Várhegyi Éva: Ekotrip

Bízz bennem!

Egotrip

Elégedett lehet a pénzügyminiszter, hiszen ráharaptunk a csalira: a nekünk szánt, Magyar Állampapír Plusz elnevezésű új államkötvényből már az első héten rekordértékben, több mint 500 milliárd forintért vásároltunk. Ha így megy tovább, akár teljesülhet is a kitűzött cél, hogy „öt év alatt megduplázódjon a lakossági állampapírok állománya, és így 2025 után már csak forintadóssága maradjon az országnak”. Mert, szól az érvelés, ha az államadósságot zömében magyar polgárok hitelezik, akkor stabilabbá válik a finanszírozás és csökken az ország külső sérülékenysége.

A kincstár régóta a bankbetéteket überelő, infláció feletti prémiumot ígérő kamatokkal csábít minket saját kötvényei megvásárlására. Most, nem éppen fair módon, azt a verseny­előnyt is megszerezte, hogy a június 1. után kibocsátott állampapírok kamata után már akkor sem kell megfizetnünk a 15 százalékos forrásadót, ha nem tesszük azokat tartós befektetési számlára. Az államadósság belföldi finanszírozását a kormány mellett a jegybank is kiemelt célként kezeli: már 2014-ben életbe léptette saját „önfinanszírozási” programját, amely a hazai bankokat igyekezett állampapír-vásárlásra késztetni. Ne tőlem kérdezzék, hogy ez miként volt összeegyeztethető azzal a másik nemes céllal, hogy a bankok hitelnyújtással élénkítsék a gazdaságot.

Ez a probléma a kincstári ösztönzőknél is fennáll. Ha a kormány mindinkább a lakossággal óhajtja meghiteleztetni az adósságát, akkor a vállalatok és háztartások beruházásaitól vonja el a belföldi forrásokat. Pedig a felzárkózásra esélyt adó és egyúttal a pénzügyi egyensúlyt sem felborító gyors növekedés fenntartásához nem elég a megtakarításokat ösztönözni, hanem azokat a gazdaságot felpörgető beruházásokhoz kell terelni. Ha a lakosság és a bankszektor döntően az államot finanszírozza, akkor a vállalatok csak külföldi eladósodással juthatnak elegendő forráshoz, amivel jottányit sem mérséklődne az ország külső sérülékenysége.

Az MNB és a kormány roppant büszke rá, hogy 2012 után leépült az ország külső eladósodása és azon belül a devizaadósság, és e sikerre alapozzák terveiket. Csak arról feledkeznek meg, hogy ez elsősorban a nagyvonalú uniós támogatásoknak volt köszönhető, amelyek nemcsak ingyenes forrásként szolgáltak, hanem tetemes devizabeáramlással is együtt jártak. Ennek és a hazai vállalatok visszafogott – a jövőt illető bizalmatlanságot tükröző – beruházásainak tudható be, hogy az ország évek óta külső finanszírozási többletet produkál, vagyis végső soron a külföldet hitelezi.
A magyar gazdaságnak ma nem az a fő gondja, hogy külföldiek vagy belföldiek hitelezik-e az államadósságot, hanem hogy van-e elegendő, a növekedést tartósan tápláló beruházási projekt az országban.

A lakossági állampapírok a kormány számára kétségtelenül nagyobb biztonságot jelentenek, mintha döntően külföldiek (jellemzően befektetési és nyugdíjalapok) kezében koncentrálódna az államadósság. Utóbbiak ugyanis hajlamosabbak rá, hogy a kockázat erősödésére gyorsan reagálva, tömegesen adják el papírjaikat, amivel az új kibocsátásoktól elvárt hozamokat is megnövelik. Forintadósság esetén az állam a devizaárfolyam kockázatától is mentesül.

Ám hátulütői is vannak az államadósság lakossági finanszírozásának. A devizakockázat helyébe ilyenkor a nagyobb kamatkockázat lép be, hiszen ha gyengül a forint, automatikusan emelkednek a forintbefektetésektől elvárt hozamok. A lakosság ráadásul jellemzően rövidebb időre adja kölcsön a pénzét, mint a hosszabb távra befektető intézmények (például nyugdíjalapok), és jobban szereti a változó, mint a rögzített kamatozást. Ezért gyakrabban kell új állampapírokat kibocsátani, a mindenkori piaci helyzet függvényében új feltételekkel. A lakossági finanszírozást megdrágítja, hogy ugyanazon összeg megszerzése macerásabb, mint kevesebb nagybefektető esetében. Ne tévesszen meg minket, hogy a Magyar Államkincstár ingyen vezeti számláinkat és jutalékot sem kér, hiszen a költségeit eleve a mi adóinkból állja.

