Egotrip

Az elmúlt hetek egyik legérdekesebb olvasmánya az a tanulmány, amelyben a Political Capital szakértői - saját felméréseik alapján - megvonják a magyarországi "attitűd-szélsőségesség" aktuális mérlegét, beleillesztve az ekként kirajzolódó képet az európai nagytotálba. A társadalom azon csoportját tekintik a szerzők "attitűd-szélsőségesnek", melynek tagjai "fogékonyak a szélsőjobboldali ideológiákra és politikai üzenetekre".

Hiába lóg ki a ló lába, a nemzeti tőke ma is ütős politikai hívószó. És nemcsak a szabadságharcos nemzeti ünnepeken, hanem a hétköznapokon is, hiszen arra mindig jó, hogy leplezze saját restségünket, türelmetlenségünket, irigységünket.

A cím plágium. Orbán Viktor tartott e címmel beszédet 2011 decemberében. És valóban: hogyan függ össze a gazdasági növekedés a politikai sikerrel? Távolabbról kezdem.

Haza, nemzet és nyelv három egymástól válhatatlan dolog. (Parainesis, 1837) A nyelvművelés kritikusainak száma szépen megszaporodott az utóbbi években: immár szellemes, sőt alapos tanulmányok hosszú sora szól arról, hogy a nyelvművelés a nép ópiuma, puszta áltudomány, és persze hogy a nyelvművelők dilettánsok, illetve a hiszékenység vámszedői.

A makrogazdasági kérdések mellett mostanában kevesebbet hallunk a magyar állami vállalatok sikereiről. Az utóbbi hónapokban például eposzi küzdelemben aratott hősies győzelmet a negyedik mobilszolgáltató frekvenciájáért folytatott árverésen a Magyar Postából, az MVM-ből és az MFB-ből álló állami dream team.

Lázár János polgártárs - százezernyi módos polgárhoz hasonlóan - lehetőséget kapott rá, hogy ha volt neki frankhitele, a rajta keletkezett árfolyamveszteséget a hitelnyújtó bankjára hárítsa. A lehetőséget a Lázár János képviselő vezette kormánypárti frakció adta azzal, hogy megszavazta a bankokat kedvezményes végtörlesztés elfogadására kötelező (többek szerint jogsértő) törvényt, amelyet Rogán Antal egyéni képviselői indítványként, vagyis a jogszerűségi vizsgálat kormányzati szűrőjét megkerülve nyújtott be a parlamentnek.

Valahol Európában - gondolom, sokan emlékeznek még Radványi Géza 1947-es filmjére és a film szállóigévé vált címére. Kissé talányos cím ez persze, hiszen amit a vetítővásznon látunk, a sümegi várromot, a csendőruniformisát gondosan naftalinba tevő s egyelőre magát demokratikus hatósági tisztviselőnek álcázó szado-fasisztát etc., abból eléggé nyilvánvaló, hogy a történet nem "valahol", hanem Magyarországon játszódik.

Néhány nappal azután, hogy a HVG-ben fény derült a Schmitt Pál doktori disszertációját és Nyikolaj Georgijev bolgár sporttörténész tanulmányát - mostantól végérvényesen - összefűző kísérteties hasonlóságra, egy furcsa hír járta be a világot.

Önök is úgy érzik, hogy a közbeszéd teljesen összekuszálódott? Nem csak arról van szó, hogy a végletesen frontosodott felek nem hallják meg egymás érveit, és bonyolult gazdasági-társadalmi jelenségek árnyalt elemzése helyett csak két választást megengedő jelszavakat csapkodnak egymáshoz. A helyzet súlyosabb:

- Miért, te meglepődsz azon, hogy egy politikus hazudik? - kérdezte művelt pályatársam Gyurcsány Ferenc avasi kitelepülése fölötti háborgásomat hallva. - Nem az a baj, hogy kampányol, hanem az, hogy belehazudja a kamerába, hogy nem azt teszi - magyaráztam.

"Aztán Minarik otthagyja az egészet" Garas Dezső emlékének

Nemigen van olyan nemzet Európában, amely ne volna büszke szabadságharcos hagyományaira. Sőt az a helyzet, hogy körülöttünk jóformán mindenki éppen ezt tudja fölmutatni kitüntetett világfigyelmet érdemlő teljesítményként.

Amikor a boldog emlékezetű Girolamo Savonarola 1497. február 7-én Firenzében megrakatta a hívságok máglyáját, még nem tudhatta, hogy történelmet csinált.