Egotrip

Vajda Mihály: Szókratész, a ki(nem)végzett

Újra „itthon”

Egotrip

Mintha csengettek volna…
– Szókratész!! Hát te hogy kerülsz ide? Hetek óta nem hallok rólad semmit – de már nem izgultam, megszoktam eltünedezéseidet, s különben is, neked semmi bajod nem történhet –, s egyszer csak megint itt, a Kavics utcában… Éppen itt… Na, kerülj beljebb! Nem volt baj a határon? Migránsnak nézhettek volna.

 – Néztek is. De aztán lyukat beszéltem a hasukba magyarul, s így beengedtek. Mi a fene bajotok van nektek a migránsokkal?

– Nekem aztán semmi. A vezér riogatja velük a népet. Keményen harcol a betolakodók ellen az EU-val, nehogy aztán az ilyen hazátlanok tönkretegyék a dicső nemzetet… Elég baj van az ilyen nemzetárulókkal, mint jómagam. De könyörögve kérlek, ne politizáljunk. Végtelenül unom. Ha egyszer a rendszerváltás adta ritka lehetőséget nem sikerült kihasználnunk, nem tehetünk már mást, mint hogy törődünk a magunk dolgával, legalább a magunk háza táján próbáljuk a dolgokat rendbe tenni.

– Látom, rosszkedved van.

– Dehogy. Megtanultam én már nem a reménynek élni. „A remény olyan csábító félelem, amely nem elégít ki” – mondotta Kierkegaard, és igaza volt. Nem remélem, hogy még megélek valami jobbat. Mennyi minden rémséget éltem már meg; s igyekszem nem azzal vigasztalni magam, hogy minden rémség elmúlik egyszer. Azt tanulgatom, hogy örüljek annak, ami kevés jót a jelenben megélek. Carpe diem – Horatiusnak van igaza. Igen, Szókratész, te, aki már évezredek óta mászkálsz az emberek között, bizonyára egyetértesz velem. Dehogy van nekem rosszkedvem: oly sok mindennek lehet örülni, még itt is, ahol ugyancsak sok mindenen lehet ma bosszankodni. Mit bosszankodni – dühöngeni!

– Hadd kérdezzek valamit tőled, barátom! Gondolom, nyugodtan nevezhetlek már barátomnak. Miért maradtál te itt, ebben az országban, amelynél – a magam tapasztalatai szerint is – sokkal jobb helyek vannak a világban? Jó pár hetet töltöttem New Yorkban, amelyről te is nagy szeretettel szóltál.

– Hallottál Vörösmartyról? Volt, amikor azt mondotta, hogy itt, mármint a magyar hazában, élned, halnod kell. Hát én elborzadok, ha ezeket a sorokat hallom. Már miért kellene itt élnem s halnom? Nem vagyok biztos benne, hogy tíz évvel később is megerősítette volna a Szózat szavait. Tíz évvel később, amikor Az emberek című versében azt írta, hogy „Az ember fáj a földnek (…) Az emberfaj sárkányfog-vetemény” – mintha már nem lett volna oly büszke magyar hazájára sem. Úgy tűnik, a magyar emberfajt is sárkányfogveteménynek tekintette már. Egyszóval eszem ágában sincs azt hinni, hogy itt élnem, halnom kell. Sokszor, már fiatalabb koromban is feltettem magamnak a kérdést, vajon miért maradtam itt. Jó néhányszor lett volna alkalmam odébbállni. Csodálkozni fogsz, Szókratészem a válaszomon. Azért, mert szeretek itt élni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Újabb menekülő kelet-európai politikus keres búvóhelyet Orbánnál

  • Domány András
Budapestről üzent Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyński-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?