Várhegyi Éva: Ekotrip

  • 2001. szeptember 27.

Egotrip

A The Economist szeptember hetedikén megjelent száma megfogalmazta a kérdést: szereti-e a magyar kormány a piacgazdaságot? A cikkíró végigpásztázott azokon a jelenségeken, amelyek okot adhatnak a gyanúra, hogy kormányunk nem mindig és nem mindenhol szereti a piacot, és vázolta vízióját arról, hogy a választások közeledtével felerősödhet a kormányzati törekvés az állam gazdasági szerepének továbberősítésére. Végül megnyugtatta az olvasót, hogy aggodalomra igen, de kétségbeesésre nincs ok, hiszen a magyar gazdaság már kellően liberalizált.

Piac és állam

A The Economist szeptember hetedikén megjelent száma megfogalmazta a kérdést: szereti-e a magyar kormány a piacgazdaságot? A cikkíró végigpásztázott azokon a jelenségeken, amelyek okot adhatnak a gyanúra, hogy kormányunk nem mindig és nem mindenhol szereti a piacot, és vázolta vízióját arról, hogy a választások közeledtével felerősödhet a kormányzati törekvés az állam gazdasági szerepének továbberősítésére. Végül megnyugtatta az olvasót, hogy aggodalomra igen, de kétségbeesésre nincs ok, hiszen a magyar gazdaság már kellően liberalizált.

Az ember persze olyan, hogy ha megnyugtatják, attól csak idegesebb lesz. Azon kezd morfondírozni, hogy jó, jó, tényleg van itt egy pofás magángazdaság, de mi van akkor, ha a terebélyesedő állami szektor fojtogatni kezdi, ha kiszorítja a nagyon is véges piacról, vagy ha az állami intézkedések kedvezőtlen hatásai miatt fogja magát, és máshol keresi boldogulását. Londonból nézve ez a szeptember 11. előtti, nyugalmasabb napokon sem látszott katasztrófának, Budapestről, Győrből, Nyíregyházáról nézve viszont azt követően is.

Aztán azon is eltöpreng az ember, hogy hiába van egy csomó piacgazdasági és jogállami törvényünk, ha éppen a kormány veszi ezeket rendre semmibe. A The Economist újságírójával szemben a honpolgárt nemcsak az aggasztja, hogy kormánya nem szereti a piacot, hanem az is, hogy az államot sem mindig és mindenhol. Akkor például semmiképp, amikor éppen őt vegzálja. Amikor az Állami Számvevőszék törvénysértéssel vádolja, azzal vág vissza: jogállamban neki is joga olyan zárszámadást készíteni, amilyet akar. Arra a vádra, hogy a kormánynak nincs felhatalmazása rá, hogy a költségvetési törvény elfogadása után létrehozott pénzkereteket utólag hagyassa jóvá a parlamenttel, a pénzügyminiszteri válasz egyszerűen ennyi: ez jogi vita, amit a jogászoknak kell tisztázni (Figyelő, szeptember 13-19.). A kérdés, hogy akkor mi a csudáért működik a parlament ellenőrző szerveként az ÁSZ, fel sem vetődik.

Igaz, csak olyan piszlicsáré ügyről van szó, hogy a nagyobb gazdasági növekedés miatt befolyt többletből a kormány 75 milliárdot eldugott egy letéti számlára, miközben tavalyi kiadásként elszámolta, pedig csak az idén költötte el. Az ÁSZ szerint többszörösen is törvényt sértett a kormány. Szerinte a kormánynak se a többletbevételek felhasználására, se a jóváhagyott költségvetési előirányzatok növelésére nincs felhatalmazása, a költségvetési törvényben nem szereplő kiadások teljesítésére meg csak veszélyhelyzetben van lehetősége. (Érthető módon az ÁSZ nem minősítette vészhelyzetnek a Reorg Apport és az MVM tőkehiányát, aminek pótlására az összeg felét költötték.) De arra sem volt joga a kormánynak, hogy ezt a pénzt letéti számlára helyezze, és hogy ezzel az összeggel növelje a költségvetés hiányát.

Mellesleg azt is szóvá tette az ÁSZ, hogy a kormány a tavalyi zárszámadási törvényben olyan jövőbeli kötelezettséget vállalt (például 63 milliárd forintnyi MÁV-adósság elengedésével), ami a költségvetési törvény módosítását igényelte volna. Ma már persze csak mosolygunk ezen az apróságon, hiszen az idén 285 milliárd forintos többletbevétel miatt kellene módosítani a kétéves költségvetést. De ezt most sem teszi meg a kormány, hanem önzetlenül magára vállalja a pénz önkényes elköltésének nehéz feladatát, és az idei zárszámadással utólag szentesíti a törvénytelenül felhasznált pénzt. Az ÁSZ-nak így legalább nem lesz sok dolga a jövő évi jelentésével: elég lesz a számokat átírnia, a törvénysértések megfogalmazása egyszerűen átkopizható.

Úgyhogy nem olyan egyértelmű piac és állam viszonya. Ha az állam én, a kormány vagyok, akkor szeretem, és hatalmát mind nagyobbra kívánom terjeszteni. Ha más az állam (például az ÁSZ), akkor nem szeretem, és nem is vagyok hajlandó alávetni magam törvényeinek. Ha a piacon az én haverjaim seftelnek, ha ők szórnak el a szabályokat, áthágva négymilliárdokat országimázsra, akkor nem engedek állami beleszólást. Ha viszont más próbálna a piacon megélni, akkor jöjjön az erős állam. Nem olyan nehéz ezt a logikát megérteni.

Akkor van nagy baj, ha végképp összekeverednek a dolgok. Mint mondjuk a tőzsde ügyében, amikor a kormány az egyik lelkével az államszocializmust, a másikkal meg a piacot próbálja életre lehelni. Miután előbbi lelkétől vezérelve már minden elképzelhetőt megtett a fontos piaci intézmény elsorvasztása érdekében, másik lelke sugallatára azon kezd gondolkodni, hogyan tudná állami eszközökkel feltámasztani. Miután a piacot negligáló árszabályozással letörte a Mol meg a gyógyszergyárak árfolyamát, miután meggondolatlanul kivetett adóval az utolsó kisbefektetőt is eltántorította a tőzsdéről, miután tekintélyes vagyon tulajdonosaként semmit nem tett azért, hogy privatizációval élénkítse a tőzsdét, hirtelen felkiált: majd én felvirágoztatom! Összehozok egy príma frigyet Varsóval meg Prágával, és rögvest megnő forgalom! A választópolgárok voksairól és az adóbevételemről persze nem mondok le, de ami nem kerül nekem semmibe, meg nem is az én hatásköröm, abba minden erőmet bedobom. Lássátok, mennyire szeretem a piacot! Jobban már csak azt az államot, amely személy szerint én, a kormány vagyok.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.