Várhegyi Éva: Ekotrip

Bízz bennem!

Egotrip

Elégedett lehet a pénzügyminiszter, hiszen ráharaptunk a csalira: a nekünk szánt, Magyar Állampapír Plusz elnevezésű új államkötvényből már az első héten rekordértékben, több mint 500 milliárd forintért vásároltunk. Ha így megy tovább, akár teljesülhet is a kitűzött cél, hogy „öt év alatt megduplázódjon a lakossági állampapírok állománya, és így 2025 után már csak forintadóssága maradjon az országnak”. Mert, szól az érvelés, ha az államadósságot zömében magyar polgárok hitelezik, akkor stabilabbá válik a finanszírozás és csökken az ország külső sérülékenysége.

A kincstár régóta a bankbetéteket überelő, infláció feletti prémiumot ígérő kamatokkal csábít minket saját kötvényei megvásárlására. Most, nem éppen fair módon, azt a verseny­előnyt is megszerezte, hogy a június 1. után kibocsátott állampapírok kamata után már akkor sem kell megfizetnünk a 15 százalékos forrásadót, ha nem tesszük azokat tartós befektetési számlára. Az államadósság belföldi finanszírozását a kormány mellett a jegybank is kiemelt célként kezeli: már 2014-ben életbe léptette saját „önfinanszírozási” programját, amely a hazai bankokat igyekezett állampapír-vásárlásra késztetni. Ne tőlem kérdezzék, hogy ez miként volt összeegyeztethető azzal a másik nemes céllal, hogy a bankok hitelnyújtással élénkítsék a gazdaságot.

Ez a probléma a kincstári ösztönzőknél is fennáll. Ha a kormány mindinkább a lakossággal óhajtja meghiteleztetni az adósságát, akkor a vállalatok és háztartások beruházásaitól vonja el a belföldi forrásokat. Pedig a felzárkózásra esélyt adó és egyúttal a pénzügyi egyensúlyt sem felborító gyors növekedés fenntartásához nem elég a megtakarításokat ösztönözni, hanem azokat a gazdaságot felpörgető beruházásokhoz kell terelni. Ha a lakosság és a bankszektor döntően az államot finanszírozza, akkor a vállalatok csak külföldi eladósodással juthatnak elegendő forráshoz, amivel jottányit sem mérséklődne az ország külső sérülékenysége.

Az MNB és a kormány roppant büszke rá, hogy 2012 után leépült az ország külső eladósodása és azon belül a devizaadósság, és e sikerre alapozzák terveiket. Csak arról feledkeznek meg, hogy ez elsősorban a nagyvonalú uniós támogatásoknak volt köszönhető, amelyek nemcsak ingyenes forrásként szolgáltak, hanem tetemes devizabeáramlással is együtt jártak. Ennek és a hazai vállalatok visszafogott – a jövőt illető bizalmatlanságot tükröző – beruházásainak tudható be, hogy az ország évek óta külső finanszírozási többletet produkál, vagyis végső soron a külföldet hitelezi.
A magyar gazdaságnak ma nem az a fő gondja, hogy külföldiek vagy belföldiek hitelezik-e az államadósságot, hanem hogy van-e elegendő, a növekedést tartósan tápláló beruházási projekt az országban.

A lakossági állampapírok a kormány számára kétségtelenül nagyobb biztonságot jelentenek, mintha döntően külföldiek (jellemzően befektetési és nyugdíjalapok) kezében koncentrálódna az államadósság. Utóbbiak ugyanis hajlamosabbak rá, hogy a kockázat erősödésére gyorsan reagálva, tömegesen adják el papírjaikat, amivel az új kibocsátásoktól elvárt hozamokat is megnövelik. Forintadósság esetén az állam a devizaárfolyam kockázatától is mentesül.

