Ki volt Jean-Luc Godard?

A képromboló

Film

A Kifulladásigban Jean-Pierre Melville alakítja a Parvulesco nevű írót, aki Patricia kérdésére, hogy mi a legnagyobb ambíciója az életben, azt válaszolja: „Halhatatlanná válni… és aztán meghalni.”

Jean-Luc Godard azon kevés művészek közé tartozott, akik szinte életük utolsó pillanatáig dolgoztak (építgették saját emlékművüket), majd saját feltételeik szerint távoztak. Ahogy Tarr Béla tudatosan zárta le körkörös életművét 2011-ben, úgy Godard a biológiai életének lezárását tervezte meg (a művészire tulajdonképpen már 2018-ban pontot tett a Le livre d’image-zsal). Ahogy a francia Libérationnak nyilatkozó névtelen, családhoz közel álló forrás fogalmazott: „Nem volt beteg, csak egyszerűen elfáradt. Ezért úgy döntött, befejezi. Az ő döntése volt és fontosnak tartotta, hogy erről mindenki tudjon.” Ahogy számos filmje és közéleti jelenléte (vagy épp tüntető távolmaradása), úgy életének lezárása is politikai aktus volt; épp az Emmanuel Macron által meghirdetett széles körű társadalmi egyeztetés előtt történt, mely az asszisztált öngyilkosság legalizálásának lehetőségét is felvetné. Godard-t életében is foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata; ebben a tekintetben Camus-vel szimpatizált, aki szerint az egyetlen komoly filozófiai probléma az öngyilkosság. Hősei gyakorta vetnek véget életüknek (a Hímnem, nőnem Paulja, a Bolond Pierrot Ferdinand-ja, A mi zenénk Olgája), de maga a rendező is több kísérletet tett. Egy alkalommal épp barátja és kollégája, Éric Rohmer talál rá felvágott csuklókkal, vérben úszva, egy Anna Karinával folytatott heves vitája után.

Szabad és szép

Godard nagypolgári családba születik 1930-ban, apja francia orvos, anyja egy svájci bankár lánya. Gyermekként a két ország között ingázik (élete kései szakaszában pedig a svájci Rolle-ban telepedik le, s ott él szinte remeteként haláláig). Problémás fiatalemberré cseperedik, munkahelyeiről időnként lop (pl. egy svájci tévécsatorna és a Cahiers du cinéma kasszájával is meglép), emiatt szigorú apja pszichiátriai osztályra is beutaltatja. Saját bevallása szerint viszont Jean Genet francia drámaíró és aktivista törvényen kívüli hősei inspirálták, akiknek korai filmjeiben emléket is állít (az amerikai banditák mellett). Konzervatív családjától elfordul, fiatal párizsi diákként sokat lebzsel a Cinémathèque Française-ben, amelynek vetítései formálják ízlését és későbbi látásmódját. Itt találkozik az apafigurává váló André Bazinnel, a Cahiers du cinéma társalapítójával. A lapnál végzett kritikusi munkája a filmkészítés teoretikus előszobája: Godard filmes műveltséget és gondolkodásmódot sajátít el a kritikaírás által (már recenziói­ban is képi asszociációkat alkalmaz). A Cahiers friss szemléletű gárdája (köztük Éric Rohmer, Jacques Rivette, François Truffaut és Claude Chabrol) a többi francia filmes lappal ellentétben értékeli az amerikai és a zsánerfilmeket, amelyek élesen szemben állnak a Truffaut által gúnyosan a „papa mozijának” nevezett korabeli francia film irodalmias nehézségével, színpadias stílusával. Hamarosan ezekből a filmekből táplálkozva definiálja újra maga Godard is a saját filmnyelvét, formai (ugróvágások, fény ellenében filmezés, végeláthatatlan kocsizások) és narratív határsértéseivel (eseménytelenség, a véletlen mint dramaturgiai szervezőelv). Később a „lefilmezhető” határait is gyakran feszegeti meztelenséggel, naturalista szexuális aktusokkal, a szarás, a vizelés cselekménybe emelésével. Kulturális mindenevőként pedig már korai filmjeiben játékosan ötvözi a magas- és a popkultúrát (Rilke, Homérosz és Van Gogh találkozása a pop-arttal, a popzenével és a magazinok esztétikájával) és a különböző médiumokat (képzőművészet, irodalom, zene).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.

Utat tört magának

Tasó Lászlót 2022-ben még szavazati rekorddal választották országgyűlési képviselővé, jövőre már csak listán indítja a Fidesz–KDNP. Nyíradonyban, ahol harminc éve lett polgármester, és ahová dőlt az uniós pénz, az új vezetés kifizetetlen közvilágítási számlával, büntetőeljárásokkal szembesült, továbbá azzal, mi minden függ a képviselőtől.