne adott volna meg akkoriban három forintot azért, hogy megtudhassa, hogyan kell kirántani „forró zsírban” a vagdalthús-konzervet. Érzem, hogy hirtelen csaptam bele – a forró zsírba. Haladjunk lassabban.

Amint azt jeleztem, 1968 decemberében járunk. A szűk egy évvel korábban megindult prágai tavaszt augusztusban fújták le a szovjetek. (Pár hét óta már az 1968 után születettek is tudják, milyen ez az érzés, amikor a szomszédos országban rendesen megindulnak az orosz tankok.) Az emberarcú szocializmus nem nézi kiskorúnak a Konzervből házi kosztot olvasóját. Önöknek hány olyan szakácskönyvük van, amely kitér az iparosodás folyamatára és ezen belül a nők társadalmi szerepének változására? Mondott-e ilyet Jamie Oliver vagy Nigella bármelyik recept­könyvében: „Az ipari termelés növekedése következtében a nők foglalkoztatottsága egyre növekszik és ezért a második műszak munkájának megkönnyítésére a háziasszonyok figyelme is a tartósított élelmiszerek, elsősorban a konzervek felé irányul.”?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.