Egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Kinek a nyelvtana?

Egotrip

Oktatási Hivatalunk szakértői megalkották a gimnáziumok 9–12. osztálya számára a magyar nyelvtan új tankönyveit (Magyar nyelv, NAT 2020). Mostanra már, úgy tűnik, hivatalos konszenzus az, hogy nincs ezekkel a könyvekkel semmi baj, bár a balliberálisok persze most is csak tüszkölnek és fintorognak.

A nyelvtan nemzeti egyentankönyvei természetesen lehetnének remekművek is, de nem azok. A szerzők tévedéseinél súlyosabb probléma az, hogy a sorozat köteteibe irdatlan mennyiségű tananyagot, adatot zsúfoltak bele. Nem gondolták át azt sem, hogy mi a Magyar nyelv című tankönyv célja. Magától értetődne, hogy első helyen a készségfejlesztés, továbbá a „modern nyelvi ismeretek” átadása áll, és persze az is, hogy a könyvek használói olyan kompetenciákat sajátíthassanak el, amelyeket elvár tőlük a társadalom.

Az utóbbihoz tartozik például a helyesírás, amelyről egy kolléga egykor megjegyezte:

„A helyesírás nemzeti önazonosságunk része, látható, őrizhető jele, a nemzet összetartó kapcsa, olyan, mint a magyar zászló vagy a himnusz” (Magyar Nyelvőr, 1999). Kétségtelen, hogy a magyar ember piacképességét csökkenti, ha úniót ír (unió helyett), túristát (turista helyett), szöllőt (szőlő helyett), presztizst (presztízs helyett), ha overált (overall helyett), viszont pull­overt (pulóver helyett), sőt még azt sem tudja, hogy a fridzsider „helyes” írásmódja mindmáig frizsider. Az anyanyelvi oktatásnak ezért visszatérő és örök témája a helyesírás.

A tankönyvsorozat első kötete külön fejezetben tárgyalja a helyesírás elveit (25 oldalon a 9. osztály kötetében). Ha ezt a tömény fejezetet a tudást szomjúhozó, tizennégy (!) éves diák netán meg akarja tanulni, úgy érezheti magát, mintha magas cukortartalmú, hígítás nélküli málnaszörpöt fogyasztana. Nekem sem könnyű olvasmány ez a szöveg, bár ötször annyi idős vagyok, mint a nebulók, és ötven éve foglalkozom nyelvészettel. Helyesírási szabályzatunkat egyébként eddig háromszor alakították át, és olykor apró műtéteket is hajtottak végre rajta, pl. már jogosultak vagyunk az árboc szót árbócnak, Vietnamot pedig Vietnámnak írni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.