Film

A sokféleség ereje

Tarr Béla Freeszfe-kurzusának termése

Film

Jancsó Miklós születésének 100. évfordulóján, szeptember 27-én kezdődött a Freeszfe Egyesület Freeszemle című ötnapos fesztiválja, amely nem csak a rendező munkássága előtti tisztelgés volt, de a tavalyi egyetemfoglalók műveinek premierje is.

Az eseménysorozat utolsó napján levetítették azokat a filmeket, amelyek Tarr Béla alig két hónapos mesterkurzusa után születtek. „Mindenki azzal forgat, amit talál, bármi előkerülhet, amivel képet lehet rögzíteni” – jelentette ki a rendező (lásd: „Ez az ország nem marad így”, Magyar Narancs, 2021. augusztus 26.), így az sem véletlen, hogy a kurzusra nemcsak filmes hallgatók jelentkezhettek, hanem bárki a tavalyi egyetemfoglalók közül – színházi rendező, dramaturg, látványtervező szakosok. Tarr annyit kért hallgatóitól, hogy forgassanak le bármilyen filmet, ő pedig egyéni konzultációkkal segítette minden egyes produkció megszületését. Ilyenformán a legváltozatosabb filmek készültek.

Holczer Sára és Imre Ábris El filmjében például két férfi vacsorázik egy szűk helyen; lassan kerülnek elő a hozzávalók – kenyér, konzerv, kés –, lassan esznek, lassan sodornak dohányt, lassan cigarettáznak. Gyertya világít, elkészül a hullámpapír fészek, végül lefekszenek aludni. Nincsenek szavak, testbeszéd se nagyon, nincs is rá szükség. A teljes kiszolgáltatottság jelenik meg Becz Péter Utolsó vacsorájában is, de épp ellenkező „koreográfiával”. A színpadon vörös függöny előtt ülő „hajléktalan-apostolok” inkább az ételre-italra figyelnek, mint az igére, pontosabban egyik társuk harsány, zavaros szónoklatára. Ugyancsak ezt a kiszolgáltatott­ság­érzést próbálja tragikomikus formában bemutatni Török Marcell az Északi partban; idős ember próbál rásózni egy randa gobelin aktképet egy söröző idegenre az aluljáróban. Az elzavarja a folyton visszatérő öreget, aki végül feladja, és elindul felfelé a lépcsőn. Az idegent Kormos Mihály, az öreget Járai Alfréd alakítja – mindketten Tarr Béla filmjeiből ismerősek. Hegedűs D. Géza ritkán látható annyira ellenszenvesnek, mint Márton Dorottya Kötelék című filmjében, amely egy agresszív párkapcsolatot mutat be, Bagossy Juli az Öcsiben egy különös testvérpárt, míg Szauer Lilla a Be Water My Friend egy furcsa dialógust mutat be, amelyet valami kőkorszaki videókamerával rögzített.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.