Magyar Narancs: Még mindig megállítják az utcán, hogy: Nini, a Merovingi a Mátrixból?
Lambert Wilson: Még ennyi idő után is megtörténik. A minap Dél-Afrikában jártam, lemátrixoztak ott is. Kiegyeztem ezzel a helyzettel. Legalább megállítanak valamiért az utcán. Ha ez a Mátrix miatt van, hát legyen. Franciaországban is hasonló a helyzet, pedig annyi mindenben szerepeltem már. A Mátrixnak megvan az a nagy előnye a filmek többségével szemben, hogy egyik generációról a másikra száll. Egy nagy feladvány, amit mindenki szeretne megfejteni. Kevesen mondhatják el magukról, hogy csak egyszer látták a Mátrix-filmeket. Tudja, kik szúrnak ki mindig? Az amerikai szállodák londinerei, akiknek odaadod a slusszkulcsot, hogy leparkírozzák a kocsidat.
| ||
MN: Nemrég Jacques Cousteau-t, a legendás tengerkutatót alakította egy játékfilmben. A korából arra tippelek, hogy Cousteau kapitányon nőtt fel.
LW: Mintha egy családtagot alakítottam volna. Mintha magának a saját nagyapját kéne eljátszania. Cousteau a gyerekkoromat jelenti. Vallásos áhítattal néztük a filmjeit, igazi hős volt a szemünkben.
MN: A hős alakjára utólag némi árnyék vetült, például az antiszemitizmus árnyéka (előkerült egy 1941-ben, a Vichy-kormányzat idején írt, meglehetősen antiszemita kicsengésű levele – K. G.).
LW: Tudja, mi, franciák szeretjük lenyakazni a hőseinket. Nagy hagyományokkal bírunk e téren. És tudja, még mi az, amit ki nem állhatunk? A sikert. Elég, ha csak megnézi a francia Oscar, a César-díj odaítélését. Az irigység nálunk nemzeti vonás. A sikertől pedig fintorgunk, hogy jaj, milyen vulgáris. Cousteau nem egyszerűen sikeres ember volt, hanem a két legnépszerűbb francia egyike. A másik Pierre abbé volt – milyen furcsa a sors, egyszer már őt is eljátszottam. Szóval, Cousteau könnyű préda volt. De ne keverjük őt a bátyjával, aki nemcsak antiszemita volt, de az antiszemitizmus bősz teoretikusa is. Cousteau az ellenállás tagja volt, háborús hős, ki is tüntették. És igen, kiállt a bátyjáért, meg akarta akadályozni, hogy kivégezzék. Az ember ennyit megtesz a testvéréért. Ezt aztán csodálatosan fel lehet fújni.
| |||||
MN: Cousteau nemcsak a tenger élővilágának, de a piros kötött sapkáknak is nagy reklámot csinált.
LW: Akkor elmondom, mibe keveredtem. A forgatás előtt felléptem egy élő tévéműsorban itt, Párizsban. Egy másik filmről beszéltem volna, de a műsorvezető a szavamba vágott: „Tudjuk, hogy Cousteau-t fogod játszani, ezért van egy kis meglepetésünk a számodra.” Rögtön rosszat sejtettem. Természetesen a piros sapka volt, amit a helyszínen fel is kellett próbálnom. Másfél millió néző előtt, élő adásban. Nem mondhattam nemet. Rettenetesen kínos volt az egész, minden percét gyűlöltem. De ezzel még nem értek véget a megpróbáltatásaim, mert behoztak egy halakkal teli kosarat, hogy tessék, itt a nagy lehetőség, nevezzem nevükön szerencsétlen halakat. Ezt tudták kitalálni honfitársaim szórakoztatására. Cousteau talkshow-verziója: piros sapka, plusz mi van a kosárban: hering vagy nyelvhal?
| ||
MN: Ha valaki az ön életéről készít majd filmet, melyik részével kezdje?
LW: Az első kétharmada szót sem érdemel. Kit érdekel egy színész élete? Engem biztosan nem. A színészeknek oly ritkán van mondanivalójuk, ami rajtuk kívül másnak is hasznára válhat. A kivételek talán azok, akik rendezni kezdenek. Az mégiscsak önálló munka. De egy színész mást sem csinál, mint mások bőrébe bújik. Erről meg minek film. Az olyan lenne, mintha valaki egy hagymáról készítene dokumentumfilmet. Amondó volnék, koncentráljunk az életem hátralévő harmadára. Ki tudja, talán megőrülök, elhatalmasodik rajtam a Napóleon-komplexus, vagy Jézusnak fogom képzelni magam, és vízen járok. Mindig benne van a pakliban, hogy az ember fogja magát, és egyszer csak becsavarodik.
MN: Ha mégsem őrül meg, legközelebb kinek a bőrébe bújik?
LW: Yves Montand-dalokkal fogok turnézni. Montand, akárcsak Cousteau, a háború utáni Franciaország igazi self-made manje volt. Mindketten megtapasztalták a háborút, és mindketten nagy nőcsábászok voltak. És mindketten egy-egy Simone-t vettek feleségül. Mindkét Simone megszenvedte a férjük félrelépéseit, mindkét feleség az alkoholban talált menedéket. De egyik férfi sem lehetett meg az ő Simone-ja nélkül. A Simone-ok képviselték a józan észt az életükben.
MN: Melyik a legkedvesebb Montand-sanzonja?
LW: A Hulló levelek természetesen. Meg a Barbara. Mindkettő a Jacques Prévert–Joseph Kosma páros szerzeménye. A szomorú dalokat szeretem. A szomorúak közül is a nagyon szomorúakat.
