„A szomorút szeretem” - Lambert Wilson színész

Szerepelt a Mátrixban, Calvin Klein-reklámokban és A házibuli folytatódikban. Játszott Resnais, Chabrol és Tavernier filmjeiben. Nemrég Jacques Cousteau-t alakította. A franciák 58 éves, sanzonkedvelő sztárjával Párizsban beszélgettünk.

Magyar Narancs: Még mindig megállítják az utcán, hogy: Nini, a Merovingi a Mátrixból?

Lambert Wilson: Még ennyi idő után is megtörténik. A minap Dél-Afrikában jártam, lemátrixoztak ott is. Kiegyeztem ezzel a helyzettel. Legalább megállítanak valamiért az utcán. Ha ez a Mátrix miatt van, hát legyen. Franciaországban is hasonló a helyzet, pedig annyi mindenben szerepeltem már. A Mátrixnak megvan az a nagy előnye a filmek többségével szemben, hogy egyik generációról a másikra száll. Egy nagy feladvány, amit mindenki szeretne megfejteni. Kevesen mondhatják el magukról, hogy csak egyszer látták a Mátrix-filmeket. Tudja, kik szúrnak ki mindig? Az amerikai szállodák londinerei, akiknek odaadod a slusszkulcsot, hogy leparkírozzák a kocsidat.

MN: Nemrég Jacques Cousteau-t, a legendás tengerkutatót alakította egy játékfilmben. A korából arra tippelek, hogy Cousteau kapitányon nőtt fel.

LW: Mintha egy családtagot alakítottam volna. Mintha magának a saját nagyapját kéne eljátszania. Cousteau a gyerekkoromat jelenti. Vallásos áhítattal néztük a filmjeit, igazi hős volt a szemünkben.

MN: A hős alakjára utólag némi árnyék vetült, például az antiszemitizmus árnyéka (előkerült egy 1941-ben, a Vichy-kormányzat idején írt, meglehetősen antiszemita kicsengésű levele – K. G.).

LW: Tudja, mi, franciák szeretjük lenyakazni a hőseinket. Nagy hagyományokkal bírunk e téren. És tudja, még mi az, amit ki nem állhatunk? A sikert. Elég, ha csak megnézi a francia Oscar, a César-díj odaítélését. Az irigység nálunk nemzeti vonás. A sikertől pedig fintorgunk, hogy jaj, milyen vulgáris. Cousteau nem egyszerűen sikeres ember volt, hanem a két legnépszerűbb francia egyike. A másik Pierre abbé volt – milyen furcsa a sors, egyszer már őt is eljátszottam. Szóval, Cousteau könnyű préda volt. De ne keverjük őt a bátyjával, aki nemcsak antiszemita volt, de az antiszemitizmus bősz teoretikusa is. Cousteau az ellenállás tagja volt, háborús hős, ki is tüntették. És igen, kiállt a bátyjáért, meg akarta akadályozni, hogy kivégezzék. Az ember ennyit megtesz a testvéréért. Ezt aztán csodálatosan fel lehet fújni.

MN: Cousteau nemcsak a tenger élővilágának, de a piros kötött sapkáknak is nagy reklámot csinált.

LW: Akkor elmondom, mibe keveredtem. A forgatás előtt felléptem egy élő tévéműsorban itt, Párizsban. Egy másik filmről beszéltem volna, de a műsorvezető a szavamba vágott: „Tudjuk, hogy Cousteau-t fogod játszani, ezért van egy kis meglepetésünk a számodra.” Rögtön rosszat sejtettem. Természetesen a piros sapka volt, amit a helyszínen fel is kellett próbálnom. Másfél millió néző előtt, élő adásban. Nem mondhattam nemet. Rettenetesen kínos volt az egész, minden percét gyűlöltem. De ezzel még nem értek véget a megpróbáltatásaim, mert behoztak egy halakkal teli kosarat, hogy tessék, itt a nagy lehetőség, nevezzem nevükön szerencsétlen halakat. Ezt tudták kitalálni honfitársaim szórakoztatására. Cousteau talkshow-verziója: piros sapka, plusz mi van a kosárban: hering vagy nyelvhal?

MN: Ha valaki az ön életéről készít majd filmet, melyik részével kezdje?

LW: Az első kétharmada szót sem érdemel. Kit érdekel egy színész élete? Engem biztosan nem. A színészeknek oly ritkán van mondanivalójuk, ami rajtuk kívül másnak is hasznára válhat. A kivételek talán azok, akik rendezni kezdenek. Az mégiscsak önálló munka. De egy színész mást sem csinál, mint mások bő­rébe bújik. Erről meg minek film. Az olyan lenne, mintha valaki egy hagymáról készítene dokumentumfilmet. Amondó volnék, koncentráljunk az életem hátralévő harmadára. Ki tudja, talán megőrülök, elhatalmasodik rajtam a Napóleon-komplexus, vagy Jézusnak fogom képzelni magam, és vízen járok. Mindig benne van a pakliban, hogy az ember fogja magát, és egyszer csak becsavarodik.

MN: Ha mégsem őrül meg, legközelebb kinek a bőrébe bújik?

LW: Yves Montand-dalokkal fogok turnézni. Montand, akárcsak Cousteau, a háború utáni Franciaország igazi self-made manje volt. Mindketten megtapasztalták a háborút, és mindketten nagy nőcsábászok voltak. És mindketten egy-egy Simone-t vettek feleségül. Mindkét Simone megszenvedte a férjük félrelépé­seit, mindkét feleség az alkoholban talált menedéket. De egyik férfi sem lehetett meg az ő Simone-ja nélkül. A Simone-ok képviselték a józan észt az életükben.

MN: Melyik a legkedvesebb Montand-sanzonja?

LW: A Hulló levelek természetesen. Meg a Barbara. Mindkettő a Jacques Prévert–Joseph Kosma páros szerzeménye. A szomorú dalokat szeretem. A szomorúak közül is a nagyon szomorúakat.