Egy thriller akkor jó, ha a benne kibontakozó fenyegetés legalább egy picit személyesen is megérinti a nézőt. El tudja képzelni, hogy jön utána a cápa vagy a rosszarcú fegyveres, hogy a függöny, amely mögött a sorozatgyilkos rejtőzik, egészen olyan, mint otthon. Továbbá: a bonyodalom csak egy icipicit, csak egy apró részletében tér el attól a valóságtól, amit nevezett néző maga körül naponta megél, ám ez az apró eltérés szörnyű konzekvenciákhoz vezet. A rossz thriller előállítójából viszont éppen a mértéktartás képessége hiányzik.
Ez a film azonban nem csak azért vacak, mert az expozíció teljesen hamis (tíz év múlva az Egyesült Államok csodásan prosperáló, nyugodt és biztonságos ország lesz - ezt azonban az évente egyszer legálisan engedélyezett és "megtisztulásként" dicsőített szabad gyilkolásnak köszönheti). Mert a kibontakozás ezerszer végigjátszott klisék mentén halad (az Amerikai Család biztonságosnak vélt otthonába - egy menekülő áldozatot követve - mégis behatolnak, s kezdődik a vérfürdő, de a család végül nem adja ki az üldözöttet, hanem ellenáll). A zárlat hamis humanizmusa nevetséges. Mindenekelőtt azért, mert az író-rendező nem átall direkt gesztusokat, jeleneteket, fordulatokat, figurákat lenyúlni olyan klasszikusokból, mint a Mechanikus narancs vagy a Furcsa játék. A filmet elkövető James DeMonaco nemcsak író-rendezőként darabos és igénytelen, de nézőként is korlátolt. Még csak nem is sejti, miről is szólnak az említett s itt gátlástalanul felhasznált filmek.
Forgalmazza a UIP-Duna Film
