Szécsi Noémi: Nem és nem

Még jól jöhet

Egotrip

Nem tudom, hogy az életkoromból vagy a világ jelenlegi állapotából adódik-e, de közvetlen ismerőseimmel mostanában főleg a világvégéről beszélgetünk. Hogy egészen pontosan hol leszünk akkor, kinek a társaságában és mire tervezzük alapozni akkori létezésünket.

A világvége tetszőlegesen értelmezhető a klímakatasztrófa vagy a jelenlegi politikai status quo változásainak keretein belül, de a beszélgetés akkor igazán jó, ha kellő teret ad mindenki egyéni apokaliptikus vízióinak. A lényeg, hogy addig sem a járványról, a választásokról – vagy újabban a háborúról – társalgunk, ami önmagában is kész nyereség.

A világvégére való állandó készülődés – igen, tudok róla, hogy az ilyen emberekre külön elnevezés is van, de egyelőre nem akciótervként, csupán lelkigyakorlatként gondolok rá – fontossága mellett még valamiről mélyen meg vagyok győződve: minden látszólag értelmetlen tárgynak eljön egyszer a nagy pillanata, legyen az húszcentis rézdrót vagy angolnabőr retikül. Pedig minek halmoz fel az ember tárgyakat, ha egyre inkább az a kényszerképzete támad: talán olyan időintervallumba született bele, amikor egy ponton hirtelen mindent hátra kell majd hagynia? Amúgy is: mit nevezünk fölösleges tárgynak? Itt van például ez a kiadvány, amelyet a belső borítója szerint 1968 decemberében nyomtattak százezer példányban. A magas példányszám ellenére sem kívánták ingyen osztogatni, borítója szerint 3 forintot kértek érte. Joggal, hiszen ki ne adott volna meg akkoriban három forintot azért, hogy megtudhassa, hogyan kell kirántani „forró zsírban” a vagdalthús-konzervet. Érzem, hogy hirtelen csaptam bele – a forró zsírba. Haladjunk lassabban.

Amint azt jeleztem, 1968 decemberében járunk. A szűk egy évvel korábban megindult prágai tavaszt augusztusban fújták le a szovjetek. (Pár hét óta már az 1968 után születettek is tudják, milyen ez az érzés, amikor a szomszédos országban rendesen megindulnak az orosz tankok.) Az emberarcú szocializmus nem nézi kiskorúnak a Konzervből házi kosztot olvasóját. Önöknek hány olyan szakácskönyvük van, amely kitér az iparosodás folyamatára és ezen belül a nők társadalmi szerepének változására? Mondott-e ilyet Jamie Oliver vagy Nigella bármelyik recept­könyvében: „Az ipari termelés növekedése következtében a nők foglalkoztatottsága egyre növekszik és ezért a második műszak munkájának megkönnyítésére a háziasszonyok figyelme is a tartósított élelmiszerek, elsősorban a konzervek felé irányul.”?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.