Akad azonban még egy ok, amiről eddig nem esett szó. Az a műfaj, amiben Soros majdnem negyven éve aktív, az ideológia által vezérelt filantrópia, legtöbbünk számára idegen, érthetetlen és ezért gyanús műfaj.
Az értelmiségitől nem vesszük zokon azt, hogy a világnézete diktálja, mit írjon az újságba vagy kutasson a könyvtárban, milyen művészeti produkciót állítson színpadra, melyik alapítványhoz vagy akár céghez szegődjön el dolgozni. Következetes baloldali publicista, nemzeti érzelmű előadóművész, környezetvédő aktivista – ezt teljességgel elfogadjuk. De a filantrópia sajátos, idegen terrénum.
Kezdjük távolabbról. Mihez kezdene a nyájas olvasó a lottó ötösön nyert sok százmillió forintjával? A túlnyomó többség kifizetné tartozásait, szép házat, kellemes autót venne, elutazna ide-oda, esetleg felmondana a munkahelyén és a kamatokból a kedvteléseinek élne; netán megsegítené a rokonait is, vagy a gyerekeinek hagyná örökül a pénzt. Közgazdásznyelven szólva: fogyasztásra, esetleg halasztott fogyasztásra költené. És ha a családtagokon, barátokon kívül másoknak is szánna belőle valamennyit, leginkább valami létező, fontosnak tartott ügyet, szervezetet támogatna: az énekkart, ahol egykor maga is tag volt, a gyereke iskoláját, netán városa hajléktalanjait.
De mihez kezdene, ha nem egymillió euró (durván háromszázmillió forint) hullana az ölébe, hanem tízezerszer ennyi pénz fölött rendelkezne? Ez az a nagyságrend, amit Soros György a 70-es évek vége óta eladományozott. Ekkora ház, ilyen exkluzív túra nincs a világon (bár a luxustermékek gyártói igyekeznek felzárkózni). Nyilván akad olyan, akinek telhetetlenségében háromezer pár cipő sem lenne elég, mint Imelda Marcosnak, és ha valaki gyermekrajzok helyett Cézanne-festményeket lógatna a nappalija falára, balatoni vitorlását pedig százötven méteres luxusjachtra cserélné, az sem ússza meg olcsón. De vannak páran, akiknek elég Cézanne-t múzeumban nézegetni, a jachton meg csak tengeribetegséget kapnának. És a fenti extravaganzák hiányának okán kevesebbet is hallunk róluk – a szupergazdagok között is meglepően sok a viszonylag kevéssé telhetetlen.
Ők mit kezdjenek az irdatlan sok pénzükkel?
Olyasmit is vehetnek rajta, ami nekünk, közönséges lottónyerteseknek eszünkbe se jutna, pedig tudjuk, hogy van piaca. Például a további gazdagodást megalapozó politikai befolyást. Jól tudjuk, hogy a politika, a tehetősebb kormányok hogyan használják az általuk csepegtetett segélyeket a támogatott államok befolyásolására: minden szegény ország minden ENSZ-szavazáson ezerszer megfontolja, szembemenjen-e fő donorai, az Egyesült Államok vagy Japán érdekeivel. De ez nem csak államok privilégiuma, nem csak ők váltják a sok pénzt emberek, közösségek feletti hatalomra. Az óriásvállalatokat tulajdonló személyek, családok a megmondhatói, hogy egy-két profi lobbistával és nagyvonalú kampánytámogatásokkal mi mindent el lehet érni Washingtonban vagy Brüsszelben, Berlinben, vagy Budapesten. És a sok pénzen lehet hallgatást venni vagy bosszút, ahogy rajongást és tapsot is. Még össznépi tiszteletet és társadalmi megbecsülést is. A Rockefellerek nevét, akik annak idején kíméletlenül letaposták versenytársaikat, vagy a maffiát felbérlő Annenbergekét most az Egyesült Államok legnagyobb múzeumainak adományozói között látjuk, aranybetűkkel márványtáblákra vésve. Egy jól elhelyezett adomány hamar lovagi címet fialhat Angliában is.
Ám csak azért, mert Dagobert bácsi aranyhalmain ülnek, ne vitassuk el a szupergazdagoktól, hogy emberbaráti céljaik is lehetnek. Sőt, mivel fogyasztási vágyaikat vagyonuk pár százalékából kényelmesen kielégíthetik, hamarabb követhetik nemes céljaikat és távolabb érhetnek, mint a családját kétkezi agymunkájával etetni kényszerülő tollforgató vagy előadóművész. E célok lehetnek merőben konvencionálisak, mint az éhezők táplálása vagy a betegek gyógyítása, s ez mit sem von le az adományozás értékéből. De a szupermilliárdosoknak lehetnek más jellegű, sokkal személyesebb, a saját, személyes világlátásukból, netán személyes mániájukból fakadó, ám ugyancsak emberbaráti céljaik is. A kombájnörökösnő Katharine McCormick pénze nélkül csak sokkal később sikerült volna kifejleszteni a fogamzásgátló tablettát. A fegyver- és vegyianyag-gyáros John M. Olin alapítványa az amerikai joggyakorlatot térítette konzervatív irányba; Jurij Milner orosz mágnás pedig nemrég arra áldozott százmillió dollárt, hogy az emberiség értelmes élet után kutató apró űrhajókat küldjön az Alfa Centauri általános irányába.
S ha belegondolunk – ez önmagában nemhogy nem gonoszság, hanem éppenséggel az, amit az elveit követő, benső énjétől irányított, felelős dollármilliárdostól elvárhatunk. Ahelyett, hogy elcézanne-ozza, elhajókázza vagy a gyerekeire hagyja a pénzét, inkább arra áldozza, hogy a saját világnézete szerint legfontosabb altruista célokat előmozdítsa. Ezek minden további nélkül lehetnek ellentétesek a mi saját világképünkkel vagy az emberbarátságról alkotott elképzeléseinkkel: a baloldali polgár Olinra néz ferde szemmel, az abortuszellenes katolikus pedig McCormickot kárhoztatja. (És Jurij Milner is adhatná értelmesebb dolgokra a pénzét, mint a kis zöld emberkék hajkurászására, nemde?)
De hogy ezért kinevezni őket minden gonoszság megtestesítőjének…?
Nincs okunk félni az ideológiavezérelt nagybani filantrópiától. Sőt tanuljuk meg a leckéjét. Soros György ideálja a nyílt, szabad társadalom, s alapítványai – túl azon, hogy közvetlenül is sokat és sokféleképpen áldoznak a szegénység és az emberi szenvedés enyhítésére – ezért, ennek az ideálnak a szolgálatában folyósítanak ösztöndíjakat, támogatnak emberi jogi szervezeteket, nemzetközi tudományos és egyéb kapcsolatokat. Ezért jött létre a CEU is. Akinek pedig nem tetszik az, ami mellett ő kiáll, a közjót más ideológiával szolgálni igyekvő szervezetek felkarolásával szállhat be a nemes csatába. S ez nem csak a szupergazdagok kiváltsága. Elvégre néhány ezer forintunk erejéig nekünk is hatalmunkban áll az általunk legfontosabbnak gondolt, legbensőbb elveinkből fakadó célokért áldozni – legyen az a szeretet üzenetének terjesztése, a magyar sajtó szabadságának megóvása vagy az emberi tudás bővítése.
Tízezer kis Sorosból csak nehezebb mumust faragni.