Bízz bennem! – lehetne a jelszava a Magyar Állampapír Plusz néven debütált új konstrukciónak. A június 3-tól jegyezhető kötvény sávos kamatozással ösztökél arra, hogy minél hosszabb ideig tartsuk benne a pénzünket: az első évben félévente, majd évente 0,5 százalékponttal emelkedik az éves kamat 3 százalékról induló mértéke. Ha öt évig megőrizzük a papírt, akkor az utolsó évben már 6 százalékot zsebelhetünk be, és éves átlagban közel 5 százalékkal gyarapodhat a pénztárcánk. A jól csengő kamatígéret és az adómentesség mellé még egy csáberőt is kapott az új papír: minden év végén ingyenesen, tőkeveszteség nélkül lehet kiszállni belőle: a teljes befektetett összeget visszakapjuk, megfejelve az időarányos kamattal.

Csupán abban kell hinnünk, hogy az infláció nem lépi át nagyobb mértékben a kamat induláskor rögzített 3 százalékos szintjét. Mert ha mégis, akkor elolvadhat a beígért szép hozam. Az új papírok ezért nagyobb bizalmat követelnek meg tőlünk, mint inflációkövető társaik, a Prémium és a Bónusz fantázianevű állampapírok, amelyek a mindenkori tényleges infláció fölött kínálnak előre rögzített kamatprémiumot. Az új papírnál nemcsak azt kell elhinnünk, hogy az állam állja a szavát, és esedékességkor kifizeti a kamatokat, lejáratkor pedig visszafizeti a tőkét, hanem azt is, hogy minden erejével igyekszik tartani a 3 százalékos inflációs ígéretét.

Az állam ritkán megy úgy csődbe, hogy a saját valutában keletkezett adósságát nem fizeti ki, hiszen adókivetéssel növelheti a bevételeit, takarékossági intézkedésekkel pedig csökkentheti a kiadásait. Igaz, ezzel politikai kockázatot vállal, hiszen nem szeretünk minket sanyargató pártokra szavazni. Ám szükség esetén, a neki gazsuláló jegybank segítségével, bevetheti a bankóprést, amivel kisebb-nagyobb mértékben elinflálhatja az adósságát. Bár ezzel rontja a saját hitelképességét (ki bízná megtakarítását olyan kormányra, amely korábban elkártyázta a pénzünk egy részét?), de még mindig kevésbé, mintha csődöt jelentene, és egyáltalán nem fizetné vissza az adósságát. Így hát a saját valutában, de rögzített kamatok mellett eladósodott állam papírjai sem jelentenek számunkra tuti biztonságot.

Persze, mihez képest? Akár áldhatjuk is a kormányt azért, hogy a csábító állampapírokkal igyekszik megvédeni minket a Mészáros-birodalom terjeszkedésével mind kockázatosabbá váló hazai részvénypiac veszélyeitől. A Konzum és az Opus júliusban várható fúziója nyomán a magyar tőzsde ötödik legnagyobb szereplője jöhet létre, benne egy sor, állami megrendelésekkel éltetett céggel, amelyek értéke sokkal inkább függ a politikai széljárástól, mint a piaci sikertől. Még jó, hogy az óvatos duhajok számára nyitva áll a kincstár az ilyen részvényeknél mégiscsak biztonságosabb papírjaival.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Kaland a Botondok házában

Amikor megláttuk szegény doktor Szabót Szentkirályi Alexandra csomagtartójába gyömöszölve, kifacsart végtagokkal, az első reakciónk, mint minden rendes embernek, a segíteni akarás volt. Szabadítsuk ki doktor Szabót menten! – buzgott fel mindannyiónkban a tettvágy. Igen ám, de hogyan?

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Az új Közel-Kelet

A Hamász és a Hezbollah után Izrael utolsó nagy ellenfelét is katonai eszközökkel kényszerítené térdre. Az iráni nukleáris ambíciók jövőjén túl immár a teheráni rendszer fennmaradása is kérdéses.