Nincs annál kéjesebb, mint ha valamiért nem kell fizetni. J. P. Getty olajmilliárdos a saját unokájáért sem volt hajlandó fizetni. Vagyis nem annyit, nem akkor és nem úgy, ahogyan azt az emberrablók szerették volna. Végül az eredeti követelés alig hatodrészéért vásárolta meg, roppant kelletlenül, az addigra már megcsonkított kamasz fiú szabadságát. Aki sosem tudta feldolgozni a vele történteket, emberi roncsként, drogtól lebénultan fejezte be életét.
Naivul gondolhatnánk, hogy az esetről szóló film (és az alapjául szolgáló áléletrajzi regény) azért kezeli oly szabadon a valóságos tényeket, farag szívtelen szörnyeteget a nagyapából, kiszolgáltatott, ám méltóságát a szegénységben is megőrizni képes anyatigrist a fiú mamájából, továbbá öntudatra ébredő, s megbízójával, az embertelen zsugorival bátran szembeforduló ügynököt az ügyet kezelő alkalmazottból, mert valami fontosabbat szeretne kidomborítani a történetből, mint ami első ránézésre is látszik. De hiába. Ridley Scott ezúttal egy túlrészletezett, mégis felületes, a valós drámai anyag helyett klisékből építkező akciófilmet rakott össze, amelyből legfeljebb annyi derül ki, hogy a család igen fontos dolog, az anyai szeretet pótolhatatlan, továbbá a pénz nem boldogít.
Mivel pedig a fösvény nábob figurája is kínosan egysíkú, amit nagy igyekezettel, de különösebb truváj nélkül lehet csak eljátszani, a molesztálási botránya miatt kiközösített Kevin Spacey helyett beugró Christopher Plummer Oscar-jelölése inkább a #MeToo kampány melletti kiállásnak tulajdonítható.
Forgalmazza a Freeman Film
