Verzió

A rendszerváltás muzsikája

Hogyan játszottunk forradalmárt

Film

A történet 1984-ben indul az akkor éppen szovjet tagköztársaságként senyvedő Litvániában, annak is régi fővárosában, Kaunasban, ahol építészhallgatók egy alkalmi zenekart gründolnak - eredetileg nagyjából egy szilveszteri buli idejére.

Az ügy azonban komolyra fordul és Algirdas "Pablo" Kauspedas vezetésével megalakul az Antis (azaz Kacsa, a magyar szóhoz hasonló kettős értelemben), a litvánok válasza a Talking Headsre és a Men At Workre (e két new wave-postpunk zenekar befolyásolta leginkább az Antis hangzását). A feldolgozások mellett, mily ismerős sztori, jönnek a saját számok, ehhez kellően provokatív és ironikus színpadi show társul - minden adott ahhoz, hogy a zenekar elérhesse a kultstátuszt. A szovjet valóságot ironikus-groteszk tónusban felidéző szövegek, műkedvelőkből lett profik, oh, hát ez a litván A. E. Bizottság (vagy inkább KFT?) - üthetne homlokára a párhuzamos magyar valóságon edződött megfigyelő, de sajna az efféle analógiák többé-kevésbé mindig sántítanak. Annyi biztos, hogy a rendszerkritikus zenekar első lemezét még 1987-ben (alighanem a peresztrojka jegyében) kiadja a nálunk is legendás emlékezetű Melogyija kiadó - igaz, addigra már Erdős Péter is a szárnyai alá veszi az Európa Kiadót.

A lényeg, hogy a nyolcvanas évek végén az első számú litván zenekar valóságos népi intézménnyé avanzsál, és hirtelen azon veszik észre magukat, hogy sokezres tömeget mozgató rockzenei rendezvények headlinerei. Ezek a helyi KISZ által is patronált össznépi karneválok mintegy a litván függetlenségi mozgalom bölcsőiként fungálnak, s mindez szépen fokozatosan elvezet a függetlenség visszaszerzéséhez. A rendező Giedre Zickyte páratlan értékű korabeli képi dokumentumokat (például klasszikus, különösen az utóbbi években tomboló, a nyolcvanas éveket idéző retrohullám tükrében is érdekes videoklipeket és koncertfelvételeket) ütköztet a nagy idők tanúinak vallomásaival. Ebben a dramaturgiában persze nincs semmi forradalmi (habár nem nélkülözi sem a melankóliát, sem az iróniát), ám e sajátos montázsokból mégiscsak kikerekedik a litván forradalom néha drámai sztorija, meg egy, a maga korában bízvást állíthatóan revelatív hatású rockzenekar története.

Hát bizony: ha a magyar rendszerváltás is (jóféle) zenére zajlik, tán nem is megy pocsékba az egész.


Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.