„Arbuckle már egy ideje kinézte magának Virginiát. Fel is kérte, legyen a partnernője az egyik komédiájában. Ragaszkodott hozzá, hogy egy barátja elhozza a lányt a partijára, hogy együtt ünnepeljék a Paramount stúdióval kötött új, hárommillió dolláros szerződését… 1921. szeptember 5-ének délutánján a parti még javában tartott. Negyed négy táján a pizsamában és fürdőköpenyben flangáló Arbuckle megragadta Virginiát, és a kapatos modellt az 1221-es lakosztály hálószobája felé terelte.” (Kenneth Anger: Hollywood Babylon)
„Ashley Judd színésznő, elmondása szerint, 1997-ben egy Beverly Hills-i hotelszobában találta magát Harvey Weinsteinnel. Mr. Weinstein nem viselt mást, csak egy fürdőköpenyt. Ms. Judd (49) a Timesnak úgy nyilatkozott, hogy a producer arra kérte, nézze őt, amíg zuhanyozik. Weinstein többszöri visszautasítás ellenére sem tágított, masszázsra, vállmasszírozásra igyekezett rávenni a színésznőt.” (The New York Times)
Fürdőköpenyes férfiak
Fatty [Dagi] Arbuckle-t ma úgy ismerjük, mint Hollywood első szexbotrányának főszereplőjét, és ez akkor is így van, ha a mai napig nem tisztázott, mi is történt valójában az 1221-es lakosztályban. Egy biztos: Virginia Rappet nem sokkal az ominózus parti után kórházba szállították, ahol a modellből lett színésznő hamarosan meghalt, Arbuckle-t pedig, a némafilmkorszak korpulens burleszksztárját bíróság elé állították. Bár később felmentették (a hivatalos vád emberölés volt), a nemi erőszak vádját sosem sikerült lemosnia magáról. A hollywoodi történetírásban Arbuckle hírhedt esetével kezdődik a szexuális visszaélések máig tartó, fürdőköpenyes férfiakkal teli fejezete.
Ashley Judd 29 éves volt, amikor Harvey Weinstein, a mini filmstúdiónak számító Miramax teljhatalmú vezetője meghívta magához a Peninsula Beverly Hills hotelbe. A hollywoodi karrierje elején járó színésznő üzleti megbeszélésre gondolt, a filmmogul valami egészen másra.
A színésznővel történtek korántsem számítanak egyedinek, a New York Times október 5-én megjelent, leleplező cikkében számos hasonló esetet sorol, és arról is beszámol, hogy Weinstein az elmúlt közel harminc év során legalább nyolc alkalommal vásárolta meg a másik fél hallgatását. Az efféle egyezségeknek nagy hagyományai vannak az amerikai média felsőbb köreiben, hasonló megállapodásokra került sor a Fox Newsnál is, ahonnan nemrégiben – ugyancsak a sorozatos szexuális zaklatás vádja miatt – a csatorna két meghatározó emberének, Bill O’Reillynak és Roger Ailesnek is távoznia kellett. Míg a konzervatív hírcsatorna millió dolláros egyezségeket kötött az érintett nőkkel, a Times értesülései szerint Weinsteinnek 80–150 ezres összegekkel sikerült megvásárolnia a panasszal élők hallgatását. Ezek a kifizetések lényegében titoktartási megállapodások voltak.
„Elismerem, hogy a kollégákkal szembeni, múltbeli viselkedésem sok fájdalmat okozott, és ezért őszintén bocsánatot kérek. Igyekszem jobb emberré válni, de tudom, hogy hosszú út áll előttem” – nyilatkozott a New York Times cikkére reagálva Weinstein, hozzátéve, hogy terapeutákat fogadott és fizetés nélküli szabadságra készül, hogy szembenézzen a problémával. Ezt követően kijelentette, a cikkben szereplő vádak nagy részét – mint valótlanságot – visszautasítja, és megüzente azt is, hogy beperli a Timest.
