Film

A kíméletlen

Film

Létezik egy horror alműfaj, melyet jobb híján „a civilizált ember rémálmaként” lehetne definiálni. Idesorolhatók a kannibálhorrorok (Green Inferno, Cannibal Holocaust, Csontok és skalpok) vagy a hillbilly-horrorok (Sziklák szeme, Gyilkos túra).

Létezik egy horror alműfaj, melyet jobb híján „a civilizált ember rémálmaként” lehetne definiálni. Idesorolhatók a kannibálhorrorok (Green Inferno, Cannibal Holocaust, Csontok és skalpok) vagy a hillbilly-horrorok (Sziklák szeme, Gyilkos túra). A nyugati képzeletben hasonló mumusfunkciót töltenek be az egzotikus országok börtönei, ahol a szerencsétlen fordulatok folytán bebörtönzött fehér ember nemi erőszak, késelések és pszichológiai terror áldozatául esik.

A korántsem makulátlan liver­pooli bokszoló és alkalmi drogdíler, Billy Moore is egy ilyen zsúfolt bangkoki börtönbe kerül. A dokumentumfilmezés felől érkezett Jean-Stéphane Sauvaire hamar világossá teszi, hogy mi érdekli Moore történetében: a kulturális sokk és a személyes pokoljárás. A dokumentarista hitelességet a valódi thai elítéltek alkotta statiszták biztosítják, akik tulajdonképpen csak barna, tetovált biomasszát szolgáltatnak, mely gyúrja, sebzi, kisajátítja Moore tejfehér, szeplős testét. Joe Cole elképesztő fizikai és mentális fegyelemmel játssza Moore-t, egyfajta fluid, törékeny maszkulinitást adva a férfinak: sápadt, lányos arca kontrasztot alkot a sötét, tetovált társai­é­val, bár állatiasságban nem marad el tőlük. Sauvaire egy pillanatra sem engedi ki a nézőt Moore szűk perspektívájából: megszállott aprólékossággal járja be szeplős bőré­nek minden négyzetcentiméterét és rögzíti a hosszú, véres meccsek minden másodpercét. A kíméletlen zavarba hozza nézőjét: inkább hipnotizál, mint felpörget, és nem ad megnyugtató lezárást Moore történetének.

Forgalmazza a Vertigo Média


Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.