Egotrip

A jó hentesnek biztos keze van. A csontok természetes tagolódását követve bárdjával egyenesen az ízületeket találja meg. Ugyanilyen biztos kézzel darabolja a jó filozófus a világot. A nyugati filozófiatörténet leghuszárosabb darabolását Descartes végezte el, aki az egész univerzumot egyetlen csapással kettőbe hasította úgy, hogy az egyik oldalon a kiterjedt dolgok (res extensa), míg a másikon a ki nem terjedt, vagy gondolkodó dolgok (res cogitans) találták magukat.

A múlt heti Narancs idézte - a nyilvánosság figyelmét a globális felmelegedés problémájára először felhívó - James Hansen professzor véleményét, aki a búcsúcédulák árusításához hasonlította a kvótakereskedelmet. Hanson alapvetően etikai kérdésnek látja a globális felmelegedés elleni küzdelmet. A szén-dioxid-kibocsátás problémája szerinte olyan, mint a rabszolgaság: a rabszolgaságot nem lehet 40 százalékkal csökkenteni. Magyarul a széntüzelésű erőműveket például le kell állítani, vagy legalábbis globális szén-dioxid-adót kellene kivetni rájuk.

S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött. Thököly út-Hungária körút sarok. De hol van a gyermek? "Ott egy barlang" - mondta Gáspár. "Meg ott" - mondta Boldizsár. "És ott is" - mondta Menyhárt. És elindultak, külön-külön, hogy megtalálják a gyermeket.

Anglia közelségének köszönhetően Franciaországban az elsők között kezdtek futballozni, mégis a franciák csatlakoztak utolsóként a futballnagyhatalmak sorába. Le Havre-ban az 1870-es évek elején rögbiztek és futballoztak, már 1894-ben bajnokot avattak (az angolok alapította párizsi Standard AC-ben egyetlen francia labdarúgó lépett csak pályára), mégis az 1970-es évek végéig, a Michel Platini nevével fémjelzett időszakig a francia labdarúgás jóformán csak epizódszerepet játszott Európában. Volt néhány kiemelkedő francia futballista és klubcsapat - mindenekelőtt az 50-es években két BEK-döntőn alulmaradó Stade Reimst, és a gárda két kiválóságát, Raymond Kopát és Just Fontaine-t kell megemlítenünk -, de jellemző, hogy francia klubcsapat először csak 1993-ban nyert európai kupát (a Marseille-t csehszlovák, magyar, svéd, román klubcsapatok is megelőzték).

"Gombár Csaba Erdei Ferencről (Tiszatáj); Végh: 56 volt az egyetlen győztes magyar forradalom; Eörsi verse az Életünkben - lásd papír: általánosítás; Andor Mihály általánosítás (lásd papír); Petri vers, általánosítás (lásd papír); Ki bombázta Kassát? - külpolitikai érdek; Csoóri: Jelenkor - általánosítás (lásd papír) Mészöly általánosítás (lásd papír); Dani az ÉS-ben [Csalog Zsolt írása]; Beteg lelkületű ország: Csoóri; A társadalom alkalmatlan: Orosz István (lásd papír); Tiszatáj: lengyel blokk." Ilyen listákon kapták meg az állambiztonsági szervezet tisztjei, mindenekelőtt a kulturális-ideológiai elhárítással foglalkozó III/III-asok a sajtóban megjelent "ellenzékieskedő" írások jegyzékét [az aláhúzás mindenütt tollal, az eredetin]. Az értékelések a pártközpont agitprop osztályán meg Aczél György dolgozószobájában születtek, onnan szálltak alá különböző bennfentességi szinteken a "kulturális műhelyekbe". Az itt közölt változatot az állambiztonsági szervezet tisztjei kapták. Ott voltak az alkalmazott szankciók is: "Forrás bevonása; Hatvany Dániel pártfegyelmije; Mozgó Világ 1981/3. bevonása, szerkesztő-váltás; Jovanovics Miklós, Faragó Vilmos fegyelmi; igazoló jelentés Jelenkortól, Életünk-től, Alföldtől." A szigorúan bizalmas iratokat K. természetesen csak 1989 decemberének utolsó napjaiban ismerhette meg, amikor Végvári József őrnagy a kezébe adta őket. De az idézett szövegek már megjelenésük pillanatában, 1981-ben ismertek voltak. S köztudott volt az is, hogy a szankciók, folyóiratszámok bevonása, a Mozgó Világ egész szerkesztőségének lecserélése, a második nyilvánosság szereplőinek folyamatos zaklatása nem sokat ér: a szabadság terjed, mint plafonon a vízfolt. A "papírokból" tehetetlenség érződik, egy béna Góliát elkeseredett fogcsikorgatása.

Most, hogy újabb átadás-átvételi aktusra készülődik kormány és ellenzéke, felidéződött bennem egy korábbi hasonló, de éppen fordított szereposztásban játszott előadás emléke, és megdöbbentő felismerésre jutottam: nem véletlenül ismerősek az elhangzó mondatok. Hisz' én ezt a darabot már láttam! Nem is egyszer!

A Hannover 96 és a német labdarúgó-válogatott 32 éves kapusa kedd este hannoveri otthonának közelében, mintegy 10 méterre a vasúti vágánytól leállította kocsiját, tárcáját az ülésen hagyta, majd a vágányon sétálva kivárta, hogy a regionális vonat elüsse. Nem esik. Nincs köd. Látni a napot: novemberi nap belédlátok / hiszen te fázol miért remegsz / tüzedre dobva nagykabátok Resti Kornél kicipzározott dzsekiben indul el.

