„A saját fenekemet választottam” - Ole Giaever filmrendező, színész

Film

Tisztára, mintha magát alakítaná, de nem, a Magam ura természetbe elvonuló hőse nem azonos vele – állítja a meztelen terepfutást művészi fokra emelő főszereplő-rendező. A héten mozikba kerülő film mindenesével e-mailben váltottunk szót.

Magyar Narancs: Igaz, hogy öt év alatt leforgatott 260 rövidfilmet?

Ole Giaever: Attól tartok, igen. Csak úgy ontottam a rövidfilmeket. A Magam ura társrendezője volt a tettestársam. Egy hétig zúztuk egy évben, de egy-egy ilyen hét során több mint ötven kisfilmet hoztunk össze. Az ötleteléstől a forgatáson át a vágásig minden erre az egy hétre esett. Majd a rá következő évben újra. Így ment ez öt éven át. Remekül szórakoztunk, különösen azon, hogy a legagyamentebb ötletekből lettek a legszórakoztatóbb etűdök. Ez éppenséggel tanulságnak sem volt utolsó.

MN: A Magam ura egyik emlékezetes jelenetében deréktól lefelé anyaszült meztelenül szeli át a vadont. Nem túl elterjedt relaxációs gyakorlat – másoknak is ajánlaná?

OG: Valóban lélekemelő volt, úgy is mondhatnám, eljött a szabadság pillanata. Ez még akkor is igaz, ha legalább 15 stábtag árgus tekintete kísért az utamon. De végül is így jöttünk a világra, nem igaz? Meg hát már sok ezer évvel ezelőtt is így közlekedtünk, igaz, akkoriban még jóval több szőr borította a testünket.

false

MN: Egy kis meztelenkedés az egy dolog, de a film marketingjének is az ön fedetlen ülepe a központi eleme…

OG: Nézze, valahogy találnunk kellett egy vezérmotívumot. Kiválogattam tíz fotót a filmből, ezeket küldtem tovább a produceremnek és a forgalmazónak. A meztelen fenekes kép is köztük volt. Persze tudtam én, hogy melyikre fognak ráharapni, én magam is a saját fenekemet választottam volna, de nem akartam egyedül viselni a döntés felelősségét.

MN: Még 40 sincs, de egy olyan alakot játszik, aki mintha már most kapuzárási pánikban szenvedne. Norvégiában ennyivel előbb jön a kapuzárási pánik?

OG: Odáig azért nem mennék el, hogy azt állítsam, a filmbeli srác kapuzárási pánikban szenved, ennél szerintem általánosabb a képlet. Martin valami olyat él át, amin előbb vagy utóbb mindenki keresztülmegy, amikor valami nagy horderejű dolog hatására az élete kizökken a megszokott kerékvágásból. Új városba költözöl, új melód lesz, megbetegszel, beleszeretsz valakibe, gyereked lesz, vagy valaki, aki közel állt hozzád, meghal – ilyesmikre gondolok. Martin is valami hasonlón esik át, s igyekszik megtalálni önmagát. De a film nem azért készült, mert a rendezője, azaz jómagam, a saját válságát szerette volna kikezelni. Az utóbbi tíz évben megkíméltek a nagyobb válságok.

MN: A személyes kitárulkozás karriernek sem utolsó: honfitársa, Karl Ove Knausgård hat regényt szentelt a saját életének, s a nagy kitárulkozások közepette ünnepelt irodalmi sztár lett. Lát hasonlóságot Knausgård munkássága és a filmje közt?

false

OG: Knausgård nagy tisztelője vagyok; az őszintesége, a kompromisszumokkal szem­beni zéró toleranciája lefegyverző. Amikor Knaus­gård magáról ír, egy olyan alakról beszél, aki elidegenedett attól, ami hétköznapi élet címszó alatt körülveszi – ha valamiben, ebben a filmem főszereplője és ő rokon lelkek. Akkor vannak elemükben, ha a saját belső világukba merülhetnek.

MN: Akkor most már csak azt mondja meg, miért tiltották be a norvégok a Brian életét?

OG: A nemzeti filmcenzorok istenkáromlónak tartották, ezért nem engedték anno bemutatni. Azt hiszem, a nemzeti filmcenzorok nem álltak kétszer sorba, amikor a humort osztogatták. Ma már ilyen nem történhetne meg.

Magam ura

Semmiség az egész: egy szolid, jól táplált norvég fiatalember elindul, hogy egy kis vadontúrával enyhítsen a lét elviselhetetlen könnyűségén. Kitörni a feleség-gyerek-munkahely Bermuda-háromszögből, a boltoslány kívánatos nedvességéről fantáziálni és békákat nézegetni testközelből, meztelenül futkosni és Alphaville-t hallgatni, amikor senki sem lát, s minden percben, folyton-folyvást az élet folyásáról agyalni. Pereg a belső film, ki tudja, hol áll meg?

Van tehát egy elvonult, pirospozsgás merengőnk, de nem csak iPhone jár hozzá szé­ria­tartozékként, hanem egy belső hang is, mely van annyira hangos, hogy a néző is értesüljön hősünk lelkének minden rezdüléséről. Noha a csábítás nagy, az önsajnálat bugyrait ügyesen kerülgeti, a „mi fáj, gyere, mesélj” minden bokorban ott leselkedő csapdája mellett magabiztosan lavíroz el a film. A pátoszhegyek megmászását sem itt, hanem egy másik extrémsport-filmben kell keresni. A tét sem akkora, hogy indokolná a túlzott drámázást: kis sajgás a nagy jómódban – ez van itt dokumentálva. Semmiség az egész, de épp e kicsiség vállalása teszi szimpatikussá az egész vállalkozást. Meg persze az Alphaville Forever Youngjának rég várt bevonulása a filmtörténetbe. Csak az A-ha meg ne tudja!

Forgalmazó: Cinefil Co, magyarhangya

 

Neked ajánljuk