A nyelvtan nemzeti egyentankönyvei természetesen lehetnének remekművek is, de nem azok. A szerzők tévedéseinél súlyosabb probléma az, hogy a sorozat köteteibe irdatlan mennyiségű tananyagot, adatot zsúfoltak bele. Nem gondolták át azt sem, hogy mi a Magyar nyelv című tankönyv célja. Magától értetődne, hogy első helyen a készségfejlesztés, továbbá a „modern nyelvi ismeretek” átadása áll, és persze az is, hogy a könyvek használói olyan kompetenciákat sajátíthassanak el, amelyeket elvár tőlük a társadalom.
Az utóbbihoz tartozik például a helyesírás, amelyről egy kolléga egykor megjegyezte:
„A helyesírás nemzeti önazonosságunk része, látható, őrizhető jele, a nemzet összetartó kapcsa, olyan, mint a magyar zászló vagy a himnusz” (Magyar Nyelvőr, 1999). Kétségtelen, hogy a magyar ember piacképességét csökkenti, ha úniót ír (unió helyett), túristát (turista helyett), szöllőt (szőlő helyett), presztizst (presztízs helyett), ha overált (overall helyett), viszont pullovert (pulóver helyett), sőt még azt sem tudja, hogy a fridzsider „helyes” írásmódja mindmáig frizsider. Az anyanyelvi oktatásnak ezért visszatérő és örök témája a helyesírás.
A tankönyvsorozat első kötete külön fejezetben tárgyalja a helyesírás elveit (25 oldalon a 9. osztály kötetében). Ha ezt a tömény fejezetet a tudást szomjúhozó, tizennégy (!) éves diák netán meg akarja tanulni, úgy érezheti magát, mintha magas cukortartalmú, hígítás nélküli málnaszörpöt fogyasztana. Nekem sem könnyű olvasmány ez a szöveg, bár ötször annyi idős vagyok, mint a nebulók, és ötven éve foglalkozom nyelvészettel. Helyesírási szabályzatunkat egyébként eddig háromszor alakították át, és olykor apró műtéteket is hajtottak végre rajta, pl. már jogosultak vagyunk az árboc szót árbócnak, Vietnamot pedig Vietnámnak írni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
