Az ügy azonban komolyra fordul és Algirdas "Pablo" Kauspedas vezetésével megalakul az Antis (azaz Kacsa, a magyar szóhoz hasonló kettős értelemben), a litvánok válasza a Talking Headsre és a Men At Workre (e két new wave-postpunk zenekar befolyásolta leginkább az Antis hangzását). A feldolgozások mellett, mily ismerős sztori, jönnek a saját számok, ehhez kellően provokatív és ironikus színpadi show társul - minden adott ahhoz, hogy a zenekar elérhesse a kultstátuszt. A szovjet valóságot ironikus-groteszk tónusban felidéző szövegek, műkedvelőkből lett profik, oh, hát ez a litván A. E. Bizottság (vagy inkább KFT?) - üthetne homlokára a párhuzamos magyar valóságon edződött megfigyelő, de sajna az efféle analógiák többé-kevésbé mindig sántítanak. Annyi biztos, hogy a rendszerkritikus zenekar első lemezét még 1987-ben (alighanem a peresztrojka jegyében) kiadja a nálunk is legendás emlékezetű Melogyija kiadó - igaz, addigra már Erdős Péter is a szárnyai alá veszi az Európa Kiadót.
A lényeg, hogy a nyolcvanas évek végén az első számú litván zenekar valóságos népi intézménnyé avanzsál, és hirtelen azon veszik észre magukat, hogy sokezres tömeget mozgató rockzenei rendezvények headlinerei. Ezek a helyi KISZ által is patronált össznépi karneválok mintegy a litván függetlenségi mozgalom bölcsőiként fungálnak, s mindez szépen fokozatosan elvezet a függetlenség visszaszerzéséhez. A rendező Giedre Zickyte páratlan értékű korabeli képi dokumentumokat (például klasszikus, különösen az utóbbi években tomboló, a nyolcvanas éveket idéző retrohullám tükrében is érdekes videoklipeket és koncertfelvételeket) ütköztet a nagy idők tanúinak vallomásaival. Ebben a dramaturgiában persze nincs semmi forradalmi (habár nem nélkülözi sem a melankóliát, sem az iróniát), ám e sajátos montázsokból mégiscsak kikerekedik a litván forradalom néha drámai sztorija, meg egy, a maga korában bízvást állíthatóan revelatív hatású rockzenekar története.
Hát bizony: ha a magyar rendszerváltás is (jóféle) zenére zajlik, tán nem is megy pocsékba az egész.
