Piac és állam
A The Economist szeptember hetedikén megjelent száma megfogalmazta a kérdést: szereti-e a magyar kormány a piacgazdaságot? A cikkíró végigpásztázott azokon a jelenségeken, amelyek okot adhatnak a gyanúra, hogy kormányunk nem mindig és nem mindenhol szereti a piacot, és vázolta vízióját arról, hogy a választások közeledtével felerősödhet a kormányzati törekvés az állam gazdasági szerepének továbberősítésére. Végül megnyugtatta az olvasót, hogy aggodalomra igen, de kétségbeesésre nincs ok, hiszen a magyar gazdaság már kellően liberalizált.
Az ember persze olyan, hogy ha megnyugtatják, attól csak idegesebb lesz. Azon kezd morfondírozni, hogy jó, jó, tényleg van itt egy pofás magángazdaság, de mi van akkor, ha a terebélyesedő állami szektor fojtogatni kezdi, ha kiszorítja a nagyon is véges piacról, vagy ha az állami intézkedések kedvezőtlen hatásai miatt fogja magát, és máshol keresi boldogulását. Londonból nézve ez a szeptember 11. előtti, nyugalmasabb napokon sem látszott katasztrófának, Budapestről, Győrből, Nyíregyházáról nézve viszont azt követően is.
Aztán azon is eltöpreng az ember, hogy hiába van egy csomó piacgazdasági és jogállami törvényünk, ha éppen a kormány veszi ezeket rendre semmibe. A The Economist újságírójával szemben a honpolgárt nemcsak az aggasztja, hogy kormánya nem szereti a piacot, hanem az is, hogy az államot sem mindig és mindenhol. Akkor például semmiképp, amikor éppen őt vegzálja. Amikor az Állami Számvevőszék törvénysértéssel vádolja, azzal vág vissza: jogállamban neki is joga olyan zárszámadást készíteni, amilyet akar. Arra a vádra, hogy a kormánynak nincs felhatalmazása rá, hogy a költségvetési törvény elfogadása után létrehozott pénzkereteket utólag hagyassa jóvá a parlamenttel, a pénzügyminiszteri válasz egyszerűen ennyi: ez jogi vita, amit a jogászoknak kell tisztázni (Figyelő, szeptember 13-19.). A kérdés, hogy akkor mi a csudáért működik a parlament ellenőrző szerveként az ÁSZ, fel sem vetődik.
Igaz, csak olyan piszlicsáré ügyről van szó, hogy a nagyobb gazdasági növekedés miatt befolyt többletből a kormány 75 milliárdot eldugott egy letéti számlára, miközben tavalyi kiadásként elszámolta, pedig csak az idén költötte el. Az ÁSZ szerint többszörösen is törvényt sértett a kormány. Szerinte a kormánynak se a többletbevételek felhasználására, se a jóváhagyott költségvetési előirányzatok növelésére nincs felhatalmazása, a költségvetési törvényben nem szereplő kiadások teljesítésére meg csak veszélyhelyzetben van lehetősége. (Érthető módon az ÁSZ nem minősítette vészhelyzetnek a Reorg Apport és az MVM tőkehiányát, aminek pótlására az összeg felét költötték.) De arra sem volt joga a kormánynak, hogy ezt a pénzt letéti számlára helyezze, és hogy ezzel az összeggel növelje a költségvetés hiányát.
Mellesleg azt is szóvá tette az ÁSZ, hogy a kormány a tavalyi zárszámadási törvényben olyan jövőbeli kötelezettséget vállalt (például 63 milliárd forintnyi MÁV-adósság elengedésével), ami a költségvetési törvény módosítását igényelte volna. Ma már persze csak mosolygunk ezen az apróságon, hiszen az idén 285 milliárd forintos többletbevétel miatt kellene módosítani a kétéves költségvetést. De ezt most sem teszi meg a kormány, hanem önzetlenül magára vállalja a pénz önkényes elköltésének nehéz feladatát, és az idei zárszámadással utólag szentesíti a törvénytelenül felhasznált pénzt. Az ÁSZ-nak így legalább nem lesz sok dolga a jövő évi jelentésével: elég lesz a számokat átírnia, a törvénysértések megfogalmazása egyszerűen átkopizható.
Úgyhogy nem olyan egyértelmű piac és állam viszonya. Ha az állam én, a kormány vagyok, akkor szeretem, és hatalmát mind nagyobbra kívánom terjeszteni. Ha más az állam (például az ÁSZ), akkor nem szeretem, és nem is vagyok hajlandó alávetni magam törvényeinek. Ha a piacon az én haverjaim seftelnek, ha ők szórnak el a szabályokat, áthágva négymilliárdokat országimázsra, akkor nem engedek állami beleszólást. Ha viszont más próbálna a piacon megélni, akkor jöjjön az erős állam. Nem olyan nehéz ezt a logikát megérteni.
Akkor van nagy baj, ha végképp összekeverednek a dolgok. Mint mondjuk a tőzsde ügyében, amikor a kormány az egyik lelkével az államszocializmust, a másikkal meg a piacot próbálja életre lehelni. Miután előbbi lelkétől vezérelve már minden elképzelhetőt megtett a fontos piaci intézmény elsorvasztása érdekében, másik lelke sugallatára azon kezd gondolkodni, hogyan tudná állami eszközökkel feltámasztani. Miután a piacot negligáló árszabályozással letörte a Mol meg a gyógyszergyárak árfolyamát, miután meggondolatlanul kivetett adóval az utolsó kisbefektetőt is eltántorította a tőzsdéről, miután tekintélyes vagyon tulajdonosaként semmit nem tett azért, hogy privatizációval élénkítse a tőzsdét, hirtelen felkiált: majd én felvirágoztatom! Összehozok egy príma frigyet Varsóval meg Prágával, és rögvest megnő forgalom! A választópolgárok voksairól és az adóbevételemről persze nem mondok le, de ami nem kerül nekem semmibe, meg nem is az én hatásköröm, abba minden erőmet bedobom. Lássátok, mennyire szeretem a piacot! Jobban már csak azt az államot, amely személy szerint én, a kormány vagyok.
