Tévésorozat

J. P. a bölcsészkarról - Olthatatlan

Film

Afelől semmi kétség, hogy Agnieszka Holland nagyon tud filmet csinálni. Bármilyen környezetben, bármelyik történelmi korban szúrja is le a kameráját, ott nemcsak a kor/hely hangulata lesz alaposan megidézve, de az ember sem vész el a drága díszletek közt. Szakmai berkekben ezt úgy hívják, hogy profizmus: amikor az is látszik, ki s hogyan fut át a macskaköves úton, és az is, hogy milyen érzelmek hogyan futnak át egy emberi arcon.


Egy szó, mint száz, Hollandnál alkalmasabb szakembert aligha lehetett volna találni Jan Palach történetét korszerű, igényes televíziós eszközökkel elmesélendő. Kell is, hogy minden részlet klappoljon, hogy Jan Palach látványos koreográfiára, thrillerbe illő módon gyújtsa fel magát, hogy a fiát elvesztő anya fájdalma több mint szívszaggató legyen, hogy a nyomozást vezető rendőr arcán a jellembeli összetettség okán ne csak a rendszert kiszolgáló cinizmus tükröződjön, s persze az, hogy a hatvankilences dekor is minden ízében stimmeljen. Azért nagyon fontos, hogy mindig történjék valami, és ez a valami tökéletes illúziót keltsen, mert egyébként a filmkészítők - régi szokásuk ez - semmit sem gondolnak a rájuk bízott tények halmazáról, azon túl persze, amit néhány mondatban is le lehet írni. E tekintetben Jan Palach és az utána jövők története a Hitlerrel szembeszálló Sophie Scholl vagy A Baader-Meinhof csoport rokona: profi munka, a maga nemében élvezetes mozgóképes segédanyag.

Egyébiránt ez a nemgondolás nem ördögtől való: úgy is lehet nézni, hogy most még nincs idő gondolkodni, most még mesélni kell, lefektetni az alapokat, és ha majd évente készülnek a filmek Jan Palachról, majd akkor lehet leülni merengeni. Egyelőre azonban a feszített tempójú történetmondás folyik, az anya, a báty, az ügyvédnő, a rendőr és a cseh társadalom alsó-felső szereplőinek mozgatása egy önmagát felgyújtó fiatalember történetében.

Március 3-tól az HBO műsorán.


Neked ajánljuk