Rejtélyes közleményben tudatta a kereszténykonzervatív hírportál, hogy megszakítja a munkát Bese atyával

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 7.

Fekete Lyuk

De hogy miért, arra nem térnek ki.

Már csak az nem értesült a NER által felkarolt katolikus pap botrányáról, aki nem akart, vagy aki fideszes. Ahogy arról mi is beszámoltunk, Bese Gergő atya, aki korábban megáldotta a Karmelita kolostort, a Megafon irodáját és a Pesti Srácok szerkesztőségét, titokban melegorgiákra járt és pornográf filmben is szerepelt egy akta szerint, amit legfelsőbb fideszes körökben vezettek róla.

A Narancs.hu derítette ki, hogy Bese tette a dunavecsei egyházközség világi elnökévé a gyermekbántalmazás miatti nyomozásban érintett iskolaigazgatót is.

A kormányhoz kötődő, annak családbarát és kirekesztő üzeneteit tolmácsoló vasárnap.hu, ahogy más fideszes sajtótermékek sem, nem számolnak be az ügyről.

A vasárnap.hu-n egy kurta közlemény szerepel: „A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke felfüggesztette papi szolgálata alól Bese Gergő Pétert. A vasarnap.hu szerkesztősége ezzel megegyezően felfüggeszti Bese Gergő szerzői működését a lapnál.”

Hogy miért függesztették fel az atyát, arról a vasárnap.hu olvasói nem fognak tudni. Pedig ez volt az a portál, ahol Bese Gergő atya kifejtette, hogy az apa férfi, az anya nő: „Ma, minden híresztelés ellenére, nem lehet pótolni egyik nemet se az élet számos területén, leginkább a családban, gyermeknevelésben. Egy kedves barátom mondta a férfi lelki napunkon, hogy ha Isten úgy akarta volna, hogy önállóan, bármelyik nem képes lenne a szaporodásra (nő + nő; férfi + férfi), megadta volna a lehetőséget, de nem így tette. Férfi és nő együtt képesek társai lenni Istennek a teremtésben. Ennyi. Nincs mit tovább mondani!” Azóta a cikk sem elérhető.

Bese egy másik keresztény portálnak, a 777.hu-nak (amelynek 2022-ig munkatársa volt)

úgy fogalmazott: „,,Azért tartják annak, mert mindenhol a túlfűtött szexualitással találkozol: nem tudsz megnézni úgy egy filmet, hogy ne legyen benne öt szexjelenet, nem tudsz megnézni úgy egy rajzfilmet sem, hogy ne legyenek benne szexuális utalások. Ha a csapból is ez folyik, akkor elhiszed, hogy enélkül nem lehet élni, pedig igenis lehet.”

Bese egyike volt azoknak a katolikus papoknak, akik kifejezetten ellenségesen léptek fel az egyházból kilépő, majd coming outoló Hodász Andrással szemben. Hodász kilépése után bocsánatot kért a hívektől, akik nem tudhatták róla, hogy meleg.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.