Fideszes értelmezéstan

  • Kálmán C. György
  • 2014. január 24.

Első változat

A Szabadság téri szobor értelmezéséről két, egymásnak látszólag ellentmondó, de egylényegű álláspontja van a vezető kormánypártnak. Hermeneutikai fejtegetés következik.

Régi, kedves témám nekem a mindenkori kormány hermeneutikai pallérozottsága; hogyan értenek (vagy nem értenek) bizonyos dolgokat a politika (és az állam) legfelső vezetői, hogyan magyaráznak (vagy épp vonulnak vissza a magyarázattól); miféle elvek, hagyományok vagy alkalmi ötletek irányítják értelmezéseiket.

Most rögtön két végletre lehettünk figyelmesek, egyidejűleg és ugyanabból a körből.

Az egyik az, amelyik szinte végtelen szabadságot enged az értelmezésnek; a szóban forgó tárgy (csaknem) bármit jelenthet. (Műtárgynak azért inkább nem nevezném.) Az interpretáció vagy az alkotó, vagy a hivatott műértelmező dolga: ő mondja meg, hogy amivel a szemlélő (olvasó, hallgató) találkozik, hogyan volna értelmezhető. Javaslatot tesz, és ha ez elég meggyőző, érthető, vonzó, akkor beleépül – hagyományként – a tárgy értelmezéstörténetébe, megkerülhetetlen lesz mintegy, külön erőfeszítést kell tenni – és nyomós érveket, hasonlóképpen meggyőző ellenértelmezéseket – kell felvonultatni ahhoz, hogy más interpretációt fogadtassunk el.

Remekül érzékeli ezt a hermeneutikai problémát Rogán polgármester, aki a megépülő Szabadság téri emlékmű értelmezését máris magára vállalta. Kifejtette, hogy „az emlékmű nem értelmezi újra a magyar történelmet, minden áldozat emlékének szól. Azok, akik a deportálásokban részt vettek, nem áldozatok, tehát róluk nem szól az emlékmű”. Az értelmezés tehát egyrészt kijelöli az emlékmű funkcióját (valakik „emlékének szól”, illetve valakikről „szól”), majd megjelöli e „szólás” tartalmát: „minden áldozat”. (Később: „több százezer zsidó és több tízezer nem zsidó származású magyar áldozat”.) Hogy maga a tárgy hogyan támasztaná alá ezt az értelmezést, arról nem beszél – így nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy a kört akár kibővítsük a szőke MÁV-alkalmazottak, a többgyermekes köztisztviselők vagy a korán elhalt háziállatok körével: akár az ő emlékükről is „szólhat” az emlékmű, ha van rá igény.

Hogy efféle kétség föl ne vetődhessen, a megfelelő értelmezést a polgármester-hermeneuta időtálló táblán kívánja rögzíteni: eszerint „a mű a nácizmus minden áldozatára emlékezik”. Ráébredt, hogy – mint a remekművek esetében mindig is, márpedig ő nyilván remekműnek tekinti ezt a tárgyat – az értelmezések száma végtelen, az interpretációk korlátozhatatlanok és kiszámíthatatlanok (a „szobor szimbolikájába mindenki azt magyaráz bele, amit akar”). S mert ő elkötelezettje a magyar emberek szellemi épülésének, egy percre sem szeretne senkit bizonytalanságban tartani, a helyes elemzést rögtön mellékeli is. Minden más – tévedés, szédelgés, hazugság.

Egészen más utat választ a miniszterelnök, aki levelében egyenesen elutasít minden spekulációt a tárgy lehetséges interpretációjáról – szerinte ugyanis itt nincs mit magyarázni, a tárgy az, ami. (Ahogyan Halász államtitkár egyik kedvenc szerzője, Roland Barthes jellemezte ezt a fajta hermeneutikát: „Racine az Racine.”) „E tekintetben Magyarország Alaptörvénye egyértelműen és szilárdan foglal állást. Alig hinném, hogy az áldozatok emléke felé tett főhajtás bármilyen magyarázatot igényel. Ez emberség és nem politikai nézetek vagy pártállás kérdése.” Aki tehát emberséges ember, az jól érti, amit érteni kell – és fordítva, aki nem, az nem emberséges, de legalábbis a politikai nézetek vagy pártállások foglya. Minden magyarázat, minden töprengés azon, hogy vajon milyen jelentést kell tulajdonítanunk a tárgynak, annak a jele, hogy emberségünk fogyatékos – olyan homályos tevékenységekbe bonyolódunk, amelyek a tárgy tiszta, átlátható mivoltához méltatlanok, egyenesen beszennyezik azt.

Mármost igaz persze, hogy ez a két fajtája az értelmezésnek – a végtelenség megértése és a magyarázattól való visszavonulás – látszólag ellentmond egymásnak. Amiben mégis azonosak, az a lehetséges interpretációk radikális korlátozása. Rogán táblája és Orbán elhessentése: ugyanaz. A tárgy ezt és ezt jelenti, kész, passz. Mást ne gondoljon senki, másként ne értelmezzen senki. Mi megmondjuk – mi mondjuk meg –, mi mit jelent.

Ha tetszik: erre is emlékeztet a Szabadság téri emlékmű.

Neked ajánljuk