Egotrip

Váradi Balázs: Csak semmi politika!

Bitcoinok és megawattok

Egotrip

Korábban e hasábokon igyekeztem bemutatni a kriptovaluták és a „termelésükhöz” szükséges, nyitott, mindenki által nyilvántartott és ellenőrizhető blokkláncok elvarázsolt világát. 

(Lásd: Bizalom, vagyon, varázslatMagyar Narancs, 2021. február 4. és Gépdollár, Magyar Narancs, 2021. február 11.)

Azt állítottam lelkesen, hogy ezek a rendszerek nem függnek bank vagy állam kényétől-kedvétől. Arról is írtam, hogy aki vállalkozik a részvételre a blokklánc (köztük a két legnagyobb, a Bitcoin és az Ethereum) közösségi előállításában (amit validálásnak hívnak), annak az a dolga, hogy jóváhagyja a folyton keletkező új információkat (például arról, kinél mennyi kriptovaluta van épp), illetve szavazzon arról, melyik legyen a blokklánc érvényes ága, és melyik a tévedésből vagy manipulációként megjelenő, de érvénytelen változat. Arról is írtam, hogy ehhez elvben csak egy számítógépre és internet-hozzáférésre van szüksége. Meg energiára, teszem hozzá most: a rendszer által generált bitcoinokhoz/etherekhez nagy áramigényű számítástömeggel járó matematikai feladatok megoldására kell befognia a gépét. Ez a hivatalosan proof-of-work mechanizmusnak, köznyelvileg bányászatnak hívott tevékenység jó esetben garantálja, hogy meg lehessen bízni a rendszerben.

Csakhogy globálisan gigantikus energiafelhasználással jár: a Bitcoin évente 116, az Ethereum durván 50 terawattórájába kerül az emberiségnek. Ezek komoly mennyiségek: a Bitcoiné Hollandia, az Ethereumé Peru éves összfelhasználásával vetekszik: a kettő együtt több mint Thaiföldé. A kriptovaluták fenntartásával járó csillagászati áramfogyasztás (és a csak erre befogott, sőt kifejezetten erre a célra gyártott és optimalizált számítógépek előállításának költségéről még nem is beszéltünk) nem csak azokat sokkolja, akik csak ürügyet keresnek arra, hogy miért vethessék meg ezt a neoliberális, nemzetietlen és igazából érthetetlen spekulációt, amin mindig mások gazdagodnak meg. A villanyszámla azokat is mellbe vágja, akik bár nyitottak a technológiai fejlődés és az önszerveződő piac határán kifejlődő egzotikus újdonságokra, nem szeretnék, ha azok hozzájárulnának Földünk erőforrásainak felhabzsolásához.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.