Ám hátulütői is vannak az államadósság lakossági finanszírozásának. A devizakockázat helyébe ilyenkor a nagyobb kamatkockázat lép be, hiszen ha gyengül a forint, automatikusan emelkednek a forintbefektetésektől elvárt hozamok. A lakosság ráadásul jellemzően rövidebb időre adja kölcsön a pénzét, mint a hosszabb távra befektető intézmények (például nyugdíjalapok), és jobban szereti a változó, mint a rögzített kamatozást. Ezért gyakrabban kell új állampapírokat kibocsátani, a mindenkori piaci helyzet függvényében új feltételekkel. A lakossági finanszírozást megdrágítja, hogy ugyanazon összeg megszerzése macerásabb, mint kevesebb nagybefektető esetében. Ne tévesszen meg minket, hogy a Magyar Államkincstár ingyen vezeti számláinkat és jutalékot sem kér, hiszen a költségeit eleve a mi adóinkból állja.

Bízz bennem! – lehetne a jelszava a Magyar Állampapír Plusz néven debütált új konstrukciónak. A június 3-tól jegyezhető kötvény sávos kamatozással ösztökél arra, hogy minél hosszabb ideig tartsuk benne a pénzünket: az első évben félévente, majd évente 0,5 százalékponttal emelkedik az éves kamat 3 százalékról induló mértéke. Ha öt évig megőrizzük a papírt, akkor az utolsó évben már 6 százalékot zsebelhetünk be, és éves átlagban közel 5 százalékkal gyarapodhat a pénztárcánk. A jól csengő kamatígéret és az adómentesség mellé még egy csáberőt is kapott az új papír: minden év végén ingyenesen, tőkeveszteség nélkül lehet kiszállni belőle: a teljes befektetett összeget visszakapjuk, megfejelve az időarányos kamattal.

Csupán abban kell hinnünk, hogy az infláció nem lépi át nagyobb mértékben a kamat induláskor rögzített 3 százalékos szintjét. Mert ha mégis, akkor elolvadhat a beígért szép hozam. Az új papírok ezért nagyobb bizalmat követelnek meg tőlünk, mint inflációkövető társaik, a Prémium és a Bónusz fantázianevű állampapírok, amelyek a mindenkori tényleges infláció fölött kínálnak előre rögzített kamatprémiumot. Az új papírnál nemcsak azt kell elhinnünk, hogy az állam állja a szavát, és esedékességkor kifizeti a kamatokat, lejáratkor pedig visszafizeti a tőkét, hanem azt is, hogy minden erejével igyekszik tartani a 3 százalékos inflációs ígéretét.

Az állam ritkán megy úgy csődbe, hogy a saját valutában keletkezett adósságát nem fizeti ki, hiszen adókivetéssel növelheti a bevételeit, takarékossági intézkedésekkel pedig csökkentheti a kiadásait. Igaz, ezzel politikai kockázatot vállal, hiszen nem szeretünk minket sanyargató pártokra szavazni. Ám szükség esetén, a neki gazsuláló jegybank segítségével, bevetheti a bankóprést, amivel kisebb-nagyobb mértékben elinflálhatja az adósságát. Bár ezzel rontja a saját hitelképességét (ki bízná megtakarítását olyan kormányra, amely korábban elkártyázta a pénzünk egy részét?), de még mindig kevésbé, mintha csődöt jelentene, és egyáltalán nem fizetné vissza az adósságát. Így hát a saját valutában, de rögzített kamatok mellett eladósodott állam papírjai sem jelentenek számunkra tuti biztonságot.

Persze, mihez képest? Akár áldhatjuk is a kormányt azért, hogy a csábító állampapírokkal igyekszik megvédeni minket a Mészáros-birodalom terjeszkedésével mind kockázatosabbá váló hazai részvénypiac veszélyeitől. A Konzum és az Opus júliusban várható fúziója nyomán a magyar tőzsde ötödik legnagyobb szereplője jöhet létre, benne egy sor, állami megrendelésekkel éltetett céggel, amelyek értéke sokkal inkább függ a politikai széljárástól, mint a piaci sikertől. Még jó, hogy az óvatos duhajok számára nyitva áll a kincstár az ilyen részvényeknél mégiscsak biztonságosabb papírjaival.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.