8. Verzió

A másik Chelsea - Donyecki történet

  • B. I.
  • 2011. november 3.

Film

A cím némileg félrevezető: bár a londoni Chelsea-nek és a donyecki Sahtyarnak egyaránt orosz milliárdos a tulajdonosa, minden másban sántít az analógia.

A Chelsea futballklub és nem több (még ha a tulaj Roman Abramovics számára egyfajta életbiztosítás is arra az esetre, ha Oroszországban kellemetlenség érné), a Sahtyar Donyeck viszont nemzeti szimbólum: Ukrajna orosz lakosságának ugyanaz, mint a katalánoknak a Barca. ("Mindegy, hogy végül miénk lesz-e az UEFA-kupa, fő, hogy kivertük a Dinamo Kijevet" - ordítja a kamerába diadalittasan a középkorú bányász a győztes elődöntő után.)

A német Jakob Preuss a posztszovjet világ e sajátos darabját igyekszik megragadni. Meg kell hagyni, piszok szerencsés: a forgatás idejére esett, hogy a narancsos forradalommal helyzetbe került politikai erőket leválthatta az orosz vidékek tömörülése, a Régiók Pártja (fő finanszírozója a Sahtyar tulajdonosa), másrészt a csapat abban a szezonban (2008-2009) megnyerte az UEFA-kupát. Ám ha a rendező ambíciója az volt, hogy a klubon keresztül fölmutassa a régió viszonyait, a gazdasági-politikai összefonódásokat, akkor mérsékelt sikerrel járt. A Sahtyar múltjáról semmit nem tudunk meg (a jelenéről is alig valamit), ráadásul a "titokzatos" tulajdonosnak, Európa egyik leggazdagabb emberének, Rinat Ahmetovnak a stáb a közelébe sem jut. Így marad a békaperspektíva: két bányászcsalád és egy feltörekvő ifjú politikus folyamatos kísérgetésével, mikroviláguk bemutatásával érzékeltetni valamit abból, ami "odafönn" történhet.

Ha oknyomozás nem lett is a kísérletből, egy hagyományos eszközökkel dolgozó tisztességes dokumentumfilm igen. A múlt század első felének technológiáját használó bányászok és a hipermodern új Sahtyar-stadion, a nyugati establishment stílusát sajátosan adoptáló helyi elit és a szovjet idők normái szerint élő munkások kontrasztja: érdekes és figyelemre méltó látlelet Kelet-Európáról.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.