Karaktergyilkosság
Az önkéntes távozásra végül nem volt szükség: három nappal a New York Times cikke után és két nappal a New Yorker magazin nem kevésbé leleplező anyaga előtt a Weinstein Company megvált névadó alapítójától. Mire a New Yorkerben Ronan Farrow (Mia Farrow és Woody Allen fia) tíz hónapos kutatómunkával megírt cikke megjelent, Weinstein már maga sem gondolhatta, hogy a filmjei promotálásában zseniálisan alkalmazott pr-fogásai kifoghatják a szelet az egyre dagadó botrányból. Farrow-nak 13 nő vallotta meg, hogy a kilencvenes évektől 2015-ig terjedő időszakban
Weinstein szexuálisan zaklatta vagy fogdosta őket, hárman pedig – köztük az olasz színész-rendező Asia Argento – arról számoltak be, hogy a producer megerőszakolta őket. Weinstein jelenlegi vagy hajdani alkalmazottai közül 16-an beszéltek arról, hogy tudomásuk volt róla, illetve egyenesen tanúi voltak a munkahelyükön vagy a cég rendezvényein elkövetett nemkívánatos szexuális közeledéseknek. Mindannyian megerősítették, a munkamegbeszélések gyakran csak ürügyként szolgáltak, hogy Weinstein szexuálisan közeledhessen a fiatal színésznőkhöz és modellekhez. Beszámoltak arról is, hogy e gyakorlat széles körben ismert volt Weinstein cégein, a Miramaxon és a Weinstein Companyn belül. Weinstein sokszor az asszisztenseit használta csalinak; a megbeszélések rendszerint egy harmadik fél részvételével kezdődtek, a jelen lévő asszisztenst azonban Weinstein hamar elküldte, hogy egyedül maradhasson kiszemelt áldozatával. Négy színésznő – köztük Rosanna Arquette és a Weinstein által forgalmazott Hatalmas Aphroditéért Oscar-díjat nyert Mira Sorvino – is hangot adott ebbéli gyanújának, hogy miután visszautasították a producer közeledését, szerepektől estek el Weinstein aktív közbenjárására. Több forrás is megerősítette: gyakran kérkedett vele, hogy lejárató anyagokat hozatott le a médiában azokról, akik fel mertek szólalni ellene.
Farrow cikkének megszólalói mind arról beszéltek, hogy félnek a következményektől. Nem kell Weinstein módszereit ismerni ahhoz, hogy tudjuk, milyen az, amikor egy szexuális zaklatással vádolt hollywoodi szuperproducer megtorlás gyanánt a karaktergyilkossághoz folyamodik. Míg Weinstein a kilencvenes években ért a csúcsra, Don Simpson a nyolcvanasokban uralkodott Hollywoodban. Az 1996-ban elhunyt Simpson producertársával, a ma is aktív Jerry Bruckheimerrel (A Karib-tenger kalózai sorozat atyja) olyan sikerfilmeket tudhatott magáénak, mint a Flashdance, a Beverly Hills-i zsaru és a Top Gun. Charles Fleming, a Los Angeles Times újságírója Simpsonról szóló életrajzában (High Concept: Don Simpson and the Hollywood Culture of Excess) leír egy 1989-es esetet, hogy mi történt, amikor Simpsont a titkárnője, Monica Harmon szexuális zaklatás miatt beperelte. Harmon szerint Simpson egyebek mellett arra kényszerítette, hogy prostituáltakkal szervezzen meg randevúkat a számára, és vele takaríttatta fel az irodában elfogyasztott kokainja maradékát. Harmon vádjainak legtöbbjét később Simpson és Bruckheimer más beosztottjai is megerősítették, a munkahelyi visszaélések mindennaposak voltak. Noha már akkoriban is dívott az áldozatok hallgatásának megvásárlása, a Simpson–Bruckheimer-duó a Paramount filmstúdióval karöltve ellentámadásba lendült. Rágalmazás miatt ellenpert indítottak a titkárnő ellen, Simpson pedig felfogadta Anthony Pellicano magánnyomozót, a hollywoodi celebek (jelenleg épp hosszas börtönbüntetését töltő) kedvelt megoldóemberét, hogy aláássa Harmon hitelét. Az áldozatból bűnöst kreáltak, Harmon keresetét a bíróság elutasította.
„Hogyan juthatok ki a szállodai szobából a lehető leggyorsabban, anélkül, hogy magamra haragítanám Harvey Weinsteint?” – idézte fel a New York Timesnak Ashley Judd, hogy mi járt a fejében, amikor 1997-ben, a szakmai megbeszélésnek ígérkező találkozón szembetalálkozott a fürdőköpenyen kívül mást nem viselő producerrel. Egy karrierje elején járó színésznőnek valóban nem lett volna ajánlatos magára haragítani Weinsteint, akinél ekkoriban nem volt nagyobb hatalmú producer az úgynevezett független filmek amerikai berkeiben. Nem csak egyike volt Hollywood leghatalmasabb játékosainak, hiszen míg a háttérben dollárszázmilliók felett döntő producerek neve többnyire csak az iparági dolgozók előtt ismert, Weinstein több volt ennél: egy nagy hatalmú producer, aki alkotói rangra emelkedett. Hosszú út vezetett idáig.
