Film

A futurológiai kongresszus

  • - kg -
  • 2014. február 23.

Film

Röpke húsz év, és Tom Cruise-ból kényszeresen vigyorgó rajzfilmfigura lesz - ezért igazán kár volt filmet készíteni, mert Tom Cruise már ma is az, de egyrészt jó látni, hogy valaki megfricskázza Tomot, másrészt A futurológiai kongresszus nem csak egy Cruise-paródia.

Ennél sokkal nagyobb ambíciói vannak, olyan nagyok, hogy a megvalósításukhoz a Libanoni keringővel híressé vált Ari Folman eredeti szakmájára, az animációs film készítőire is szükség volt. Meg egy Stanislaw Lem-kisregényre. Folman filmjének első felében még nyoma sincs az animációnak, annál inkább Robin Wrightnak, aki egy híres, de Hollywoodnak túl makacs (túl okos, túl hisztis) színésznőt, Robin Wrightot alakítja, Harvey Keitel pedig az ügynökét. 'k ketten mindent tudnak a bizniszről, de Wright idegesítően tudálékos gyermekei is olyanokat mondanak a vacsoránál, hogy holokausztfilmet csinálni tökre kifizetődő, mert arra adják a díjakat. Meg az olyan filmekre, mint ez is, melyben - szép, új világ - Robint a gaz stúdiófőnök jól beszkenneli, mert ez a jövő, nem a színésznői picsogás. Nos, picsogásból így is van egy egész filmre való, de szerencsére a jövő egyszer csak elkezdődik, és mindenki rajzfilmfigurává változik. A szereplők így is sokat karattyolnak, de a látvány, ahogy az animált Robin ebben a szivárványos, retrofuturisztikus LSD-tripben teszi-veszi magát, az önmagában megér egy mozijegyet. Lem jókat írt, Folman jókat rajzol - ez lehet a film talán egyetlen tanulsága, még ha a készítők ennél mélyebb gondolatokat kívántak is közölni.

A Cirko Film - Másképp Alapítvány filmje

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.