"A legfrusztráltabb nép Európában" - Krzysztof Varga író

Film

A Turulpörkölt szerzője szerint azért íródott, hogy a gulyásmázon és a csárdásvirtuson túl is eligazítsa a lengyeleket Magyarország lakóinak viselt dolgairól. A magyar-lengyel vegyes házasságban született, Varsóban élő szerzővel budapesti látogatása során beszélgettünk.
A Turulpörkölt szerzője szerint azért íródott, hogy a gulyásmázon és a csárdásvirtuson túl is eligazítsa a lengyeleket Magyarország lakóinak viselt dolgairól. A magyar-lengyel vegyes házasságban született, Varsóban élő szerzővel budapesti látogatása során beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Turulpörkölt magyar kiadásának előszavában azt írja, hogy 1989 után nem nagyon érdekelte a lengyeleket Magyarország, s csak a 2006-os őszi zavargások idején kezdték az ismerősei ismét Magyarországról faggatni.

Krzysztof Varga: A hatvanas években inkább a magyarok voltak, akik érdeklődtek a lengyelek iránt, a nyolcvanas években viszont fordult a kocka, a lengyelek indultak meg Magyarország felé. Aztán a rendszerváltással ez is véget ért, kölcsönös lett az érdektelenség; a 2006-os zavargások kellettek ahhoz, hogy az ismerőseim ismét azzal jöjjenek, hogy figyelj már, mi a fene történik Magyarországon. Addig jól elvoltunk a csárdás & gulyás országának képével.

MN: És ön volt az, aki felvilágosította őket?

KV: A tévészékház ostromának másnapján csörgött a telefonom, a Gazeta Wyborcza szerkesztőségéből hívtak, hogy három órán belül repülőgépre kell ülnöd, utazol Magyarországra. Körülbelül másfél hónapig voltam Budapesten, naponta beszámoltam a fejleményekről, akkora volt az érdeklődés az új információk iránt.

MN: Mit találtak ebben olyan érdekfeszítőnek a lengyel olvasók?

KV: "riási meglepetés volt a számukra, hogy mi történt. Engem is nagyon meglepett az a bizonyos hajnali telefon a szerkesztőségből, hiszen azt gondoltam, hogy Budapesten a Combinók jelentik a legfontosabb kérdéskört. Mintha egyszerre csak az elmúlt évek-évtizedek minden frusztrációja kitört volna. Még gyerekkoromból emlékszem, amikor apámmal jártunk látogatóban Budapesten, hogy már akkor is egyfolytában panaszkodott mindenki.

MN: Otthonról nem volt ismerős ez a panaszalapú életforma?

KV: Sokáig úgy tűnt számomra, hogy a lengyelek a legfrusztráltabb nép Európában, s csak nemrég jöttem rá, hogy valójában ez a cím a magyarokat illeti. A Turulpörkölt egyfajta fogódzót adott a lengyeleknek az addig ismert Magyarország-képhez képest. Mert, ahogy azt Czeslaw Milosz is mondta, Magyarország az a lengyelek szívéhez legközelebb álló ország, amelyről a legkevesebbet tudunk. Meg kell mondjam, hogy a "lengyel, magyar - két jó barátot" én nagyon buta mondásnak tartom, olyannyira különbözik e két nép egymástól. A mondás, ugye, onnan ered, hogy a magyaroknak és a lengyeleknek sosem volt háborús konfliktusuk egymással. Két szerencsétlen ország Európa közepén; tulajdonképpen kizárásos alapon lett a magyar és a lengyel két jó barát. Az utolsó fegyveres összetűzésre még az 1600-as években került sor.

MN: Mi volt az a pillanat, amikor átvettük a vezetést az ön frusztrációlistáján?

KV: Egyszer, amikor kint jártam a Kossuth téren, a teret elfoglaló tömeg láttán azt írtam SMS-ben az egyik barátomnak, hogy ez a holdkórosok forradalma. Állt egy sátor a téren, teleaggatva szentképekkel, s volt rajta egy felirat is, a következő szöveggel: "vegyünk példát a lengyel barátainkról, és dobjuk ki innét az oroszokat!" Nagyon szeretném, ha a magyaroknak végre összejönne valami nagy-nagy siker, mondjuk, hogy a Ferencváros megnyerje a Bajnokok Ligáját.

MN: Érdekli a magyar foci?

KV: Nem foglalkoztat különösebben, noha édesapám a Vasas kapusa volt jó 50 évvel ezelőtt.

MN: A Turulpörkölt kellőképpen frappáns és provokatív könyvcím, tudna ajánlani valami hasonlót egy majdani, lengyelekről szóló néplélek-ismertetőhöz?

KV: Mondjuk Sasbigosz lehetne a címe. A bigosz nagyjából a székelykáposzta lengyel megfelelője. Egyébként a Turulpörkölt nálunk Gulyásturul címmel jelent meg, mert a pörköltről a kutya sem tudja, mi fán terem.

MN: Önt is elintézték egy frappáns címmel: "a kortárs lengyel irodalom legnagyobb hipochondere".

KV: Ez a megjegyzés nyilván abból fakad, hogy nem igazán szeretem az irodalmi hőseimet. Megpróbálom minél nehezebb helyzetbe hozni őket. Sok szereplőm bele is betegszik ebbe, s a halál gondolata is rendesen meglegyinti őket.

MN: A Turulpörkölt is bizonyítja, hogy nemcsak a történelemben, de a popkultúrában is otthonosan mozog. Írótársa, Michal Witkowski jegyezte meg, hogy valószínűleg ön az egyetlen olyan író, aki a 89-es változásokat az akkoriban kapható fagylaltok felsorolásával is le tudja írni.

KV: 42 éves vagyok, tehát ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyik még jócskán megélte a kommunizmust. A rendszerváltáskor és utána viszont minket egyáltalán nem érdekelt a politika, csakis a popkultúra. Számomra a popkultúra s azon belül főleg a zene jelentette a szabadságot.

MN: Ha nem is fagylaltízben, de zenében mit hozott 89?

KV: A nyolcvanas években, amikor gimnazista voltam, a zene még sokkal inkább underground, s ettől sokkal valóságosabb és hihetőbb volt. Bár abszolút a szabadság, a demokrácia, s ha úgy tetszik, a kapitalizmus pártján állok, úgy gondolom, hogy az underground zenének jót tesz a diktatúra, jobban fejlődik az elnyomás alatt. Jót tenne a művészeknek, ha ismét katonai diktatúrát vezetnének be Lengyelországban. A nyolcvanas években az underground Lengyelországban sokkal-sokkal érdekesebb volt, mint manapság, amikor mindenki a lemezeladással van elfoglalva. A Dezerter és a Brigada Kryzys nyomták a legjobb punkzenét. Én továbbra is punknak érzem magamat. Nem gondolom, hogy azért, mert valaki punk, taréjt kellene hordania a fején. A punkság igazából abban áll, hogy az ember nem hisz a tömegkultúrának és a politikának, és én továbbra sem hiszek, tehát punk vagyok.

MN: Tavaly jelent meg nálunk az ugyancsak a Gazeta Wyborczánál dolgozó Marius Szczygiel Gottland című könyve. Míg ön a magyarokról, Szczygiel a csehekről állít ki nem túl hízelgő bizonyítványt.

KV: Igen, ismerem Mariust. Lehet, hogy hasonló a két könyv, de az indíttatás nagyon más. Marius Szczygiel Csehország szerelmese, aki felnőttkorában lett rajongója az országnak, miközben én magyar gyökerekkel rendelkezem, s ezért írtam meg ezt a könyvet.

Figyelmébe ajánljuk