Kevéssé ismert, hogy a minden demokráciák etalonjaként számon tartott Svájc jóval a cári Oroszország és a kemáli Törökország, s valamivel Botswana és Kenya után adta meg nő állampolgárainak a jogegyenlőséget. Petra Volpe filmjében a nőnek nemcsak javallott a fakanál–gyermekek–hitvesi ágy szentháromságát szem előtt tartva töltenie teljes életét, de kifejezetten kötelező: munkát csak férjura engedélyével vállalhat, ha meg kamasz lányként szabadosan találna viselkedni, a szerető apa egyetértésével könnyen börtönben találhatja magát. 1971-ben.
A problematika hatásos: egy falusi asszonylázadás keretébe foglalva informatív filmet látunk arról, hogy nem csak végletekig kizsákmányolt nők elkeseredett akcióihoz kapcsolható az egyenjogúságért vívott, máig befejezetlen harc (amelyről nemrégiben emlékezett meg Sarah Gavron kiváló filmje, A szüfrazsett), de napjaikat jólétben elpergető asszonyokat is éppúgy megfoszt az élet teljességének megélésétől a patriarkális önzés.
A hatás viszont problematikus: egyrészt a történetben a begyöpösödött férfipopuláció nem a mindkét nem részére megalázó helyzet tarthatatlanságát felismerve fúj visszavonulót, hanem a házimunka- és szexmegvonást nem bírják, másrészt a nők számára sem az sorsfordító, hogy elkezdik magukat politikai lényként is érzékelni, hanem öntudatra ébreszti őket egy svéd aktivista – a nemi szervük tekintetében. Így aztán a szavazati jog az orgazmushoz való joggal van tükröztetve, s ez leegyszerűsít mindent: éppen azon sztereotípiák megerősítésével, amelyek meghaladásáról szólna a feminizmus.
Forgalmazza az ADS Service