Rock, szex, film
Az 1952-es születésű Harvey és két évvel fiatalabb öccse, az örök másodhegedűs Bob rockpromoterként kezdték, a filmbizniszbe tulajdonképpen szükségből csöppentek. A hetvenes években Harvey megvásárolt egy koncertekre használt mozit, ahol a jobb kihasználtság érdekében filmeket is vetítettek. A testvérek koncertfilmek és szoft szexfilmek forgalmazásával kezdték, korán felismerve az örök igazságot, hogy szexszel minden eladható. Nekik köszönhetően ismerhette meg az amerikai közönség az Emmanuelle-filmek harmadik részét. Weinsteinék 1979-ben alapított cége, a Miramax hamarosan a Cannes-ban és más fesztiválokon fellelhető művészfilmek amerikai forgalmazására szakosodott. Egyik első művészfilmes szerzeményük a dán Hódító Pelle volt, amely 1989-ben megnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscart. Ez volt a Weinsteinék által forgalmazóként vagy producerként felkarolt filmek 81 Oscar-győzelméből az első. (A hozzájuk köthető filmek összesen 341 Oscar-jelölést gyűjtöttek be az évek során.)
Weinsteinék nem elégedtek meg a forgalmazással, producerként is ki kellett próbálniuk magukat: elsőként az 1989-ben bemutatott Botrány című filmbe fektettek be, amelyben nem annyira a brit belpolitika egy régi, pikáns fejezete, a Profumo-ügy izgatta őket – ez túlságosan is brit volt az amerikai közönségnek –, hanem a meztelenkedés. És utóbbiból épp elég volt a filmben, hogy a Botrány nyereséges legyen az amerikai piacon. De a Weinstein testvérek által vezetett Miramax igazi sikersorozata csak ezután kezdődött.
Ollókezű Harvey
A ma olyan gyakran és többnyire jelentés nélkül emlegetett amerikai független film ’90-es évekbeli nagy korszaka némileg leegyszerűsítve két embernek köszönhető. Robert Redfordnak, a Sundance filmfesztivál létrehozójának, és Harvey Weisnteinnek, aki nemcsak rendkívül jó érzékkel csapott le a kis pénzből, a hollywoodi stúdiók világán kívül alkotó fiatal tehetségek legígéretesebb munkáira, de el is tudta adni azokat a szélesebb amerikai közönségnek. A fordulópontot Steven Soderbergh 1989-es debütálása, a Szex, hazugság, video jelentette, amely nemcsak a Sundance-en, de Cannes-ban is győzött, és ma úgy emlékszünk rá, mint arra a filmre, amely elindította az indie-mozgalmat. Weinsteinék mélyen a zsebükbe nyúltak, hogy övék lehessen a Szex, hazugság, video, olyan mélyre – 2 millió dollárt adtak a filmért –, hogy a versenytársak csak hüledeztek. És az üzlet, mint oly sokszor, ezúttal is bejött. Az Oscaron Soderbergh filmje ugyan alulmaradt, de a Miramax így is három győzelemnek örülhetett: A bal lábam kettő, a Cinema Paradiso egy szobrot nyert. Weinstein nagyon tudta, mi kell az amerikai piacnak, a Cinema Paradiso eredeti változatából jó fél órát kivágatott, hogy a film az amerikai közönség számára is fogyaszthatóvá váljék; ezt a szokását – a filmek önkényes újravágását – a későbbiekben is megtartotta, innen a ráaggatott gúnynév, az Ollókezű Harvey.
Jó szimatának és hatásos marketingfogásainak hála a korábban csak az amerikai művészmozikat érdeklő filmek beszivárogtak a bevásárlóközpontok multiplexeibe, 1993-ban a Miramax által forgalmazott Síró játék már több mint 60 millió dollárt hozott az amerikai piacon, ahol a független filmek korábban sosem lépték át a 25 millió dolláros álomhatárt. Az Oscarok záporoztak, a Síró játék egy szobrot nyert, a Zongoralecke hármat és a Ponyvaregénynek is jutott egy. De ami ennél is fontosabb, hogy Tarantino 1994-ben bemutatott filmje, elsőként a független filmek közül, meghaladta a 100 millió dolláros bevételt.
