Egy Fidesz-hívő egyesület már halasztaná a választásokat

  • narancs.hu
  • 2021. március 15.

Fekete Lyuk

Újabb sziporkák a Honfoglalás 2000 Egyesülettől. 

A viccesebbnél viccesebb közleményeiről ismert Honfoglalás 2000 Egyesület újabb gyöngyszemmel szórakoztatta március 15-én a Magyar Távirati Iroda olvasóit, a nemzeti hírügynökség ugyanis rendre a széles közönség elé tárja a szervezet sziporkáit. 

Az egyesület onnan lehet ismerős, hogy korábban Nobel-békedíjat akart adatni Vlagyimir Putyin orosz elnöknek és Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, a 2018-as választások előtt azt szerette volna, ha a Fidesz 75 százalékkal nyeri a választásokat, és bár 2019-ben összerúgták a port a békemeneteket szervező CÖF-CÖKA-val, továbbra is aktívak, tavaly azért lobbiztak már áprilisban, egy hónappal a járvány kitörése után, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos kapja meg a legmagasabb állami kitüntetést

Az egyesület most újabb ötlettel állt elő, és "azt javasolja a kormánynak, hogy a jövő évi választásokat hat hónappal (esetleg egy évvel) halasszák el, ugyanis a kampány és maga a választás nem az országot érintő kérdésekről fog szólni".

Az egyesület szerint ugyanis a járvány túlságosan eltereli az emberek figyelmét a választásokról: "A pártoknak, a polgároknak fel kell készülni a fontos megméretésre, meg kell ismernünk a pártok programjait (gazdaság, oktatás, egészségügy, kultúra, stb.) de a Covid járvány akkor még valószínűleg velünk fog élni, ezért a vádaskodás fog dominálni, nem a sorsfordító kérdések kifejtése. Meggyőződésünk, hogy a járványról, a vakcinákról, a halottak számáról, stb. fog szólni a kampány."

Ezért azt kérik, hogy "a kormány módosítsa a választási törvényt, nem veszítünk, de sokat nyerhetünk, ha nyugodt légkörben - a járványt magunk mögött hagyva, megerősödve, felelős polgárokként, megfontoltan járulunk az urnákhoz".

A Honfoglalás 2000 Egyesület közleményeiben viszont az a jó, hogy eddig a szervezet egyik ötlete sem valósult meg. 

Figyelmébe ajánljuk

Gyúlnak a fények

  • - minek -

Szép számmal akadnak olyanok a popvilágban, akiknek tinédzserként hull az ölükbe a világhír, míg mások hosszú időn át, sok kitérővel küzdenek meg a sikerért, s ha látszólag későn rajtoltak is, mégis mindig akkor érnek oda a célhoz, amikor kell.

Kabuki Kőbányán

  • Kiss Annamária

A 19. századi Japán egyik leghíresebb írója, IV. Namboku Curuja kabuki színműve nyomán Silviu Purcărete a román nyelvű Radu Stanca Nemzeti Színházban 2018-ban rendezte meg ezt az előadást, hogy még abban az évben elnyerje vele a román színházi szövetség (UNITER) díját, három kategóriában is.

Utcazene

Mint egy hatásvadász romantikus szimfónia, a BMC Ligeti-fesztiválja is a végére tartogatta a nagy csúcspontokat. (Az első beszámolónkat lásd: Haj, ifjúság, Magyar Narancs, 2023. június 1.) A Ligeti találkozik Kurtággal című koncertet Pierre Charial produkciója nyitotta. A 80 éves, hórihorgas, mutatványosra emlékeztető kintornás még Ligetivel dolgozta ki a mester jó néhány darabjának átiratát.

Megkérték Gyulát

„Hivatali visszaélés miatt feljelentést teszek, mert két tanú egybehangzó állítása szerint hamis tanúzással akart a NER engem és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest »lecsukatni«” – ezt írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalára, miután a hvg.hu a nyomozati iratokat idézve megírta, Fidesz közeli macherek („üzletemberek”) és politikusok hogyan akarták lejáratni Bajnai Gordon volt miniszterelnököt és Budapest jelenlegi városvezetését.

A majdnem szentté avatott ember

Két évvel ezelőtt az azóta megboldogult Transindex.ro munkatársaként interjút készítettem Böjte Csabával. Az interjúban Böjte az abúzusokat szenvedett és a traumát feldolgozni képtelen gyerekeket „fonnyadt almáknak” nevezte, akikből „pálinkát főznek”. 
A szerzetes a beszélgetés egy pontján dühöngve felállt, és faképnél hagyott.

Hinni kell benne

Családostul a nyilvánosság előtt éli az életét a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt Joób Márton önkormányzati képviselő, és azért küzd, hogy ne ítéljék el. Politikusként a senki földjére került, de a következő választáson is indulni akar.

Eskü, hogy megadom

Majdnem a duplájára emeli a kormány júliustól a kamatadót, az állampapír továbbra is adómentes lesz. Bár racionálisan az állampapír a legjobb befektetés, a befektetők mégis menekülnek tőle. Vajon miért? És jó megoldás-e ez ellen az adóemelés?