Film

A világ összes pénze

  • 2018. március 1.

Film

Nincs annál kéjesebb, mint ha valamiért nem kell fizetni. J. P. Getty olajmilliárdos a saját unokájáért sem volt hajlandó fizetni. Vagyis nem annyit, nem akkor és nem úgy, ahogyan azt az emberrablók szerették volna. Végül az eredeti követelés alig hatodrészéért vásárolta meg, roppant kelletlenül, az addigra már megcsonkított kamasz fiú szabadságát. Aki sosem tudta feldolgozni a vele történteket, emberi roncsként, drogtól lebénultan fejezte be életét.

Naivul gondolhatnánk, hogy az esetről szóló film (és az alapjául szolgáló áléletrajzi regény) azért kezeli oly szabadon a valóságos tényeket, farag szívtelen szörnyeteget a nagyapából, kiszolgáltatott, ám méltóságát a szegénységben is megőrizni képes anyatigrist a fiú mamájából, továbbá öntudatra ébredő, s megbízójával, az embertelen zsugorival bátran szembeforduló ügynököt az ügyet kezelő alkalmazottból, mert valami fontosabbat szeretne kidomborítani a történetből, mint ami első ránézésre is látszik. De hiába. Ridley Scott ezúttal egy túlrészletezett, mégis felületes, a valós drámai anyag helyett klisékből építkező akciófilmet rakott össze, amelyből legfeljebb annyi derül ki, hogy a család igen fontos dolog, az anyai szeretet pótolhatatlan, továbbá a pénz nem boldogít.

Mivel pedig a fösvény nábob figurája is kínosan egysíkú, amit nagy igyekezettel, de különösebb truváj nélkül lehet csak eljátszani, a molesztálási botránya miatt kiközösített Kevin Spacey helyett beugró Christopher Plummer Oscar-jelölése inkább a #MeToo kampány melletti kiállásnak tulajdonítható.

Forgalmazza a Freeman Film

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.