Film

A futurológiai kongresszus

  • - kg -
  • 2014. február 23.

Film

Röpke húsz év, és Tom Cruise-ból kényszeresen vigyorgó rajzfilmfigura lesz - ezért igazán kár volt filmet készíteni, mert Tom Cruise már ma is az, de egyrészt jó látni, hogy valaki megfricskázza Tomot, másrészt A futurológiai kongresszus nem csak egy Cruise-paródia.

Ennél sokkal nagyobb ambíciói vannak, olyan nagyok, hogy a megvalósításukhoz a Libanoni keringővel híressé vált Ari Folman eredeti szakmájára, az animációs film készítőire is szükség volt. Meg egy Stanislaw Lem-kisregényre. Folman filmjének első felében még nyoma sincs az animációnak, annál inkább Robin Wrightnak, aki egy híres, de Hollywoodnak túl makacs (túl okos, túl hisztis) színésznőt, Robin Wrightot alakítja, Harvey Keitel pedig az ügynökét. 'k ketten mindent tudnak a bizniszről, de Wright idegesítően tudálékos gyermekei is olyanokat mondanak a vacsoránál, hogy holokausztfilmet csinálni tökre kifizetődő, mert arra adják a díjakat. Meg az olyan filmekre, mint ez is, melyben - szép, új világ - Robint a gaz stúdiófőnök jól beszkenneli, mert ez a jövő, nem a színésznői picsogás. Nos, picsogásból így is van egy egész filmre való, de szerencsére a jövő egyszer csak elkezdődik, és mindenki rajzfilmfigurává változik. A szereplők így is sokat karattyolnak, de a látvány, ahogy az animált Robin ebben a szivárványos, retrofuturisztikus LSD-tripben teszi-veszi magát, az önmagában megér egy mozijegyet. Lem jókat írt, Folman jókat rajzol - ez lehet a film talán egyetlen tanulsága, még ha a készítők ennél mélyebb gondolatokat kívántak is közölni.

A Cirko Film - Másképp Alapítvány filmje

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.