Egotrip

Vajda Mihály: Szókratész, a ki(nem)végzett

Újra „itthon”

Egotrip

Mintha csengettek volna…
– Szókratész!! Hát te hogy kerülsz ide? Hetek óta nem hallok rólad semmit – de már nem izgultam, megszoktam eltünedezéseidet, s különben is, neked semmi bajod nem történhet –, s egyszer csak megint itt, a Kavics utcában… Éppen itt… Na, kerülj beljebb! Nem volt baj a határon? Migránsnak nézhettek volna.

 – Néztek is. De aztán lyukat beszéltem a hasukba magyarul, s így beengedtek. Mi a fene bajotok van nektek a migránsokkal?

– Nekem aztán semmi. A vezér riogatja velük a népet. Keményen harcol a betolakodók ellen az EU-val, nehogy aztán az ilyen hazátlanok tönkretegyék a dicső nemzetet… Elég baj van az ilyen nemzetárulókkal, mint jómagam. De könyörögve kérlek, ne politizáljunk. Végtelenül unom. Ha egyszer a rendszerváltás adta ritka lehetőséget nem sikerült kihasználnunk, nem tehetünk már mást, mint hogy törődünk a magunk dolgával, legalább a magunk háza táján próbáljuk a dolgokat rendbe tenni.

– Látom, rosszkedved van.

– Dehogy. Megtanultam én már nem a reménynek élni. „A remény olyan csábító félelem, amely nem elégít ki” – mondotta Kierkegaard, és igaza volt. Nem remélem, hogy még megélek valami jobbat. Mennyi minden rémséget éltem már meg; s igyekszem nem azzal vigasztalni magam, hogy minden rémség elmúlik egyszer. Azt tanulgatom, hogy örüljek annak, ami kevés jót a jelenben megélek. Carpe diem – Horatiusnak van igaza. Igen, Szókratész, te, aki már évezredek óta mászkálsz az emberek között, bizonyára egyetértesz velem. Dehogy van nekem rosszkedvem: oly sok mindennek lehet örülni, még itt is, ahol ugyancsak sok mindenen lehet ma bosszankodni. Mit bosszankodni – dühöngeni!

– Hadd kérdezzek valamit tőled, barátom! Gondolom, nyugodtan nevezhetlek már barátomnak. Miért maradtál te itt, ebben az országban, amelynél – a magam tapasztalatai szerint is – sokkal jobb helyek vannak a világban? Jó pár hetet töltöttem New Yorkban, amelyről te is nagy szeretettel szóltál.

– Hallottál Vörösmartyról? Volt, amikor azt mondotta, hogy itt, mármint a magyar hazában, élned, halnod kell. Hát én elborzadok, ha ezeket a sorokat hallom. Már miért kellene itt élnem s halnom? Nem vagyok biztos benne, hogy tíz évvel később is megerősítette volna a Szózat szavait. Tíz évvel később, amikor Az emberek című versében azt írta, hogy „Az ember fáj a földnek (…) Az emberfaj sárkányfog-vetemény” – mintha már nem lett volna oly büszke magyar hazájára sem. Úgy tűnik, a magyar emberfajt is sárkányfogveteménynek tekintette már. Egyszóval eszem ágában sincs azt hinni, hogy itt élnem, halnom kell. Sokszor, már fiatalabb koromban is feltettem magamnak a kérdést, vajon miért maradtam itt. Jó néhányszor lett volna alkalmam odébbállni. Csodálkozni fogsz, Szókratészem a válaszomon. Azért, mert szeretek itt élni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."