DVD

Hegyek között

Film

Az nem túl jó jel, ha egy filmtervet kézről kézre adogatnak. A Hegyek között már az azonos című romantikus ponyvaregény adaptálásának ötletétől fogva alkotótól alkotóig vándorolt: több forgatókönyvíró- és rendezőjelölt lepasszolta és újraírta, a főszerepekből kihátrált Michael Fassbender, Charlie Hunnam, Margot Robbie és Rosamund Pike is.

Egy agysebész (Idris Elba, ki más) és egy fotóriporter (Kate Winslet) gépét törlik, holott sürgős teendőik lennének (esküvő és egy gyermek műtétje). Felbérelnek egy magánpilótát, de az agyvérzést kap repülés közben, így lezuhannak Utah vadregényes hegyei között. Innentől egymásra utalva kell túlélniük… A film nem árul zsákbamacskát, már az elején biztosítja ügyfeleit: idővel a hősök egymás karjában kötnek ki. De a Hegyek között sem katasztrófa-, sem pedig romantikus filmként nem működik. Mindkét zsáner alacsony lángon pislákol, és az alkotók kispórolják a következetes építkezést mindkét történetívből. A szereplők problémákkal szembesülnek (pl. lezuhannak egy szirtről), de sosem derül ki, hogyan is evickéltek ki szorult helyzetükből. Azt sem magyarázza túl a forgatókönyv, hogy hogyan is szeret egymásba a két túlélő, akik mindketten ordas közhelyekből vannak összefércelve (a robusztus, hallgatag férfi fájdalmas múlttal, a keménynek látszó, de valójában gyenge nő). Csak Winslet és Elba színészi hozzáértése és természetes összhangjuk tud némi életet lehelni a figurákba.

A film vége magasan a legjobb, mivel veszi a fáradságot, hogy foglalkozzék a hazatéréssel és a visszailleszkedés nehézségével.

Forgalmazza a Bonton Film

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.