Az utóbbi időkben kezdtek elmaradozni a Pixar neve mellől a „korszakalkotó”, a „revelatív” és az „übercuki” jelzők, s bár ez utóbbit bizonyára maguk az animációs guruk is megkönnyebbüléssel fogadták, hisz mindnek volt gyerekszobája, a közszeretet lanyhulását nyilván ők is érzékelték. A jó hír, hogy néhány kisebb botlás után ismét régi fényében tündököl a márka, s ehhez nem kellett más, mint a cégen belüli jolly joker: Pete Docter, a Szörny Rt. és a Fel! szülőatyja.
| ||
Az Agymanók tanúsága szerint a mi drága Docterünk nemcsak tudja, hogy mi játszódik egy erősen cseperedő kislány fejében, de a maga „korszakalkotó”, „revelatív” és „überc*ki” módján meg is mutatja a részleteket. Elkészült hát örök kedvencünk, az emberi testben játszódó Fantasztikus utazás párdarabja, azzal a számottevő különbséggel, hogy Pixaréknál az emberi elme legbelsőbb termeiben járunk és a rezidens érzelmek – konkrétan Derű, Bánat, Harag, Majré és Undor barátocskáink – játsszák a főszerepet.
| ||
Az Agymanók az első film, mely Freudból is előhozná a Pixar-grupit, mert akárhogy is nézzük, mégiscsak egy gyermeki lélek működése van itt felboncolva színpompás technicolorban, rózsaszín képzelt baráttal. Míg kívül a kis Riley első kamaszfájásaival birkózik, belül a lelki tájak és rezdülések rajzolódnak ki, mintha egy egyszerre meseszép és lidérces Disney-vidámparkban barangolnánk.
Alighanem az Agymanók az első Pixar-film, mely nemcsak hat a tudatalattira, de meg is mutatja azt – hát, elég setét egy hely, nem vitás. A kis Freud viszont biztos összepisilné magát az örömtől meg a 3D-től.
A Fórum Hungary bemutatója
