Bond halad a korral meg egy rászabott Aston Martinnal, saját korosztályából is vigaszt nyújt egy asszonynak (Monica Bellucci), de Léa Seydoux-t is neglizsére vigasztalja, miközben valahol a sivatagi messzeségben Christoph Waltz fenekedik nagy erőkkel és a tőle megszokott manírokkal. Business as usual – ahogy mondani szokás, a rajongók most még gyorsan lemeccselik, hogy ez most Craig második vagy harmadik legjobb Bondja az eddigi négy közül, aztán jön még egy kör, amikor a Connery/Lazenby/Moore/Dalton/Brosnan alkotta nagy egészbe kell elhelyezni az új produkciót.
| ||
A végítéletnél alighanem az olyan múltidéző csecsebecsék is pontot jelentenek, mint a főgonosz macskája vagy a főgonosz verőemberének hasonlatossága más, korabeli verőemberekhez. Ám ha eltekintünk a macskától és a Bond-történelem többi házikedvencétől, Sam Mendes – immár második – Bond-filmjében is pont az a jó, ami már a Casino Royale-ban fel lett Bondilag találva. Persze jó az is, hogy fél Mexikót le kellett zárni egy helikopteres akcióhoz, de ez jövőre már mit se számít, amikor Mexikó egészét zárják majd le Bourne vagy a Mission Impossible kedvéért. Ami viszont jövőre is jó lesz ebből, a Craig-korszak e kései darabjából, hogy Bondot néha ismét kirángatják a komfortzónájából, magyarul jól elverik, vagy más módon köpnek bele a martinijába. Ezek azonban múló pillanatok csupán egy olyan filmben, mely látványosan a Skyfall körüli jóindulatból kíván megélni. Annyira azért nem nagy dicséret, hogy a Spectre egy unalmasnak sosem unalmas, tisztes iparos munka.
A Fórum Hungary bemutatója