A Miramax ekkor már a Disney égisze alatt működött, Weinsteinék 1993-ban 80 millió dollárért eladták Mickey egérnek a céget, amelyet 2005-ös távozásukig a Disney leányvállalataként, afféle stúdión belüli stúdióként maguk igazgattak. Inkább több, mint kevesebb autonómiával. Hirtelen hatalmas Disney-pénzek birtokába jutottak, nagyvonalúan költöttek a saját gyártású filmjeikre, a korábban 1–2 millióba kerülő független filmekből 10 millió dolláros mozik lettek. Minél többe kerültek a filmek, Weinsteinék annál kevesebb kockázatot vállaltak.
Miután a Disney nem engedélyezte, hogy a Miramax forgalmazza Michael Moore Bush-ellenes dokumentumfilmjét, a Fahrenheit 9/11-et, a testvérpár és a hollywoodi stúdió útjai szétváltak: a Miramax nevet hátrahagyva megalapították A király beszédével és a The Artisttal ugyancsak jelentős sikereket arató The Weinstein Companyt, amely a Weinstein-botrány hatására épp most kezd széthullani (a Disney 2010-ben 600 millió dollárért adott túl a Miramaxon).
Mire Ashley Judd szembetalálkozott Harvey Weinsteinnel, a Miramaxot igazgató producer már világhírű, nagy hatalmú intézménynek számított, és az 1997-es év különösen gyümölcsözőnek bizonyult: Az angol beteg tarolt az Oscaron, 12 jelöléséből 9-et sikerült díjra váltania, két évre rá pedig a Szerelmes Shakespeare 7 Oscarjából személyesen Weinsteinnek is kijutott egy.
Szexuális szokásairól ez idő tájt legfeljebb csak suttogtak Hollywoodban, agresszív természetéről azonban nyíltabban mertek beszélni, akik közelebbről is ismerték: „Telefonokat tépkedett ki a falból és a kollégáihoz vágta. Ajtókat csapkodott, asztalokat borogatott. Bármi, ami a keze ügyébe akadt – hamutartók, könyvek, kazetták, a bekeretezett családi fotók… – fegyverré változhatott – olvashatjuk egy Miramax-alkalmazott visszaemlékezését Peter Biskind Down and Dirty Pictures című könyvében, amely a Miramax történetét is részletesen megörökíti. A neves filmes újságíró telefonon beszélt nekünk arról, hogyan viszonyult Weinstein a 2004-ben megjelent könyvéhez: „Már a könyv vége felé tartottam, amikor az ügyvédjétől több fax is érkezett homályos célzásokkal. Jobb, ha óvatosan bánok a tényekkel – nagyjából ez állt bennük. Többször is meginterjúvoltam Weinsteinéket, többnyire együttműködőek voltak, de volt, hogy megpróbáltak megfélemlíteni. Hol mézesmadzaggal jöttek, hol bottal. Nagyon nem volt az ínyükre, hogy a könyvem megjelenjen. Amikor még csak a könyv elején jártam, leültem velük beszélgetni, kérdezték, van-e más könyvötletem. Mondtam, igen, el is meséltem nekik, mi. Mondták, remek, azonnal kiadják, csak ezt a könyvet felejtsem el, amin most dolgozom.”
Végjáték?
Weinstein állítólag már bejelentkezett egy luxuselvonóba, hogy – saját szavaival élve – jobb emberré váljon. A londoni és a New York-i rendőrség is nyomozást kezdett a felmerült vádak ügyében. Egyre-másra bújnak elő a sztárok, és számolnak be a velük történt szexuális visszaélésekről. A New York Timesszal szemben is felmerült a gyanú, hogy már korábban leleplezhették volna Weinstein üzelmeit. Az Oscart odaítélő Amerikai Filmakadémia felfüggesztette a producer tagságát. Mindeközben máris megkezdődött a találgatás, vajon mikor térhet vissza Weinstein Hollywood kebelére. A Fehér Házból áradó kultúra mindenesetre kedvez a nőkre szexuális tárgyként tekintő férfiaknak, igaz, Weinstein a demokraták elkötelezett híve, Obamát és Hillaryt is jókora adományokkal segítette, Obama lányát pedig gyakornokként foglalkoztatta a Weinstein Company New York-i irodájában. De tudjuk, Hollywood semmit sem szeret jobban, mint a hosszú vezeklés után megtért fekete bárányokat – Mel Gibsont épp tavaly fogadták vissza, mint azt a színész-rendező Oscar-jelölése bizonyítja. És ha már az Oscaroknál tartunk: Casey Affleck tavalyi győzelmét az sem akadályozhatta meg, hogy a színész-rendezőt korábban két kolléganője is beperelte szexuális zaklatásért. Mindkét eset bíróságon kívüli megállapodással zárult.
