Szécsi Noémi: Nem és nem

Még jól jöhet

Egotrip

Nem tudom, hogy az életkoromból vagy a világ jelenlegi állapotából adódik-e, de közvetlen ismerőseimmel mostanában főleg a világvégéről beszélgetünk. Hogy egészen pontosan hol leszünk akkor, kinek a társaságában és mire tervezzük alapozni akkori létezésünket.

A világvége tetszőlegesen értelmezhető a klímakatasztrófa vagy a jelenlegi politikai status quo változásainak keretein belül, de a beszélgetés akkor igazán jó, ha kellő teret ad mindenki egyéni apokaliptikus vízióinak. A lényeg, hogy addig sem a járványról, a választásokról – vagy újabban a háborúról – társalgunk, ami önmagában is kész nyereség.

A világvégére való állandó készülődés – igen, tudok róla, hogy az ilyen emberekre külön elnevezés is van, de egyelőre nem akciótervként, csupán lelkigyakorlatként gondolok rá – fontossága mellett még valamiről mélyen meg vagyok győződve: minden látszólag értelmetlen tárgynak eljön egyszer a nagy pillanata, legyen az húszcentis rézdrót vagy angolnabőr retikül. Pedig minek halmoz fel az ember tárgyakat, ha egyre inkább az a kényszerképzete támad: talán olyan időintervallumba született bele, amikor egy ponton hirtelen mindent hátra kell majd hagynia? Amúgy is: mit nevezünk fölösleges tárgynak? Itt van például ez a kiadvány, amelyet a belső borítója szerint 1968 decemberében nyomtattak százezer példányban. A magas példányszám ellenére sem kívánták ingyen osztogatni, borítója szerint 3 forintot kértek érte. Joggal, hiszen ki ne adott volna meg akkoriban három forintot azért, hogy megtudhassa, hogyan kell kirántani „forró zsírban” a vagdalthús-konzervet. Érzem, hogy hirtelen csaptam bele – a forró zsírba. Haladjunk lassabban.

Amint azt jeleztem, 1968 decemberében járunk. A szűk egy évvel korábban megindult prágai tavaszt augusztusban fújták le a szovjetek. (Pár hét óta már az 1968 után születettek is tudják, milyen ez az érzés, amikor a szomszédos országban rendesen megindulnak az orosz tankok.) Az emberarcú szocializmus nem nézi kiskorúnak a Konzervből házi kosztot olvasóját. Önöknek hány olyan szakácskönyvük van, amely kitér az iparosodás folyamatára és ezen belül a nők társadalmi szerepének változására? Mondott-e ilyet Jamie Oliver vagy Nigella bármelyik recept­könyvében: „Az ipari termelés növekedése következtében a nők foglalkoztatottsága egyre növekszik és ezért a második műszak munkájának megkönnyítésére a háziasszonyok figyelme is a tartósított élelmiszerek, elsősorban a konzervek felé irányul.”?

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Szergej Tyimofejev orosz költő: „Nem tudom, hogy a kortárs orosz kultúra hogyan fogja túlélni ezt az őrületet”

Idén magyarul is megjelent Replika című kötete, aminek lettországi kiadásához egy üres füzetet is kaptak az olvasók. Az Orbita nevű művészeti kollektíva egyik alapítóját videóköltészetről, kreatív könyvtervezésről, a kétnyelvű irodalomról és az Ukrajna elleni háború miatt megszakadt oroszországi kapcsolatokról is kérdeztük.