Ki volt Jean-Luc Godard?

A képromboló

Film

A Kifulladásigban Jean-Pierre Melville alakítja a Parvulesco nevű írót, aki Patricia kérdésére, hogy mi a legnagyobb ambíciója az életben, azt válaszolja: „Halhatatlanná válni… és aztán meghalni.”

Jean-Luc Godard azon kevés művészek közé tartozott, akik szinte életük utolsó pillanatáig dolgoztak (építgették saját emlékművüket), majd saját feltételeik szerint távoztak. Ahogy Tarr Béla tudatosan zárta le körkörös életművét 2011-ben, úgy Godard a biológiai életének lezárását tervezte meg (a művészire tulajdonképpen már 2018-ban pontot tett a Le livre d’image-zsal). Ahogy a francia Libérationnak nyilatkozó névtelen, családhoz közel álló forrás fogalmazott: „Nem volt beteg, csak egyszerűen elfáradt. Ezért úgy döntött, befejezi. Az ő döntése volt és fontosnak tartotta, hogy erről mindenki tudjon.” Ahogy számos filmje és közéleti jelenléte (vagy épp tüntető távolmaradása), úgy életének lezárása is politikai aktus volt; épp az Emmanuel Macron által meghirdetett széles körű társadalmi egyeztetés előtt történt, mely az asszisztált öngyilkosság legalizálásának lehetőségét is felvetné. Godard-t életében is foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata; ebben a tekintetben Camus-vel szimpatizált, aki szerint az egyetlen komoly filozófiai probléma az öngyilkosság. Hősei gyakorta vetnek véget életüknek (a Hímnem, nőnem Paulja, a Bolond Pierrot Ferdinand-ja, A mi zenénk Olgája), de maga a rendező is több kísérletet tett. Egy alkalommal épp barátja és kollégája, Éric Rohmer talál rá felvágott csuklókkal, vérben úszva, egy Anna Karinával folytatott heves vitája után.

Szabad és szép

Godard nagypolgári családba születik 1930-ban, apja francia orvos, anyja egy svájci bankár lánya. Gyermekként a két ország között ingázik (élete kései szakaszában pedig a svájci Rolle-ban telepedik le, s ott él szinte remeteként haláláig). Problémás fiatalemberré cseperedik, munkahelyeiről időnként lop (pl. egy svájci tévécsatorna és a Cahiers du cinéma kasszájával is meglép), emiatt szigorú apja pszichiátriai osztályra is beutaltatja. Saját bevallása szerint viszont Jean Genet francia drámaíró és aktivista törvényen kívüli hősei inspirálták, akiknek korai filmjeiben emléket is állít (az amerikai banditák mellett). Konzervatív családjától elfordul, fiatal párizsi diákként sokat lebzsel a Cinémathèque Française-ben, amelynek vetítései formálják ízlését és későbbi látásmódját. Itt találkozik az apafigurává váló André Bazinnel, a Cahiers du cinéma társalapítójával. A lapnál végzett kritikusi munkája a filmkészítés teoretikus előszobája: Godard filmes műveltséget és gondolkodásmódot sajátít el a kritikaírás által (már recenziói­ban is képi asszociációkat alkalmaz). A Cahiers friss szemléletű gárdája (köztük Éric Rohmer, Jacques Rivette, François Truffaut és Claude Chabrol) a többi francia filmes lappal ellentétben értékeli az amerikai és a zsánerfilmeket, amelyek élesen szemben állnak a Truffaut által gúnyosan a „papa mozijának” nevezett korabeli francia film irodalmias nehézségével, színpadias stílusával. Hamarosan ezekből a filmekből táplálkozva definiálja újra maga Godard is a saját filmnyelvét, formai (ugróvágások, fény ellenében filmezés, végeláthatatlan kocsizások) és narratív határsértéseivel (eseménytelenség, a véletlen mint dramaturgiai szervezőelv). Később a „lefilmezhető” határait is gyakran feszegeti meztelenséggel, naturalista szexuális aktusokkal, a szarás, a vizelés cselekménybe emelésével. Kulturális mindenevőként pedig már korai filmjeiben játékosan ötvözi a magas- és a popkultúrát (Rilke, Homérosz és Van Gogh találkozása a pop-arttal, a popzenével és a magazinok esztétikájával) és a különböző médiumokat (képzőművészet, irodalom, zene).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.