Az Ausztria multikulturális kereteinek szétverése után alakult kis országokat túlzás nélkül tarthatjuk a népek kicsiny börtöneinek. Magukat ugyan nemzetállamoknak tartották, de az államalkotó nemzet néhol még a kétharmados többséget se tette ki. Az újonnan létrejött Csehszlovákiában több mint kétmillió német és majdnem egymillió magyar élt a konstruált csehszlovák nemzet mellett – ám összehasonlítva a térség más államaival, akár csak Kis-Ausztriával, Csehszlovákia kellemes, modern, liberális-demokratikus keretet és többé-kevésbé jólétet tudott biztosítani a polgárainak. Valódi többpártrendszerrel, alkotmánybírósággal, parlamenttel büszkélkedhetett, gazdasága fejlett volt. Nem véletlenül lohadt le hamar oly sok felvidéki magyar nemzeti büszkesége, amikor 1938 novembere után visszakerülhettek a 20. századi csehszlovák uralomból az urambátyámos, feudális magyar világba. Csehszlovákia minden baja ellenére a térség egyetlen országa volt, amelyre későbbi utódállamai is jogos büszkeséggel gondolhatnak vissza.
Ez többek között azon Tomáš Garrigue Masaryknak köszönhető, aki bár az I. világháború táján sokat hadovált a nemzet fontosságáról, mégiscsak hatott rá a Habsburg Közép-Európa multikulturális szemlélete. Hiába kötelezte el magát később a nemzetállam mellett (igaz, ellentétben a magyar nacionalistákkal, ő azt sohasem etnikai alapon fogalmazta meg), saját életrajza is a közép-európai sokszínűségről tanúskodik. Masaryk az osztrák koronatartományban, Morvaországban született, apja szlovák, anyja német származású volt. Akkoriban e nemzeti kategóriák persze egyáltalán nem voltak olyan egyértelműek és pláne fontosak, mint manapság. A nemzeti elkülönülés gondolata, az identitásválasztás kényszere – amint Pieter M. Judson vagy Tara Zahra bizonyítják esettanulmányaikban – még nem volt átütő.
Ha lehet hinni David Glockner cseh történésznek, Masaryk kapcsolata a Habsburg-múlttal még közvetlenebb, még személyesebb lehetett. Glockner Císařův president (A császár elnöke) címen, 2015-ben megjelent könyvében nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Masaryknak Ferenc József császár volt az igazi apja. Igen, jól olvasták. De miként kerülhetett 1849-ben a fiatal uralkodó olyan helyzetbe, hogy 1850 márciusán egy szegény, német származású nő, Theresia Kropaczek tőle szüljön gyereket?
Kropaczek ekkor harminckilenc éves volt, néhány éve tért vissza szülővárosába, Hodonínba (Göding) Bécsből, ahol szolgálólányként dolgozott. Gödingben rögtön álláshoz jutott (szintén cselédként), mégpedig a helyi Habsburg-birtokon. 1849 augusztusában Theresia már három hónapos terhes, amikor házasságot köt a szlovák származású Josef Masarykkal. Ugyanebben az időben az ifjú Ferenc József, aki előtte pár hetet töltött éppen a gödingi családi kastélyban, azt írja a naplójába, hogy „Kropaczek elintézve”. A feljegyzést Otakar Funda cseh történész állítólag húsz éve megtalálta egy bécsi levéltárban, de nem akarta vele a nemzeti kedélyeket borzolni.
Glockner 2015-ben azonban előáll a forrással, s igencsak merészen értelmezi. Szerinte a naplóbejegyzés egyértelműen azt bizonyítja, hogy Ferenc József a gödingi tartózkodása során ejtette teherbe Theresiát. A császár természetesen nem vállalhatta a gyereket, így gyorsan apát és férjet kellett találni. Ferenc József számára azzal lett „Kropaczek intézve”, hogy a nő hozzáment Josef Masarykhoz. A szlovák kocsist Mahly úr, egy magyar származású császári alkalmazott szemelte ki Theresiának. Josef jó tíz évvel volt fiatalabb Theresiánál, és volt már két fia. A házasság után hirtelen elindult az addig leginkább alkoholista foglalkozású Josef Masaryk karrierje: a fuvaros császári szolgálatba került. Glockner szerint mindez azt mutatja, hogy Ferenc József így akart gondoskodni a gyerekéről, Tomaš Masarykról. Ellentétben féltestvéreivel, Tomaš igen ambiciózus volt: alacsony származása ellenére is egyetemre került, jól tanult és végül professzor lett belőle. Már egyetemi tanulmányai alatt egy bécsi bankárnak, Ferenc József jó barátjának köszönhetően annyi apanázst kapott, amennyit egy morvaországi kerületi elöljáró keresett akkoriban. Maga Masaryk is leírja a naplójában, hogy gimnáziumi éveitől kezdve mintha egy óvó kéz segítené, főleg anyagilag.
Arról, hogy esetleg más lehetett az apja, már életében is suttogtak az emberek. Hol a helyi katolikus papban, hol egy zsidó búzakereskedőben vélték megtalálni az igazit – a császárra nem gondolt senki.
Ferenc József és Tomaš Masaryk életükben valószínűleg csak egyszer találkoztak egymással. Amikor 1907-ben megnyílt a demokratikusan választott bécsi parlament, Ferenc József az összes képviselőt, így Tomaš Masaryk professzort is üdvözölte. „Szóval Ön az, Masaryk úr” – nyújtott kezet neki a császár. Glockner még azon is elálmodozik, mi lett volna, ha a megreformált, demokratikus Habsburg-államnak Masaryk lehetett volna – a mije is? Uralkodója? Mindenképp hrabali fordulat lenne a történetben.
Glockner téziseit csak közvetett bizonyítékok támasztják alá. Tavaly év végén a cseh televízió ezért úgy döntött, hogy kideríti, tényleg Habsburg-gyerek-e az első csehszlovák elnök. Ferenc József apasági tesztjét végeznék el, amihez Masaryk DNS-vizsgálatára lenne szükség. Charlotta Kotíková, Masaryk Amerikában élő ükunokája azonban a leghatározottabban elutasítja ezt – és a cseh polgári jog értelmében egyenes ági leszármazott megtilthat DNS-vizsgálatokat. Magdalena Mikesková, a rakovníki Masaryk-múzeum igazgatója viszont sajnálja a döntést, mert – amint a prágai rádió francia adása idézi őt – „a múzeumlátogatók mind nagyon kíváncsiak arra, mi igaz az egészből”.
De talán nem kell DNS-vizsgálat ahhoz, hogy némi azonosságot mégiscsak lássunk Masaryk és Ferenc József között. Egészen más háttérből, egészen más korok gyerekeiként, de mindketten egy alapvetően multikulturális állam élén harcoltak a nacionalizmus vagy az antiszemitizmus ellen – és egyiküknek sem sikerült győznie. Ha nem is rokonok, de mindkettejüknek közép-európai sors jutott osztályrészül.