Minden jobb amerikai politikai krimiben, még jóval a vértócsák és az autós üldözések előtt van egy jelenet, amelyben az érdekeit a törvényhozáson áthajtani akaró gátlástalan kapitalista és a vele szövetkező politikusok sötét összejátszása lelepleződik a néző előtt. Magyar politikai krimire egyre sem emlékszem az elmúlt évekből. A politikát tárgyaló más műfajokban - az internetes politikai elemzéseket követő fórumbejegyzések között és a kocsmai beszélgetésekben, úgy a hatodik korsó után - az egyik fő konklúzió azonban idehaza is ugyanaz: a politikát olyan, a pártok mögötti, a pártoknál, sőt a kormánynál is erősebb érdekcsoportok mozgatják, amelyek marionettként rángatják a képviselőket, fideszest, eszdéeszest, emeszpést, emdéefest egyaránt. Így van-e?

Múltkor népi vizekre eveztünk, szénás szitytyók és zsombékos turjányok közé kísértük el Rózsa Sándort, a betyárok fejedelmét. Most kozmopolita ellenpont következik, urbánus história, helyszíne az alföldi puszták vakszikje helyett a balparti Párizs. Hősünk sem magyar ember, bár hírben-hírhedettségben méltán a mi Sándorunkhoz mérhető alak: James Joyce ő, a modern regényírás fejedelme.

Különféle civil jogvédők időről időre felháborodottan számolnak be kutatási eredményeikről, miszerint roma honfitársainkat két-háromszor gyakrabban igazoltatják a rendőrök, mint másokat. Ebből arra következtetnek, hogy a rendőrök "véletlenszerű" igazoltatási gyakorlata valójában rasszista.

K. a '70-as évek első felében járt először Berlinben. Nyugat-Németországból érkezett, Kelet-Berlinből indult haza. A zsúfolt vonaton egy kiskatonával szemben kapott ülőhelyet. A katona beszélgetni akart, megkérdezte K.-t, honnan jön. K. elmondta, hogy Nyugat-Németországban volt. - Ön tehát a kapitalista külföldön járt - bólintott a katona. - El tudná mondani, milyen benyomásokat szerzett ott? K. nem jutott szóhoz a meglepetéstől, el nem tudta volna képzelni, hogy valaki egy effajta alkalmi beszélgetés során a hivatalos, mozgalmi nyelvet használja. A katona félreértette a hallgatását. - Ne nézze - mondta -, hogy egyenruha van rajtam. Mondja el bátran, mit tapasztalt. K. mormolt néhány banális mondatot, a beszélgetés elakadt, a katona Drezdánál leszállt. Később K. két huszonéves lánnyal elegyedett beszélgetésbe, elmesélte nekik előbbi élményét. A lányok nem nevettek, szemükben felszikrázott a gyűlölet. - Berlinben szolgál, és Drezdánál szállt le? Biztosan határőr (a Grenzer szót használták megvetően), egy rohadt szász. K. újból elképedt: a politikai ellenszenvnek ez a gyűlöletteli formája Magyarországon (akkor még) ismeretlen volt. A politikai ismeretszerzés rövid tanfolyamát egy harmadik beszélgetés tetőzte be. A negyvenes férfi valamilyen cirkuszi rendezvényszervező volt, gyakran utazott Budapestre. - Magyarországon - mondta - a cirkuszvállalatnál minden vezető zsidó. Képzelje el, minden vezető. Hát nem furcsa?

Az ágyból kikelve, éber állapotban az emberek többségének túl sok tennivalója van ahhoz, hogy eltűnődjön, biztosan ébren van-e. Kicsit rosszmájúan úgy is mondhatnánk, nagyon pihenten kell ébrednie az olyannak, aki efféle kérdésekkel akar foglalkozni. Ilyen pihenten kelők a filozófusok, akik tipikusan éppen a leginkább maguktól értetődő dolgokon szeretnek értetlenkedni. Némelyikük például azt állítja, hogy ha valaki a saját legjobb tudomása szerint most éppen járkál, jön-megy, teszi a dolgát, az önmagában még nem bizonyíték arra, hogy ébren van. Mert ugyanilyen jó tudomása ugyanilyen élményekről álmában is lehet bárkinek.

A pénz világában gyakori jelenség, hogy valami nem az, aminek látszik. Ráadásul itt olyannyira átláthatatlanok a dolgok a földi halandó számára, hogy még a pénzügyekben járatos embereket is könnyű megvezetni, pláne olyan kérdésekben, amelyek politikai célokra is alkalmasak. Ilyenkor a szakértőinek álcázott vitában a laikus közönség végül annak a pártjára áll, amelyik fél politikai hátországa szimpatikusabb a számára. Hasonlóan ahhoz, ahogyan napjaink fő dilemmája, az "oltassuk-e magunkat, vagy sem?" (eredendően szakmai) kérdés eldöntésénél történik (Ezeknek?!).

A franciák vízművének kurucos visszafoglalása (lásd cikkünket a 12-15. oldalon!) és a pénzügyi válság feltüzelte az állami tulajdonnal kapcsolatos érzéseket. Miért kellene privatizálni a vízműveket? A vízmű úgynevezett természetes monopólium: egy város vízszolgáltatásában csak rendkívüli áldozatokkal, az összes vízvezeték megduplázásával alakulhat ki verseny. Márpedig ha nincs verseny, akkor mi garantálná az alacsony árakat? Hiszen annyi példa van a káros vízmű-privatizációra: a magántulajdon ellenzői úgy húzgálják elő őket a világ egzotikus zugaiból, mint Eric von Däniken a földönkívüliek tevékenységének bizonyítékait. Ez az esettanulmány-jellegű megközelítés azonban nem segíti a magánosítás dilemmáinak megértését.